Az Unitrat acélipari  Kft. Dél-Olaszországban müködik, Bariban, ügyvezetője, Franco Caradonna mesél  a cég 35 éves történetéről, mely szorosan összefonódik személyes életével is.

Ennyi évről bőven van mesélnivaló, hogyan tudunk megbirkózni a különböző kihívásokkal: munkahelyek elvesztése, a konkurencia tiszteletben tartása, a műszaki tapasztalatok megosztása másokkal, a “szolidaritási szerződésig”, szociális szövetkezet létrehozása a fogyatékkal élők részére, és végül az egészségügyi központ és a civil-gazdaságtani nyári egyetem születése. Franco Caradonna bevezet minket a cég belső világába, mi segítette őket ezeknek a bátor döntéseknek a meghozatalában.

Torinóban tanultam, és ott is nősültem. Hat évig voltam alkalmazott különböző cégeknél, mikor hat barátommal elhatároztuk, hogy nagy fába vágjuk a fejszénket. Összeraktuk, amink volt: a megtakaritott pénzünk, a szakmai tudásunk, ötleteink, szabad időnk, s így jött létre az Unitrat Kft., melynek székhelyéül Barit választottuk. Ma 25 alkalmazottunk van és kb. 600 kliensünk, 500 km-es körzetben. Az utóbbi években a mi szektorunkat is érintette a válság,

Amikor Chiara Lubich 1991-ben útjára indította a közösségi gazdaságot, megerősítést jelentett számunkra az eddigi tapasztalatunkban, és nagy lendületet adott abban, hogy  bátran menjünk tovább.
A nehézségek, amikkel szembe találjuk magunkat sokszor nem az elégtelen, vagy szegényes infrastuktúra miatt adódnak, hanem  egyfajta „szocio-kulturális”  szegénység miatt, melynek igen mély gyökerei vannak, és befolyásolják az emberek felelős részvételét is a munkában. Mindezek ellenére igyekeztünk kapcsolatainkat nagylelkűségre,  bizalomra,  kölcsönösségre alapozni az alkalmazottainkkal,  beszállitóinkkal, ügyfeleinkkel, intézményekkel, sőt még a konkurenciával is.

Egy példa:
Egyik beszállító cégünk vezetője infarktust kapott, és a betegsége miatt a cége nagyon nehéz helyzetbe került. Ahelyett, hogy más cégekhez fordultunk volna – ahogy az okos lett volna – folytattuk a vásárlást tőlük, többször előrehoztuk a kifizetéseinket feléjük, hogy a fizetéseket és a legsürgetőbb részleteket ki tudják fizetni. A céget a pénzügyi vezetője cserbenhagyta, kilépett. Ezután a mi egyik munkatársunk önként  segített neki, hogy gazdaságilag milyen lehetséges megoldások maradtak még. A csődöt sajnos nem tudta elkerülni. Két dolgozóját átvettük, egy harmadiknak  pedig segítettünk önálló vállalkozást indítani. Kérte, hogy vegyük meg a gépeit, szakértői árbecslési áron,  amit mi el is fogadtunk. Végülis veszteség nélkül jutottunk túl ezen az időszakon,  mert az átvett gépekből néhányat újraértékesítettünk, ami pont fedezte a veszteségeinket.

Meg vagyunk győződve arról, hogy a profit nemcsak az anyagi beruházástól függ, hanem főleg az emberektől, ezért bevontuk az alkalmazottainkat a gazdasági folyamatokba és a profit elosztásába is, melynek egy részét a közösségi gazdaság céljaira adjuk.