Fokolare mozgalom nagyszabású rendezvénye melyet minden évben különböző helyeken, különböző formában rendeznek meg minden korosztály számára.
„Legyenek mindnyájan egy..."
Fokolare mozgalom nagyszabású rendezvénye melyet minden évben különböző helyeken, különböző formában rendeznek meg minden korosztály számára.
„Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” (Mt 22,21) Jézus bevonult Jeruzsálembe a nép kiáltozása közepette: „Dávid fiának” nevezték. Máté evangéliuma ezt a királyi címet tulajdonítja Krisztusnak, aki azért jött, hogy Isten országának küszöbön álló eljövetelét hirdesse. Ilyen körülmények között zajlik Jézus egyedülálló beszélgetése az őt faggató csoporttal. Vannak köztük, akik Heródes hívei, és vannak farizeusok. A két tábor eltérően gondolkodik a római császár hatalmáról. Azt … Tovább…
2023. november 16-18-ig „Temesváron él Európa”
A különböző egyházak mozgalmait és közösségeit hívják e szavakkal találkozásra ebben a városban. Temesvár 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa, és nagyon sok történetet tudna mesélni az „együttlétről”, mert különböző kultúrák találkoznak itt a hitben.
Az Együtt Európáért kezdeményezés arra hív, hogy építsük a közösségek és lelkiségi mozgalmak dinamikus hálózatát Európa-szerte; „egy olyan hálózatot, amely összeköti a megújulás sok kis tüzét Európában”.
Mindenkit szeretettel várnak.
Tovább...„Áldalak téged mindennap, és dicsérem nevedet örökkön-örökké.” (Zsolt 145[144],2) Az ige, amely ebben a hónapban a figyelmünk középpontjába kerül, hogy segítsen az utunkon, tulajdonképpen egy ima. A 145. zsoltár egyik részlete. A zsoltárversek Izrael népének egyéni és közösségi vallásos élményeit tükrözik történelmének és életének viszontagságai közepette. A versben megfogalmazott imádság panasz, könyörgés, hálaadás és dicsőítés formájában száll fel az Úrhoz. Elmondja mindazokat az érzéseket és viselkedéseket, amelyekkel az ember kifejezi kapcsolatát az élő Istennel. … Tovább…
2023. augusztus[1] „Asszony, nagy a te hited! Történjék veled akaratod szerint!” (Mt 15,28) Jézus Tírusz és Szidón vidékére tartott, idegen földre. Talán ezért, hogy végre egy kicsit megpihenjen a tanítványaival, és csendben lehessen, egyedül, imádságba visszavonulva. Hirtelen egy asszony kiáltására lettek figyelmesek, akinek a nevét, hasonlóan másokhoz, szintén nem említik az evangéliumok. A tanítványok számára kellemetlen és zavaró volt a viselkedése, könyörögtek Jézusnak, hogy teljesítse kérését, hogy megszabadulhassanak tőle, „hisz kiabál utánuk”. Az asszonyt … Tovább…
Közösen „imává növekedni” – A Fokoláre Mozgalom éves találkozója Kecskeméten A Fokoláre Mozgalom éves találkozóját – Máriapoli 2023 – idén Kecskeméten rendezték meg július 13. és 16. között. A találkozón mintegy ötszáz fő vett részt. Az „időleges város”, Mária városa alaptörvénye – ahogy elhangzik első nap – a krisztusi kölcsönös szeretet, mely által Jézus jelenvalóvá válhat köztünk. Többen elmondták a színpadon, milyen lelkülettel érkeztek, ki-ki élete negyvenedik, második, vagy akár első Máriapolijára. A kecskeméti kisközösségek … Tovább…
Négy országból gyűltünk össze Vácott 2023. június 22. és 24. között, hogy találkozzunk egymással, megismerjük egymást, és közösbe tegyük értékeinket, megéljük az egységet: a cseh Nové Město, a magyar Új Város, a szlovák Nové Mesto és a szlovén Novi Svet munkatársai.
Tovább...fiatalokat kérdeztünk meg erről
Tovább...„Aki inni ad akár csak egy pohár friss vizet is egynek e legkisebbek közül, mert a tanítványom, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát.” (Mt 10,42) Máté evangélista nagyon művelt keresztény író, minden részletében ismeri Izrael Istenének ígéreteit. Ezért ő Jézus szavaiban és tetteiben ezek beteljesedését látja. Evangéliuma öt nagy beszéd formájában mutatja be Jézus, az új Mózes tanítását. Ez az ige a „missziós beszéd” végén szerepel, amely a tizenkét apostol kiválasztásával kezdődik, … Tovább…
Közeledik a kedvenc nyári programunk, a 2023-as Új Ifjúság tábor!☀️?
?Helyszín: Vác, Apor Vilmos Katolikus Főiskola (Konstantin tér 1-5.)
Hogy mi vár rád?
▪️Hozzád hasonló fiatalok egy biztos légkörrel, mély vagy éppen vicces beszélgetések☀️
▪️Előadások, fórumok, workshopok, csoportbeszélgetések✨
▪️Lelki programok, megosztások
▪️Sport, teaház, büfé, táncház és játékok??♀️??
Gyere, ismerkedj, beszélgess töltődj és nevess a Fokoláre Mozgalom fiataljaival!??♂️
▪️Korhatár:18-30
Jelentkezés itt!
Idén ismét megrendezésre kerül a gyerekek az egységért mozgalom tábora. Ez a tavalyihoz hasonlóan ismét Sopronban lelt helyszínt magának, ahol érdekes témákkal, közös együttléttel, izgalmas játékokkal, és jókedvvel várja a táborozókat.
Időpont: 2023. augusztus 13-18.
?Helyszín: Soproni Gyermek és Ifjúsági Tábor
Korosztály: 13-18 év közötti fiatalok
Téma: Reality check – a valóság keresztény szemmel
?Jelentkezés itt
„Örüljetek, legyetek tökéletesek, buzdítsátok egymást, legyetek egyetértőek, éljetek békességben, s a szeretet és békesség Istene veletek lesz.” (2Kor 13,11) Pál apostol szeretettel kísérte figyelemmel a korintusi keresztény gyülekezet fejlődését. Meglátogatta és támogatta ezt a közösséget a nehezebb helyzetekben. Egy idő múlva azonban meg kellett védenie magát ezzel a levéllel, mert támadás érte más prédikátorok részéről, akik vitatták a viselkedését. Pál ugyanis nem kért fizetést missziós munkájáért, nem az ékesszólás szabályai szerint beszélt, és … Tovább…
Időpont: 2023. július 13. csütörtök estétől július 16. vasárnap ebédig.
Fő témánk az Istenkapcsolat.
Helyszín: Piarista Gimnázium, Kollégium (6000 Kecskemét, Piaristák tere 5.)
Szeretettel várunk mindenkit!
Tovább...Hálaadásra és beszélgetésre hívunk minden érdeklődőt a pakisztáni akció keretében a Rózsafüzér Királynéja templomban (XIV. ker. Thököly út 56.) május 10-én 18 órakor kezdődő szentmisén, és azt követően a plébánia közösségi termében ( XIV. ker Thököly út 56.). Interneten keresztül beszélgethetünk a pakisztáni szociális központ új vezetőjével és az akció hazai előmozdítóival. A beszélgetésbe az online bekapcsolódás lehetőségét is biztosítjuk.
Tovább...„Ami a testvéri szeretetet illeti, legyetek egymás iránt gyengédek, a tisztelet dolgában egymással versengők!” (Róm 12,10)
E hónap életigéje Pál apostol rómaiakhoz írt nagyon tartalmas leveléből származik. A keresztény életről szól, bemutatja, hogy túláradó szeretetben élnek, ingyenes és határtalan szeretetben, amely Istentől árad a szívünkbe, és mi tovább ajándékozzuk másoknak.
Hogy még hatásosabban fejezze ki a keresztény közösségben élő szeretet jellegzetességét, két kifejezésből formál egyetlen szót: „filostorgos”, melyben egyaránt ott van a barátok és a családtagok egymás iránti szeretete.
Helyszín:
SZTE Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola
6724 Szeged, Kodály tér 1.
16:30 – Vendégek fogadása és uzsonna
17:00 – Az iskola diákjainak fellépése
18:00 – Gen Verde Acustic koncert
Belépés ingyenes
www.genverde.it
Tovább...Közeledik a kedvenc nyári programunk, a 2023-as Új Ifjúság tábor!☀️? ?Helyszín: Vác, Apor Vilmos Katolikus Főiskola (Konstantin tér 1-5.) Hogy mi vár rád? ▪️Hozzád hasonló fiatalok egy biztos légkörrel, mély vagy éppen vicces beszélgetések☀️ ▪️Előadások, fórumok, workshopok, csoportbeszélgetések✨ ▪️Lelki programok, megosztások ▪️Sport, teaház, büfé, táncház és játékok??♀️?? Gyere, ismerkedj, beszélgess töltődj és nevess a Fokoláre Mozgalom fiataljaival!??♂️ ▪️Korhatár:18-30 Itt tudsz jelentkezni: https://docs.google.com/forms/d/136yjTrPmIcJz9v1E11tnmLM0aEtYI6c7KMpoc_53JWI/edit Itt láthattok néhány képet a 2022-es Új Ifjúság táborról, Szombathelyről.
Tovább...Egy hang tőlünk ötezer km-ről Hat évvel ezelőtt hallottunk először arról, hogy létezik egy szociális központ Pakisztánban, ahol hátrányos helyzetű keresztény, kaszton kívüli hindu és muszlim gyerekek találnak otthonra. Anyagi támogatások következtében van lehetőségük, hogy iskolába járjanak, vagy ha még nem iskoláskorúak, akkor tanárok foglalkoznak velük, hogy felkészítsék őket a majdani iskolai életre. Ezer és ezer ilyen tapasztalat létezik a világon, mi az emberiségnek ezt a kiáltását hallottuk meg. Az elmúlt évben is gazdagodtunk a … Tovább…
„Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel!” (Kol 3,2) Az első keresztény közösségek épphogy megszülettek, máris vita támadt köztük, mert voltak, akik félreértették az evangélium üzenetét. Pál börtönben volt, és ott értesült a kolosszei problémákról, ezért aztán írt ennek a gyülekezetnek. Jobban megérthetjük az e havi életigét, ha a teljes szöveget elolvassuk, ahonnan ez a részlet származik: „Ezért tehát, ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odafent valókat, ahol Krisztus van, Isten jobbján ülve. Az … Tovább…
15 évvel ezelőtt, 2008. március 14-én halt meg Chiara Lubich, a Fokoláre alapítója. Ebből az alkalomból az Új Város online leközölte Jesús Morán, a Fokoláre Mozgalom társelnökének kimondottan a lap számára leírt gondolatait arról, hogy Chiara élete és írásai milyen üzenetet tartogatnak a ma emberének és közösségeinek? Itt olvasható.
Tovább...„Úgy éljetek, mint a világosság gyermekei! A világosság gyümölcse pedig csupa jóság, igazságosság és egyenesség.” (Ef 5,8-9) Pál az Efezusban élő gyülekezetnek ír, amely egy elég nagy és fontos város volt akkoriban, ahol Pál korábban élt, keresztelt és evangelizált. Levele valószínűleg Rómában kelt, a börtönben, 62 körül. A fájdalmas körülmények közepette mégsem arról ír ezeknek a keresztényeknek, hogy hogyan oldják meg a gyülekezetben fennálló problémákat, hanem arról, hogy milyen csodálatos Isten terve a … Tovább…
A Fokoláre Mozgalom rendkívüli adománygyűjtő kampányt indított a törökországi és szíriai emberek megsegítésére.
Az adományokat a 2023. február 6-i földrengés által érintettekhez a helyi egyházakkal is együttműködve juttatjuk el.
Az adományok küldetése, hogy a rászorultakat alapvető élelmiszerekkel, orvosi ellátással, lakhatással, fűtéssel és menedékkel lássuk el.
Január 4-7 között tartottuk meg a 2023-as év első Teens4Unity programját, mely egy farsangi lelkigyakorlat volt. A programok helyszínét a budapesti férfi fokolár adta, a szállásunk a Rózsafűzér Királynéja plébániánál volt. A házigazda magyar csapatot erősítették még erdélyi magyarok, illetve román és cseh fiatalok is, összesen mintegy negyvenen a felnőtt segítőkön kívül. A nyelvi különbségek áthidalása nem okozott gondot a fiatalok számára, nagyon ügyesen vették ezt az akadályt. Már az első pillanattól kezdve megvolt közöttünk … Tovább…
„Te vagy az Isten, aki láttál engem!” (Ter 16,13) Az élet igéje ebben a hónapban a Teremtés könyvéből származik. Sárai szolgálójának, Hágárnak a szavai, akit Sárai feleségül adott férjének Ábrámnak, mert neki nem született gyermeke, hogy így tudjon utódokat biztosítani. Amikor Hágár észrevette, hogy fogant, nagyobbra tartotta magát úrnőjénél. Sárai pedig olyan keményen bánt vele, hogy kénytelen volt a pusztába szökni előle. Isten pedig éppen ott szólította meg különleges módon ezt az asszonyt, … Tovább…
Margaret Karram, a Fokoláre Mozgalom elnökének szavai Őszentsége, XVI. Benedek pápa halálának alkalmából. Megrendülve, a tisztelet és az elismerés hangján szeretném kifejezni mélységes hálámat XVI. Benedek pápa életéért és művéért, saját magam és a Mozgalom nevében, amelyet ő közelről és nagy szeretettel kísért. Az egész egyházzal együtt gyűlünk össze Ferenc pápa körül, hogy együtt adjuk őt vissza Istennek: biztosak vagyunk abban, hogy a menny már befogadta őt. Mindezt a Szent Péter téren, január 5-én tartandó … Tovább…
Kedves fiatalok!
Egy 4 napos tartalmas újévi és farsangi találkozóra hívunk benneteket, amely január 4-7. között lesz.
Mi lesz ezen a találkozón?
Újévi-farsangi hangulat
Előadások és kiscsoportos beszélgetések a következő témákban:
– A szüleinkkel való kapcsolat, és annak hatása az Istenképünkre
– Hogyan kezdjünk párbeszédet? A párbeszéd három lépése
– Cselekvés és felelős állampolgárság
– Érintjük még a gazdaság és a környezetvédelem kérdését is.
Számíthattok csoportbeszélgetésre, közös játékokra és egy fergeteges farsangi bulira.
A hétvége különlegessége, hogy a határon túlról is csatlakoznak majd hozzánk 14-20 éves fiatalok, akiket izgatottan várunk.
Program helyszíne: Agape, 1163 Budapest, Kisterenye u. 54.
„Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra” (Iz 1,17) A januári életige Izaiás próféta könyvének első fejezetéből származik. Ezt a mondatot választották a keresztények egységének imahetére, amelyet az északi féltekén január 18-25-ig rendeznek meg. A napi szövegeket az egyesült államokbeli minnesotai közösség írta. Az igazságosság nagyon sürgető téma. Egyre csak nő az egyenlőtlenség, az erőszak, egyre több az előítélet egy olyan társadalomban, mely nem képes tanúságot tenni a béke és az egység kultúrájáról. … Tovább…
Kalus Hemmerle gondolataival szeretnénk áldott, örömteli, békés Karácsonyt kívánni mindenkinek.
„A felebarátom jászla az Ő jászla. És ennél a jászolnál megújulok, új szemmel tekintek magamra, Istenre, és a felebarátomra is.”
Tovább...2022. december 21. 19:00
a Gergely-naptárt használó egyházak számára,
2023. január 5. 19:00
a Julián-naptárt használó egyházak számára
Párbeszéd Európa polgárai között
Közeledik a karácsony. Ezekben a háborús időkben Európa sok pontjáról szeretnénk összegyűlni, hogy egy órán át elmélkedjünk Isten irántunk való szeretetének titkáról.
Tovább...A pakisztáni szociális központból üzenik a gyerekek és az új koordinátor, Júlia: “Szeretnénk, ha szeretetünk és hálánk eljutna hozzád és szívünkből kívánunk minden jót karácsonyra, sok-sok örömmel. Ezen a fotón látható, ahogy a gyerekek imádkoznak a támogatóikért.” A pakisztáni program magyarországi felelősei: Téglásy Klára és Tóth Judit
Tovább...Szeretnéd átélni a karácsony igaz történetét? Látni, amit a pásztorok és az angyalok láttak? Akkor szeretettel hívunk családoddal és barátaiddal együtt a hagyományos élő Betlehemre, Újszegedre! Időpont: 2022. december 18. vasárnap, 15:00 – Gyülekezés: 14:30-kor a töltésen, a Bertalan (Új) híd alatt (Szeged, Közép Kikötő sor 27.) – Indulás: 15:00-kor – Érkezési cím: Fokoláre Közösségi Ház, Szeged, Jankovich u. 2. – A kisfiúkat pásztor ruhában, a kislányokat pedig angyalnak öltözve várjuk! – Az esemény kültéren … Tovább…