„Íme, újjá alkotok mindent!” (Jel 21,5)   Ez az ige a Jelenések könyvéből származik. Ez a könyv zárja az Újszövetség írásainak gyűjteményét. Az „Apokalipszis” cím jelentése „kinyilatkoztatás”, és a szerző szeretné megértetni velünk a végső dolgokat, amikor Krisztus visszatér a földre, a gonosz véglegesen vereséget szenved, létrejön egy új ég és új föld. A szöveg nem könnyen érthető. Kr. u. 81 és 96 között íródik, amikor kegyetlenül üldözik a keresztényeket. A gyülekezetekben félelem uralkodik, … Tovább…

  „Meglátja a föld minden határa Istenünk szabadítását.” (Iz 52,10)   Babilonba száműzve Izrael népe mindent elvesztett: földjét, királyát, templomát, és ezzel együtt a lehetőséget is, hogy imádja Istent, aki korábban kivezette őket Egyiptomból. De íme, egy próféta hangja megdöbbentő kijelentést tesz: ideje hazatérni. Isten ismét hatalommal fog közbeavatkozni, és az izraelitákat a sivatagon át Jeruzsálembe vezeti, és a föld minden népe tanúja lesz e csodálatos eseménynek.   „Meglátja a föld minden határa Istenünk szabadítását.” … Tovább…

  „Az Úr ad nekem segítséget, aki az eget és a földet alkotta.” (Zsolt 121[120],2) Ki ne érezte volna úgy az életében, hogy nem bírja tovább? A 121. zsoltár szerzője is átéli ezt, amikor nehéz körülmények között találja magát, és azt kérdezi, vajon honnan jöhet olyan segítség, amire szüksége van. A válasz az Istenbe vetett hitének megvallása, akiben bízik. Az a meggyőződés, amellyel az Úrról beszél – aki vigyáz és védelmez mindannyiunkat, az egész népet … Tovább…

„Mert ahol a kincsetek, ott lesz a szívetek is.” (Lk 12,34)

Jézusnak erről a tanításáról Lukács evangélista számol be. Arról ír, hogy a tanítványokkal együtt úton van Jeruzsálembe, halálának és feltámadásának húsvétjára. Út közben hozzájuk fordul, „kisded nyájnak”[1] nevezi őket, és elmondja nekik, amit a szívében hordoz, lelkének mélységes meggyőződését. Egyebek között a földi javaktól való elszakadásról beszél, az Atya gondviselésébe vetett bizalomról, a lelki éberségről, és a tevékeny várakozásról Isten országára.

„Ti adjatok nekik enni!” (Lk 9,13)

Egy magányos helyen vagyunk Galileában, Bétszaida közelében. Jézus Isten országáról beszél egy nagy tömegnek. A Mester azért ment oda az apostolokkal, hogy megpihenjenek egy kicsit hosszú missziós útjuk után ebben a térségben, ahol a megtérésről prédikáltak, mindenütt „gyógyítottak és hirdették az örömhírt”. Fáradtan, de túlcsorduló szívvel meséltek arról, amit megéltek.

  „Íme, én újat cselekszem, most sarjad, talán nem tudjátok?” (Iz 43,19) A babiloni száműzetés és a jeruzsálemi templom lerombolása kollektív traumát okozott Izrael népében, és egy teológiai kérdést vetett fel: vajon Isten még mindig velünk van, vagy elhagyott minket? Izajás könyvének e része azzal a céllal íródott, hogy segítsen a népnek megérteni, mit tesz velük Isten, hogy bízzanak benne, és így visszatérhessenek a hazájukba. Éppen a száműzetés megtapasztalása során tárul fel számukra a teremtő … Tovább…

  „Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg!” (1Tessz 5,21) E havi igénk Pál apostol befejező tanácsainak sorából származik, melyeket a tesszaloniki közösséghez intézett: „Ne oltsátok ki a Lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg! Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg!”[1] Prófécia és megkülönböztetés, párbeszéd és meghallgatás. Ezek voltak Pál útmutatásai a hit útján nemrég elindult közösségnek. A Lélek különböző ajándékai közül Pál nagyra becsülte a prófétálás ajándékát.[2] A próféta nem az, aki … Tovább…

  „Istennek semmi sem lehetetlen” (Lk 1,37) Az angyali üdvözlet elbeszélésénél vagyunk. Gábriel angyal elmegy a názáreti Máriához, hogy elmondja neki Isten vele kapcsolatos terveit: gyermeket fogan és fiút szül, Jézust, aki „nagy lesz, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni”[1]. Az epizód összhangban áll az Ószövetség más eseményeivel, amikor meddő vagy nagyon idős asszonyok csodás módon gyermeket hoztak a világra, akik fontos szerepet játszottak az üdvösségtörténetben. Itt Mária, bár teljes szabadsággal teljesíteni akarja a küldetését, … Tovább…

  „Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája.” (Mk 10,43-44)   Jézus a Jeruzsálembe vezető úton harmadik alkalommal kezdi felkészíteni tanítványait szenvedésének és halálának drámai eseményeire, de éppen ők, akik a legközelebbről követték, úgy tűnik, képtelenek ezt megérteni. Sőt, az apostolok egymás között is konfliktusba keverednek: Jakab és János azt kérik, hogy „az ő dicsőségében”[1] majd kitüntetett helyet foglalhassanak el. A többi … Tovább…

  „Uram, jó nekünk itt lenni!” (Mt 17,4)   Jézus úton van Jeruzsálembe a tanítványaival. Bejelenti nekik, hogy ott szenvednie kell, meg fog halni, majd feltámad. Péter erre lázongani kezd, kifejezve az általános megdöbbenést és értetlenséget is. A Mester ekkor Jakabbal és Jánossal együtt magával viszi őt, felmegy „egy magas hegyre”, ahol új és rendkívüli fényben jelenik meg mindhármuknak: arca „úgy ragyog, mint a nap”, Mózes és Illés próféta pedig beszélget vele. Maga az Atya … Tovább…

  „Az Isten országa olyan, mint amikor az ember magot szór a földbe. Azután már akár alszik, akár fölkel éjjel és nappal, a mag kikel és növekszik” (Mk 4,26-27)   Az Isten országa áll Jézus üzenetének középpontjában, és Márk evangéliuma ennek örömhírét szeretné közvetíteni. Itt egy rövid példázattal hirdeti, a mag képével, amelyet földbe vetnek, és akkor szabadul fel belőle teljesen az életerő, mely gyümölcsöt terem. De mit jelent ma számunkra Isten országa? Mi köze … Tovább…

„Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról; és bőséges volt a kegyelem mindnyájukban.” (ApCsel 4,33)

Ez az ige húsvét idejére esik, és arra hív bennünket, hogy az evangéliumi üzenetet befogadó ember teljes szabadságával mi is legyünk tanúi annak az eseménynek, amely örökre belevésődött a történelembe: Jézus feltámadt! Ahhoz, hogy teljesen megértsük ennek az Apostolok Cselekedeteiből vett versnek a jelentését, jó, ha felidézzük az előtte álló mondatot: „A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt. Egyikük sem mondta vagyonát sajátjának, mindenük közös volt.”

„Minden, amit tesztek, szeretetben történjék.” (1Kor 16,14) [1]
Ebben a hónapban Pál apostol szava és tapasztalata lesz a világosság az utunkon[2].

A korintusi keresztényekhez hasonlóan nekünk is nagy erővel hirdeti, hogy az evangélium lényege a szeretet, az agapé, az érdek nélküli szeretet a testvérek között.

A mostani életige ennek a levélnek a befejező részéből származik, amely részletesen leírja, és minden árnyalatában el is magyarázza, hogy milyen a szeretet: türelmes, jóságos, örül az igazságnak, nem keresi a maga javát…[3]

A keresztény közösségben ily módon megélt kölcsönös szeretet gyógyír a mindig fenyegető megosztottságokra, és a remény jele az egész emberiség számára.

  „Legyetek mindig derűsek! Szüntelenül imádkozzatok! Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban.” (1Tessz 5,16-18)   Amikor Pál ezt írta a tesszalonikaiaknak, még sokan éltek Jézus kortársai közül, akik látták és hallották őt, tanúi voltak tragikus halálának és ámulattal csodálták a feltámadását, később pedig a mennybemenetelét. Felismerték, hogy mit hagyott maga után Jézus, és közelgő visszatérését várták. Pál nagyon szerette a tesszalonikai gyülekezetet, amely az életét, tanúságtételét és a gyümölcseit tekintve példaértékű … Tovább…

  „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” (Mt 22,21)   Jézus bevonult Jeruzsálembe a nép kiáltozása közepette: „Dávid fiának” nevezték. Máté evangéliuma ezt a királyi címet tulajdonítja Krisztusnak, aki azért jött, hogy Isten országának küszöbön álló eljövetelét hirdesse. Ilyen körülmények között zajlik Jézus egyedülálló beszélgetése az őt faggató csoporttal. Vannak köztük, akik Heródes hívei, és vannak farizeusok. A két tábor eltérően gondolkodik a római császár hatalmáról. Azt … Tovább…