május 19.

A Fokoláre Mozgalom tagjai Oroszországban az elnökkel találkoznak

Friss, illatos kenyérrel és sóval fogadják azokat, akik ebbe a hatalmas országba érkeznek. Alla és Vologya hagyományos kék és piros színű orosz népviseletben köszöntötték hivatalosan Maria Vocét, a Fokoláre Mozgalom elnökét és Giancarlo Falettit, a társelnököt az egész fokoláre közösség nevében.

Szentpétervártól Krasznojarszkig jöttek Moszkvába a részt vevők, de Cseljabinszkból 42 óráig tartott a 3 500 km-es út a sztyeppén és a tajgán át. A sokak által történelminek nevezett találkozónak a Szeplőtelen Szűz Anyáról nevezett katolikus templom adott otthon. Korábban, a kommunizmus alatt vodka gyár volt, jelenleg püspöki székhely. A szovjet uralom sebei még nem gyógyultak be: Anatolij, aki az ortodoxok közül elsőként ismerte meg az egység lelkiségét, élénken emlékszik a szocializmus éveire és arra, hogyan kísérelték meg Istent eltávolítani a társadalomból. Alla, aki fiatalabb, azokra az ortodoxokra emlékeztetett, akik a vérükkel fizettek meg a hitükhöz való hűségért.

A vasfüggöny áthatolhatatlannak tűnt, mégis sikerült néhány fokolarininek turistaként átjutni, sőt még egy magyar család is elköltözött Moszkvába. Nyugaton néhány pappal való találkozás is hozzájárult a Chiara Lubich lelkiségének csendes elterjedéséhez, éppen itt a kommunizmus fellegvárában.

A 200 jelenlevő közül a legtöbben nem ismerik az úttörők történetét, hiszen az első alkalom, hogy a Mozgalom tagjai, akik távol élnek egymástól, most találkoznak. A titkos találkozók különösen merész részt vevői is itt vannak, valamint az üldöztetések tanúi is, mint például Oleg, aki az 1990-ben meggyilkolt Alexander Men orosz-ortodox papnak volt a követője. Men kis közösségeket hozott létre az Evangélium tanulmányozására, melyek nagyon nyitottak voltak az ökumenére. Men hívei közül sokan közeledtek a fokoláre lelkiséghez. Később meglepetésszerűen fedezték fel, hogy olyan evangéliumi lelkiségről van szó, mely nem tesz különbséget az egyházak között és nem tekint bizalmatlanul egyik egyházra sem. Vlagyimír szentpétervári ortodox pap arra emlékezik vissza, hogyan szűntek meg a katolicizmussal szembeni előítéletei azáltal, hogy elbűvölte a fokolár lelki élete, mely nem ismeri a vallási határokat és a mindennapokban testesíti meg a kereszténységet, a kölcsönös szeretetet.

Ma, amikor már szabadság van, a templomok újra megtelnek, és ezzel egy időben a materializmus, a gazdasági siker minden nap területeket és embereket hódít meg, van-e még Oroszországnak valamilyen sajátossága, amit Nyugatnak adhat? Maria Voce erre a kérdésre a teremben levőkkel folytatott párbeszédben, a történelemből kiindulva ad választ: «Oroszország az egységet Isten nélkül próbálta meg létrehozni, az egyenlők társadalmának létrehozatalára is kísérletet tett, eredmény nélkül. Ez a nemzet a tapasztalata alapján mondhatja el a világnak, hogy Isten nélkül nem lehet elérni ezt a célt, és elmondja ezt azoknak a drámai vértanúsága is, akik ellenálltak, néha rendkívül hősiesen, néha csendben, de mindig mártírként».

Aztán az elnök egy bizalmas lelki gondolatot oszt meg: «Amikor megérkeztem Oroszországba az Istennel való sokkal mélyebb egységet éltem meg és ekkor eszembe jutott egy, talán irodalmároktól származó kifejezés: Szent Oroszország. Azt éreztem, hogy magával ragad ez a szent élet, amit itt, ebben a nemzetben szívok magamba, kereszténységének történetében. Megértettem, hogy az az ajándék, amit Oroszország adhat nekem és az emberiségnek az a szentség, mely az egyházakban élt, a mártíroknak is köszönhetően». Giancarlo Faletti a legtöbb ortodox templom építészeti stílusára, az aranyozott kupolákra utalva megállapította, hogy: «Isten a város aranya, az ortodox és a katolikus egyház aranya és annak a közösségi útnak a garanciája, melyről itt sokan tettek tanúságot».

Sokan meghatódtak a jelenlevők közül, mert az elmúlt idők sötétsége új értelmet nyert és egyben megértették azt a kihívást, hogy az Evangélium örök és mindig új forradalmáról kell tanúságot tenni. Még többen emlékeztek vissza Eduardo Guedesre, a portugál fokolarinóra, aki tavaly halt meg és lelkesedéssel, intelligenciával adta önmagát. Arról az Istenről tett tanúságot, aki nem hagyja el az embert és nem felejtkezik el róla, hanem mindig befogadja az elhagyottakat és a gazdagokat is azért, hogy ebben a „szent Oroszországban” mindenkiben növekedjen a vágy a modern életszentség után.