Az egység és az elhagyott Jézus elválaszthatatlan kapcsolatban áll egymással. Jézus életének e két lényeges pontján alapul az egység lelkisége. Értsük meg mélyebben, ki is az elhagyatott Jézus, az Istennel és az emberekkel való egység példaképe.

2000-ben Chiara Lubich egy előadásában így emlékszik vissza az elhagyott Jézus felfedezésére:

„1944 elején új módon értettük meg Jézust. Bizonyos körülmények kapcsán, arról hallottunk, hogy legnagyobb fájdalma, amit elszenvedett, és ennél fogva a legnagyobb szeretete az volt, amikor a kereszten megtapasztalta az Atyától való elhagyatottságot. ’Istenem, Istenem, miért hagytál el engem.’ (Mt 27,46) Nagyon mélyen érintett bennünket. Fiatalok voltunk, lelkesek és Isten kegyelme arra ösztönzött, hogy Őt válasszuk az elhagyatottságában, mint utat, szeretet-ideálunk megvalósítására. Ettől a pillanattól fogva az Ő arcát véltük felfedezni mindenütt.”

Egy másik fontos mozzanat, amely hozzájárult a fájdalom és a szeretet e misztériumának megértéséhez, 1949 nyarán volt. Chiara Lubich pihenni ment a Trento környéki hegyekbe, ahol meglátogatta őt Igino Giordani. A körülötte kialakult első csoport intenzíven élte az evangéliumot, éppen azt a részt, amely Jézus elhagyatottságáról szól. Ez egy fénnyel teli időszak volt. Amikor a nyár végén vissza kellett térni erről a kis Táborhegyről a városba, akkor Chiara papírra vet néhány sort, ami azóta híressé vált: „Csak egy Jegyesem van a földön, az elhagyott Jézus… Járom a világot és Őt keresem, életem minden pillanatában.”

Évekkel később ezt így magyarázza:

„Kezdettől fogva megértettük, hogy mindennek van egy másik arca is, hogy a fának megvannak a gyökerei. Az evangélium elhalmoz, elborít szeretettel, ugyanakkor mindent kér. ’Ha a búzamag nem hull a földbe és nem hal el – olvassuk Jánosnál –, akkor egyedül marad. Ha viszont elhal, akkor sok gyümölcsöt hoz.’ (Jn 12, 24) A keresztre feszített Jézus éppen ezt testesíti meg, és a gyümölcs, amit Ő hozott, az emberiség megváltása.

A keresztre feszített Jézus saját magában tapasztlata meg, hogy mit jelent elszakadni Istentől és egymástól és távol érezte magától az Atyát. Ezért nem csak az összes személyes fájdalmunkban fedeztük fel, amiből nem volt hiány, és azokban a felebarátainkban, akik gyakran magányosak voltak, elhagyatottak, elfeledettek, hanem mindazokban a megosztottságokban, azokban a traumákban, a szétesettségben, a kisebb-nagyobb közömbösségben, ami a családokban, a generációk között, a gazdagok és a szegények között volt. És néha magában az Egyházban is. Később felfedeztük Őt a különböző egyházak közötti szakadásban és még később a vallások között és azok között, aki hisz és akinek más a meggyőződése.

Mindezek a megosztottságból fakadó szenvedések nem ijesztettek meg, hanem az elhagyott Jézus iránti szeretetből, vonzottak. Ő tanított meg bennünket arra is, hogyan nézzünk ezekkel szembe, hogyan éljük meg, hogyan járuljunk hozzá ahhoz, hogy megoldódjanak. Jézus az elhagyatottság megtapasztalása után az Atya kezébe tette le a lelkét, ezekkel a szavakkal: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.”. (Lk 23,46) Ezzel megadta az emberiségnek azt a lehetőséget, hogy egységbe rendeződjön önmagán belül és Istennel, és megmutatta ennek a módját is. Úgy mutatkozott meg nekünk, mint az egység kulcsa, a gyógyszer minden megosztottságra. Ő volt az, aki helyreállította az egységet közöttünk, ahányszor csorbát szenvedett, ezért az egyetlen Jegyesünk lett. Az együttélés egy ilyen Jegyessel olyan gazdag és annyira termékeny volt, hogy arra ösztönzött, írjak Neki egy könyvet vagy inkább egy szerelemes levelet, egy dalt, egy örömteli himnuszt, egy hálaadást.”