„Ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied.” (Lk 22, 42) …  …  … … … … 

Emlékszel? E szavakkal fordul Jézus az Atyához a getszemáni kertben, és ez ad értelmet szenvedésének, amelyet a feltá­madás követ. Szavai teljes erővel kifejezik a lelkében zajló szenvedést, a benső hasadást, melyet emberi mi­voltának mélyéről fakadó ellenkezése váltott ki a halállal szemben, amelyet az Atya akart.

De nem erre a napra várt-e Krisztus, hogy Isten akaratához alakítsa a magáét? Nem ezt tette-e egész életében?

Ha Krisztus így élt, akkor minden kereszténynek ezt a magatartást kell követnie. Életed során gyakran ismételd te is:

„Ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied.”

Eddig talán nem is gondoltál erre, noha meg vagy ke­resztelve és az egyház gyermeke vagy.

Talán a belenyugvás kifejezésére korlátoztad ezt a mondatot, amelyet akkor mondunk ki, amikor mást már úgysem tudnánk tenni. Ezt az igét azonban nem így kell értelmeznünk.

Figyelj rám! Az életben két út között választhatsz: vagy saját aka­ratod szerint élsz, vagy vállalod, hogy önként telje­síted Isten akaratát.

Így kétféle tapasztalatot szerezhetsz: az első csakhamar kiábrándít, mert az élet magas csúcsaira saját korlátolt elképzeléseid szerint, saját eszközeid­del, szegényes álmaiddal, a magad erejéből akarsz felkapaszkodni.

Innen előbb-utóbb az unalom, az eredménytelenség, a szürkeség és olykor a két­ségbeesés állapotába jutsz, és mindenre ez fogja rányomni a bélyegét.

Bármennyire színessé akarod tenni, az életed ellaposodik lassan, és legbelső igényeidet soha nem tudja kielégíteni. Be kell val­lanod, hogy ez így van, nem tagadhatod.

Végül eljutsz utolsó órádhoz, egy olyan halálhoz, amely nem hagy maga után nyomot. Néhány könny, majd kérlelhetetlen, teljes, egyetemes feledésbe merülsz.

Van egy másféle tapasztalat is, amikor azt ismétled:

„Ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied.”

Látod, Isten olyan, mint a nap. A napból számtalan ­sugár indul ki, hogy megérintsen minden embert egyenként. A napsuga­rak Isten akaratát jelképezik az egyes emberekről. Az életben a keresztény és minden jóakaratú ember arra hivatott, hogy a nap felé haladjon saját sugarának fényében, mely más mint a többi emberé. Így fogja teljesíti azt az egyedülálló, csodálatos tervet, amely Istenben él róla.

Ha így teszel, soha nem álmodott isteni kalandba kezdhetsz. Szereplője és egyben szemlélő­je leszel egy nagyszabású történetnek, amelyet Isten bonta­koztat ki benned és általad az emberiségben.

Minden, ami ér, bánat és öröm, jó vagy balszerencse, a fontos események (nagy siker vagy  nyereség, baleset esetleg szeretteid halála), és a jelentéktelenek is (a mindennapi munka otthon, a hivatalban vagy az iskolá­ban), minden, de minden új jelentőséget nyer, mert Isten kezétől származik, Istentől, aki a szeretet. Ő akar, vagy enged meg mindent, ami történik, a te javadra. Ha eleinte csak a hited ereje fogadtatja ezt el veled, idővel fel fogod fedezni az aranyszálat, és lelki szemeid előtt egyetlen nagyszerű szőttessé szövődnek az események, és kirajzolódik az a terv, amelyet Isten készített rólad.

Lehet, hogy vonz is egy ilyen reményteli távlat. Talán őszintén kí­vánod is, hogy magadhoz ragadd életed legmélyebb értelmét.

Figyelj tehát! Mindenekelőtt nézzük, hogy mikor kell Is­ten akaratát teljesítenünk.

Gondolkozz egy kicsit! Ami volt, már elmúlt, nem hozhatod vissza. Nincs más hátra, mint hogy Isten irgal­mába ajánld. A jövő még nincs itt. Akkor élheted majd, amikor jelenné lesz. Kizárólag a jelen pillanat van a kezedben. Ebben kell megpróbálnod valóra váltani e szavakat:

„Ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied.”

Amikor útra akarsz kelni — az élet maga is egy utazás —, vasútra szállsz. A kocsiban aztán nyugodtan ülsz a helyeden, eszedbe se jut, hogy fel-alá járkálj.

Az lenne ilyen, aki folyvást a jövőről álmodoz­ik, mely még nem valósult meg, vagy folyvást a múltra gondol, amely soha nem tér vissza.

Ne akarj így élni! Az idő magától halad. A jelenben kell szilárdan áll­nunk, és így fogunk eljutni földi életünk beteljesedéséhez.

Talán kérdezed,  hogyan különböztetheted meg Isten akaratát a magadétól?

A jelenben nem nehéz megtudni, hogy mi Isten akarata. Elmondom hogyan: Hallgass a bensődre! Van ott egy hang, amelyet talán túl gyakran elfojtottál és alig hallható már. Figyelj rá nagyon! Mert Isten hangja az[1][2]. Meg fogja mondani, mikor van ideje a tanulásnak, vagy a rászorulókkal való törődésnek, a munkának, vagy a kísértés legyőzésének, vallási vagy v
ilági kötelezettségek teljesítésének. Ez a hang hív, hogy aki Isten nevében szól hozzád, azt meghallgasd, s biztat, hogy nézz szembe a nehézségekkel is bátran.

Figyelj rá jól! Ne hallgattasd el magadban legértékesebb kincsedet, ezt a hangot soha! Kövesd szavát!

Így percről percre, óráról órára építeni fogod történetedet, mely emberi és isteni egyszerre, hiszen Istennel együtt­működve alakítottad. Csodákat látsz majd: meg fogod látni, mit tud végbe vinni Isten egy olyan emberben, aki egész életével ki­mondja:

 „Ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied.”

 

Chiara Lubich

Az Élet Igéje, 1978. augusztus
Megjelent: Chiara Lubich és más keresztények: Éljük az Igét, Budapest, 2008, 67-69 o.

[2][2] Vö. Jn 18,37; Vö. Jel 3,20

November 30, vasárnap, 20:10:19

Életige – Az Élet Igéje – 2008. december