„Íme, én újat cselekszem, most sarjad, talán nem tudjátok?” (Iz 43,19) A babiloni száműzetés és a jeruzsálemi templom lerombolása kollektív traumát okozott Izrael népében, és egy teológiai kérdést vetett fel: vajon Isten még mindig velünk van, vagy elhagyott minket? Izajás könyvének e része azzal a céllal íródott, hogy segítsen a népnek megérteni, mit tesz velük Isten, hogy bízzanak benne, és így visszatérhessenek a hazájukba. Éppen a száműzetés megtapasztalása során tárul fel számukra a teremtő … Tovább…

„Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre?” (Lk 6,41)

Miután lejött a hegyről, ahol imádságban töltötte az éjszakát, Jézus kiválasztja apostolait. Egy sík helyre érkezve hosszú beszédet tart nekik, amely a boldogságok kihirdetésével kezdődik…

  „Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg!” (1Tessz 5,21) E havi igénk Pál apostol befejező tanácsainak sorából származik, melyeket a tesszaloniki közösséghez intézett: „Ne oltsátok ki a Lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg! Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg!”[1] Prófécia és megkülönböztetés, párbeszéd és meghallgatás. Ezek voltak Pál útmutatásai a hit útján nemrég elindult közösségnek. A Lélek különböző ajándékai közül Pál nagyra becsülte a prófétálás ajándékát.[2] A próféta nem az, aki … Tovább…

  „Istennek semmi sem lehetetlen” (Lk 1,37) Az angyali üdvözlet elbeszélésénél vagyunk. Gábriel angyal elmegy a názáreti Máriához, hogy elmondja neki Isten vele kapcsolatos terveit: gyermeket fogan és fiút szül, Jézust, aki „nagy lesz, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni”[1]. Az epizód összhangban áll az Ószövetség más eseményeivel, amikor meddő vagy nagyon idős asszonyok csodás módon gyermeket hoztak a világra, akik fontos szerepet játszottak az üdvösségtörténetben. Itt Mária, bár teljes szabadsággal teljesíteni akarja a küldetését, … Tovább…

  „Ő pedig a maga szegénységéből bedobta mindenét, amije volt, egész megélhetését” (Mk 12,44)   Márk evangéliuma 12. fejezetének végén járunk. Jézus ott van a jeruzsálemi templomban; figyel és tanít. Az ő tekintetén keresztül mi is szemtanúi lehetünk egy sokszereplős jelenetnek: emberek jönnek-mennek, imádkozók, hosszú köntösbe öltözött előkelőségek, gazdag emberek, akik a templom perselyébe dobják bőséges adományukat. De jön egy özvegyasszony is. Ő társadalmilag és anyagilag is a hátrányos helyzetű emberek közé tartozik. Az általános … Tovább…

  „Uram, jó nekünk itt lenni!” (Mt 17,4)   Jézus úton van Jeruzsálembe a tanítványaival. Bejelenti nekik, hogy ott szenvednie kell, meg fog halni, majd feltámad. Péter erre lázongani kezd, kifejezve az általános megdöbbenést és értetlenséget is. A Mester ekkor Jakabbal és Jánossal együtt magával viszi őt, felmegy „egy magas hegyre”, ahol új és rendkívüli fényben jelenik meg mindhármuknak: arca „úgy ragyog, mint a nap”, Mózes és Illés próféta pedig beszélget vele. Maga az Atya … Tovább…

„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, s az erős lelket újítsd meg bensőmben!” (Zsolt 51[50],12)

A szentírási ige, amit e nagyböjti időben élni szeretnénk, az 51. zsoltárból származik, a 12. versben találjuk az alázatos és megindító mondatot: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, s az erős lelket újítsd meg bennem!”.  Ez a szöveg „Miserere” néven vált ismertté. A szerző az elején végigvizsgálja az emberi lélek legrejtettebb zugait, a lélek legmélyebb húrjait pengeti, így átérezzük, mennyire alkalmatlanok vagyunk a kapcsolatra Istennel, mégis kimondhatatlanul vágyunk a közösségre vele, mert tőle jön minden irgalom és kegyelem.

„Minden, amit tesztek, szeretetben történjék.” (1Kor 16,14) [1]
Ebben a hónapban Pál apostol szava és tapasztalata lesz a világosság az utunkon[2].

A korintusi keresztényekhez hasonlóan nekünk is nagy erővel hirdeti, hogy az evangélium lényege a szeretet, az agapé, az érdek nélküli szeretet a testvérek között.

A mostani életige ennek a levélnek a befejező részéből származik, amely részletesen leírja, és minden árnyalatában el is magyarázza, hogy milyen a szeretet: türelmes, jóságos, örül az igazságnak, nem keresi a maga javát…[3]

A keresztény közösségben ily módon megélt kölcsönös szeretet gyógyír a mindig fenyegető megosztottságokra, és a remény jele az egész emberiség számára.