„Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat.” (Mt 5,16)

[…]
A világosság a jócselekedetekben nyilvánul meg, a keresztények jócselekedetei által ragyog fel.
Azt mondod, nemcsak a keresztények tesznek jót. Sokan dolgoznak a haladásért, házakat építenek, előmozdítják az igazságosságot.
Igazad van. Természetesen a keresztények is megteszik, és meg is kell tenniük mindezt. De a keresztény sajátos feladata nem csupán ez. Neki új lelkülettel kell a jócselekedeteket véghezvinnie, olyan lelkülettel, amely által már nem ő él önmagában, hanem Krisztus él benne.
Az evangélista valójában nemcsak a szeretet egyes tetteire gondol – mint például a rabok meglátogatása, a ruhátlanok felöltöztetése, vagy az irgalmasság többi cselekedeteinek alkalmazása a kor igényei szerint –, hanem arra, hogy a keresztény egészéletével oly mértékben igazodjon Isten akaratához, hogy így az élete egyetlen nagy jótetté váljon. Ha a keresztény így cselekszik, akkor „áttetsző”, és a dicséret, amit tetteiért kap, nem neki szól majd, hanem Krisztusnak benne, és Isten fog megjelenni általa a világban. A keresztény feladata tehát az, hogy hagyja átragyogni önmagán a benne lakó fényt, hogy Isten jelenlétének „jele” legyen az emberek között.

„Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat.”

Ha az egyes hívők jócselekedeteinek ez a szerepe, akkor a világban élő keresztény közösségnek is ugyanilyen sajátos szerepe van: az életével kell megmutatnia Isten jelenlétét, amely ott tapasztalható, ahol ketten vagy hárman egyek az Ő nevében, ahogy Jézus az idők végezetéig megígérte egyházának.
Az ősegyház nagy jelentőséget tulajdonított Jézus e szavainak. Különösen a nehéz helyzetekben, amikor a keresztényeket megrágalmazták, az egyház arra biztatta tagjait, hogy ne erőszakkal válaszoljanak, hanem a magatartásukkal cáfolják meg az ellenük felhozott vádakat.
A Tituszhoz írt levélben ezt olvassuk: „Buzdítsd az ifjakat, hogy mindenben fegyelmezetten éljenek. Magad járj elöl jó példával, a tanításban légy kifogástalan és komoly. Beszéded legyen találó, megcáfolhatatlan. Hadd valljon szégyent az ellenfél, mivel semmi rosszat nem tud ránk fogni.” (Tit 2,6-8)

„Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat.”

A világban ma is a keresztények élete az a fény, amely képes elvezetni az embereket Istenhez.
Elmondok egy történetet.
Antonietta Szardínia szigetéről való, de Franciaországba, Grenoble-ba kellett költöznie a munkája miatt. Ott egy olyan hivatalban dolgozott, ahol sokan közönyösen, felületesen végezték munkájukat. Antonietta, keresztény lévén, mindegyikükben Jézust szerette volna szolgálni. Mindenkinek segített, mindig nyugodt volt és mosolygós. Gyakran előfordult, hogy valaki felháborodottan rákiabált, és rajta töltötte ki a haragját: „Ha ilyen lelkesen dolgozol, gépeld le az én részemet is!”
Ő hallgatott és tovább dolgozott. Tudta, hogy ezek az emberek nem rosszak, és biztosan megvan mindegyiküknek a maga baja.
Egyik nap – a többiek távollétében – odament hozzá a főnöke.
– Árulja már el nekem, hogyan képes arra, hogy nem veszíti el soha a türelmét, és még mosolyogni is tud mindig? – kérdezte.
– Megpróbálok mindig nyugodt lenni, igyekszem a dolgok jó oldalát nézni – csak ennyit válaszolt.
A főnöke az asztalra csapott.
– Nem. Itt valamiképpen Isten van a dologban, különben ez lehetetlen lenne. És gondoljon bele, én eddig nem hittem Istenben! – mondta megindultan.
Néhány nappal később hívatták Antoniettát az igazgatóságra, és közölték vele, hogy áthelyezik egy másik irodába, hogy – amint az igazgató mondta – „azt is alakítsa át ugyanúgy.”

Az Élet Igéje, 1979. augusztus
Megjelent: Chiara Lubich és más keresztények: Éljük az Igét II., Budapest, 2008, 37-39. o.

December 02, szerda, 08:33:06

Életige – Az Élet Igéje – 2009. december