„Szüntelenül imádkozzatok!” (1Tessz 5,17) … …

      A keresztények egységéért végzett ökumenikus imahét idén ünnepli századik évfordulóját. Az első „Imanyolcad a keresztények egységéért” 1908. január 18. és 25. között zajlott. Hatvan évvel később, 1968-ban az imahetet közösen készítette elő a Hit és Egyházszervezet Bizottsága (az Egyházak Ökumenikus Tanácsa részéről) és a Keresztény Egységtörekvés Tanácsának Titkársága (a Katolikus Egyház részéről). Azóta immár szokássá vált, hogy összegyűlnek a katolikus és más felekezetű keresztények, és egy közös dokumentumot dolgoznak ki, ami az imahétre vonatkozó javaslatokat tartalmazza.

Az idén egy népes ökumenikus csoport választotta ki az igét az Egyesült Államokban, Szent Pálnak a tesszalonikai keresztényekhez írt első leveléből. Ebben a görög városban éppen csak megszületett egy kicsiny közösség, és Pál szükségét érezte, hogy tagjai között megerősödjön az egység. Ezért arra buzdította őket, „éljenek békességben”, legyenek türelmesek mindenkivel, a rosszért ne fizessenek rosszal, hanem munkálkodjanak egymás és a többiek javán. Arra kérte őket, hogy „szüntelenül imádkozzanak”, ezzel is mintegy hangsúlyozva, hogy a keresztény közösségben csak az imaélet segítségével lehet egységben élni. Jézus is imádkozott az övéiért: „Legyenek mindnyájan egy” (Jn 17,21) – ezt kérte Atyjától.

„Szüntelenül imádkozzatok!”

Miért kell szüntelenül imádkozni?

Azért, mert az imádság a személy, az ember lényegi része. Isten képmására lettünk teremtve, olyannak, akivel Isten személyes kapcsolatban áll, és aki képes közösségre lépni vele. Létünk alap-vető eleme tehát a baráti viszony Istennel: a közvetlen, egyszerű és igaz párbeszéd – ez az imádság. Ez teszi lehetővé, hogy hiteles személyekké váljunk istengyermekségünk teljes méltóságában.

Mivel személyes Isten-kapcsolatra lettünk teremtve, állandó összeköttetésben lehetünk vele, szívünkben a Szentlélektől kapott szeretettel, és azzal a bizalommal, amivel az ember saját Atyjához fordul. Ez a bizalom ösztönöz, hogy gyakran szóljunk hozzá, hogy mindent elmondjunk neki: a gondolatainkat, a terveinket. Erre a meghitt viszonyra gondolva szinte türelmetlenül várjuk az imádság pillanatait, melyeket a napi munkahelyi és családi kötelezettségeink közepette kiszakítunk, hogy mély kapcsolatba kerüljünk Istennel, akiről tudjuk, hogy szeret minket.

Nemcsak saját szükségleteinkért kell szüntelen imádkoznunk, hanem azért is, hogy osztozzunk Krisztus Testének építésében, és így megvalósuljon Krisztus Egyházának teljes és látható egysége. Olyan titok ez, amiből akkor sejthetünk meg valamit, ha a közlekedőedényekre gondolunk. Amikor vizet töltünk az egyikbe, a folyadékszint mindegyikben megemelkedik. Ugyanez történik, amikor valaki imádkozik. Az imádságban a lélek Istenhez emelkedik, hogy imádja Őt, és hálát adjon neki. Amikor valaki felemelkedik, a többiek vele emelkednek.

„Szüntelenül imádkozzatok!”

Hogyan imádkozzunk szüntelenül, különösen, amikor a hétköznapok forgataga magával ragad?

Szüntelenül imádkozni nem azt jelenti, hogy szaporítjuk imádságainkat, hanem hogy lelkünkkel és életünkkel Isten felé fordulunk, teljesítjük akaratát: őérte tanulunk, dolgozunk, szenvedünk, pihenünk, és ha kell, érte halunk meg. Olyannyira, hogy még a leghétköznapibb ügyeinket se tudjuk intézni anélkül, hogy vele meg ne beszélnénk.

Tevékenységünk így szent cselekménnyé lesz, és imádsággá válik az egész napunk.

Segíthet ebben, ha felajánljuk Istennek minden cselekedetünket: „Jézusom, érted, neked teszem”; vagy ha nehézségeink adódnak, tudatosítjuk magunkban: „Mi a fontos? Az, hogy szeresselek téged!” Így minden dolgunkat szeretettel itatjuk át.

És szüntelenül imádkozni fogunk, mert szüntelenül szeretünk.

                                                                                                       Chiara Lubich

December 31, hétfő, 15:49:02

Életige – Életige – 2008. január