Az Élet Igéje – 2008. november
„Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap, és úgy kövessen.” (Lk 9, 23)
Ne hidd, hogy mert a világban élsz, úgy lubickolhatsz benne, mint hal a vízben.
Ne hidd, hogy mert a világ a rádión és televízión keresztül behatol otthonodba, válogatás nélkül meghallgathatsz minden műsort, és minden tv-adást végignézhetsz.
Ne hidd, hogy mert a világban jársz-kelsz, büntetlenül megnézhetsz minden utcai plakátot, vagy megvehetsz bármilyen kiadványt az újságárusnál és a könyvesboltban.
Ne hidd, hogy mert a világban élsz, a világ minden életformája a tiéd lehet: a könnyű kalandok, az erkölcstelenség, az abortusz, a válás, a gyűlölet, az erőszak, a lopás.
Nem, és nem! Igaz, a világban élsz — ez világos.
De nem vagy a világé![1][1]
És itt az óriási különbség. Azok közé tartozol, akik nem a világ által kínált javakból élnek, hanem abból, amit Isten bennük szóló hangja mond. Ez a hang minden ember szívében szól, és ha hallgatsz rá, olyan országba vezet, amely nem e világból való. Olyan országba, ahol az igazi szeretet, az igazságosság, a tisztaság, a szelídség, a szegénység, az önuralom él.
Miért menekül manapság Nyugatról annyi fiatal Kelet felé, például Indiába, hogy egy kis csendet találjon? Miért kell ellesnie a nagy lelki-vezetők titkát, akik alacsonyabbrendű énjük hosszas megfegyelmezése árán (…) olyan szeretetet árasztanak, amely magával ragadja környezetüket?
Természetes reakció ez a mai élet zűrzavarára, a zajra körülöttünk és bensőnkben, amely kiszorítja a csendet, ahol Istenre hallgathatnánk.
Tényleg el kell mennünk ehhez Indiába, amikor Krisztus már kétezer évvel ezelőtt választ adott kérdéseinkre?
„Aki követni akar, tagadja meg magát…”
A keresztény élete nem a kényelmes és nyugalmas élet; Krisztus ezt kérte és kéri ma is tőled, ha követni akarod Őt.
A világ magával sodorna, mint egy folyó, de neked árral szemben kell haladnod. A világ a keresztény számára olyan, mint egy sűrű bozót, ahol minden lépésnél vigyáznia kell, hová teszi a lábát. Vajon merre menjünk tovább? Krisztus nyomdokait kell követnünk, azt az utat, amelyet földi életében kijelölt szavaival. Ma újra ezt mondja:
„Aki követni akar, tagadja meg magát…”
Az Ő követése miatt talán megvetés, értetlenség, gúny, rágalom lesz az osztályrészed; talán egyedül maradsz, nem kapsz megbecsülést a világtól, mert felhagysz a divat- kereszténység gyakorlásával.
De itt még többről van szó:
„Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap, és úgy kövessen.”
Akár akarjuk, akár nem, a fájdalom minden életet megkeserít. A tiédet is. Minden napra jut több-kevesebb fájdalom.
El akarod kerülni? Lázadsz ellene? Felháborodásra késztet? Akkor nem vagy keresztény!
A keresztény szereti a keresztet, a fájdalmat, mert tudja, hogy értékes. Isten nem ok nélkül választotta a fájdalmat a végtelen sok eszköz közül, amely rendelkezésére állt az emberiség üdvözítésére.
Ő azonban miután hordozta keresztjét és megfeszítették, feltámadt!
A te sorsod is a feltámadás[2][2], ha nem becsülöd le, hanem szeretettel elfogadod a fájdalmat, amely következetes keresztény magatartásodból és az élet nehézségeiből fakad. Akkor majd meglátod, hogy a kereszt már itt a földön is olyan út, amely soha nem tapasztalt örömhöz vezet; lelked élete kibontakozik: Isten országa megerősödik benned. A környező világ lassan elvész a szemed elől, és csak olcsó díszletnek tűnik. Többé senkit sem fogsz irigyelni.
Ekkor nevezheted magad valóban Krisztus követőjének:
„Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap, és úgy kövessen.”
Mint Krisztus, akinek nyomdokába léptél, fény és szeretet leszel, gyógyír a mai emberiség számtalan sebére.
Chiara Lubich
Az Élet Igéje, 1978. július
Megjelent: Chiara Lubich és más keresztények: Éljük az Igét, Budapest, 2008, 57-59. o.
November 01, szombat, 20:56:32
Életige – Az Élet Igéje – 2008. november