Nemzetközi kommunikációs szeminárium 

Mária és a kommunikáció

 

Chiara Lubich

Castel Gandolfo, 2003. június 6.

 

            Kedves kommunikációs szakemberek!

Ma kezdődik itt, Castel Gandolfóban az a nemzetközi szeminárium, amely a következő kommunikációs kongresszust készíti elő.

Olyan emberek ülnek most ebben a teremben, akik odaadással munkálkodnak azon, amit mi –  Aranyszájú Szent Jánostól kölcsönzött szóval élve – “kiáradásnak” nevezünk: a kommunikáció területén megvalósuló kiáradásnak.

A kiáradások abból a különleges párbeszédből születnek, ami néhány éve indult el a Fokoláre Mozgalom és a kultúra világa között. Az egység karizmájából fakadó bölcsesség és az emberi élet, az emberi tudás különböző területei között zajló dialógusról van szó, a filozófia, a nevelés, a bölcsészet, a természettudományok, a művészet, az egészségügy, a jog, stb. területén.

 

Most a kommunikációról lesz szó.

Ezek a kiáradások – érthető módon – csak akkor maradnak fenn, ha állandóan Isten ajándékának fénye élteti és árasztja el őket, különben visszafejlődnek a pusztán emberi gondolatok és tettek szintjére.

Ezért kezdjük ezt a szemináriumot is egy lelki gondolattal, melynek címe: “Mária és a kommunikáció”.

Az isteni gondviselés úgy rendezte, hogy média-szemináriumunkat abben az évben tartsuk, melyet a Szentatya Máriának, az édességes Szűznek, az Ige, az életté vált Ige Anyjának szentelt. Hónapok óta világszerte a legkülönbözőbb, Róla szóló, Őt dicsérő programok zajlanak a katolikus egyházban.

Nekünk, a Fokoláre Mozgalom tagjainak is abban az örömben volt részünk, hogy különleges dicséretet zenghettünk Neki egy kongresszussal, amelyet ebben a központban rendeztünk, és ami csak Róla szólt.

A média ez alkalommal is újra bebizonyította, hogy milyen rendkívülien képes megsokszorozni a jót: három napon keresztül ugyanis egyenes adásban közvetítették a kongresszust.

Ez nagy örömünkre szolgált, mert – talán önök is tudják – mozgalmunkat rendkívüli kapcsolat fűzi Máriához: amennyire lehetséges, a szeretne az Ő jelenléte lenni a földön, szinte az Ő életének folytatása.

Mária a mozgalom életének elmúlt hatvan esztendeje alatt, a Róla szóló rendkívüli terv sokféle oldalát tárta fel előttünk: Ő pl. az egyetlen teremtmény, akinek egyedülálló módon helye van a Szentháromságban. Reméljük, hogy sokmindenre rávilágít majd ezen a Net-One szemináriumon is.

 

Az elhagyott Jézus

Három évvel ezelőtt különösen a megfeszített Jézus kiáltásának megrázó és lenyűgöző titkára figyeltünk fel: “Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27, 46).

A tömegeket lenyűgöző nagy kommunikátort nemcsak övéi tagadták meg, mintha meg sem ismernék; hanem Atyja is elhagyta, pedig a Vele való kapcsolat volt az, ami eddig mindig fönntartotta Őt.

Hogy mi történt?

Magára vette korlátainkat, hibáinkat, Istentől és a többi embertől való elszakadottságunkat, és vállalta, hogy mindezt megtapasztalja, hogy így begyógyítsa bennünk e súlyos elszakadás sebét.

És fölkiáltott. Fölkiáltott annak fájdalmában, hogy az Atya elhagyta Őt. Mégis emberfeletti erővel újra az Atyára hagyatkozott, megfizetve ezzel hűtlenségeinkért. Újra egyesített minket, gyermekeket az Atyával, és egymással is, mint testvéreket. Úgy cselekedett, mint egy isteni Közvetítő (médium), és kommunikátor.

 

A Vigasztalan

Jézushoz hasonlóan Mária életének is elérkezett a csúcspontja. Az Ő mély fájdalma ez, az Ő elhagyatottsága: Ő a Vigasztalan. Jézus a keresztről Jánosra mutat, akiben ott vagyunk mi, mindannyian, és így szól hozzá: “Asszony, íme a te fiad!” (Jn 19, 26). Mária számára ez azt jelenti, hogy valaki más lép Jézus helyébe.

Mária nemcsak azért éli át fia elveszítésének próbatételét, mert Jézus meghal, hanem azért is, mert valaki más veszi át a helyét. És elfogadja ezt. A Kálvária tövében, egy újabb ‘fiat’-tal[1] lemond Jézusról, és így mindenki édesanyja lesz, számtalan ember édesanyja.

A Vigasztalan Mária a legkiválóbb Anya. Mindig azt gondoltuk, hogy Isten terve vigasztalanságában, a kimondhatatlan szeretet-fájdalom csúcsán teljesedik be róla.

Ott a kereszt lábánál Mária nemcsak Jézus anyja, hanem Jézus Testének, az egyháznak anyjává is válik. Ő az egyetemes anya, aki szeretetével összetartja gyermekeit, minden embert, és testvérekké teszi őket, ahogyan azt a földi édesanyák is teszik.

Az egység anyja ő, az egység köteléke gyermekei között.

Ezért kapcsolódott bennünk alakja mindig is a szeretetnek ahhoz a kifejeződéséhez, mely nélkülözhetetlen az egység megvalósításához, és amit kommunikációnak nevezünk: ezért tekintjük a Vigasztalant kommunikációs eszközeink pártfogójának.

Az előző kongresszuson Mária kapcsán elmondtuk, hogy azok a kommunikátorok, akik az egység lelkiségéből merítenek, tudják, hogy milyen egy édesanya. Tudják, hogy egy anya, akit megvilágosít a szeretet fénye, távolabbra lát, mint a többiek. Tőle tanulnak, hogy jobban megértsék az embereket és a helyzeteket, hogy a kommunikációnak megadják azt az igazibb, mélyebb, és teljesebb jelentését, amit sokan nem tudnak neki megadni. Nem hallgatják el az emberekkel és a körülményekkel kapcsolatos negatívumokat, de a pozitívumokat húzzák alá. Mert a szeretet ilyen: ismeri a valóság árnyoldalait is, de át tudja alakítani azokat, hogy mindenkiben a jó győzedelmeskedjen.

Az elhagyott Jézusról azt mondtuk, hogy olyan, mint Isten világra tekintő szemének pupillája. Úgy érezzük, hogy a vigasztalan Mária pedig olyan, mint egyfajta sötétkamra, mely magába gyűjti a világ összes negatívumát. De amint a negatív filmből pozitív kép hívható elő, úgy Ő is képes úgy átalakítani a helyzeteket, hogy abban, ami negatív, a pozitívum is láthatóvá váljék.

* * *

Mária az egyház példaképe. Ezért magától értetődő, hogy ebben a csodálatos teremtményben minden keresztény is megtalálhatja példaképét; de úgy gondolom, hogy a Vigasztalanban a kommunikációs szakemberek elsősorban tökéletesedésük eszményét találhatják meg.

***

Kezdettől fogva Mária két jellemző vonását fedeztük fel: Ő az erények megtestesítője és az evangéliumi törvények alapját képező veszíteni tudás tükre. “Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét énérettem, megmenti azt” (Lk 9, 24).

 

A Vigasztalan – az erények megtestesítője

Mária a kereszt lábánál, abban a gyötrelmes stabat-ban, ahol a kínok keserű tengere borította el, az emberi teremtmények közül a legmagasabb és leghősiesebb fokon élte az összes erényt.

Őbenne győzedelmeskedik a hit és a remény a szeretet által, amely egész életében ott égett benne, és ami most elárasztja Őt, miközben oly élő módon vesz részt a megváltásban.

Ő az anya, aki a halott Istent tartja karjaiban, és mégis hisz, remél és szeret. Az Ő alakja lehet a kommunikátorok példaképe és támasza, akik hírközlõ munkájuk során gyakran találkoznak olyan eseményekkel, melyek különféle módokon Isten keresztrefeszített Fiának elhagyatottságára emlékeztetnek.

 A Vigasztalan hitéhez hasonló hit, és az ő példájára megélt reménytelenségben is élő remény ad erőt nekik ahhoz, hogy ne meneküljenek el az emberiség tragédiái elől, és hogy többeket részesítsenek benne az igazság, de mindenekelőtt a személyek iránti legnagyobb tisztelettel. Mivel a Vigasztalan példájára ők maguk szeretet lesznek, képesek lesznek megtalálni a teremtményeket összekötő aranyszálat, és sokak előtt fel tudják majd tárni a valóságnak azt az igazabb és mélyebb értelmezését, mely az emberi történések összetett szövevényén túl Isten szeretetére mutat.

Szavaik Mária szavaihoz fognak hasonlítani, aki a Magnificatban túllátott az eseményeken, és megjövendölte azokat a csodákat, amelyeket Isten később a Fiú által tett, aki szeretettel győzte le az erőszakot és az igazságtalanságot.

A Vigasztalan a legtürelmesebb, Ő a szelíd és az annyira szegény, hogy Fiát is elveszíti, aki Isten: olyan tulajdonságok ezek, amelyekre igen nagy szüksége van a kommunikátoroknak, akik finom, de igen hatékony szerepet játszhatnak a párbeszédben minden területen, ahová munkájuk szólítja őket, és “közvetítők” lehetnek azzal, ahogyan továbbadják a híreket.

A Vigasztalan Mária az igaz ember, aki nem panaszkodik amiatt, hogy megfosztják attól, ami kiválasztottsága folytán övé volt. Ő a tiszta, mert érzelmileg is valóban elszakadt Fiától, aki Isten; Ő az erős, mert kitartott és talpon maradt akkor is, amikor olyan borzalmas módon látta Jézust meghalni… Az Ő példája segít a kommunikációs szakembereknek, hogy tárgyilagosan ítéljék meg az eseményeket, és szilárdan megmaradjanak az igazság szolgálatában akkor is, amikor ez kellemetlen, vagy esetleg személyesen is meg kell fizetniük érte.

Mária, akit a vigasztalanság minden erénnyel felékesít, megtanítja a kommunikátorokat a türelemre, a kitartásra, az egyszerűségre és a csendre, hogy emberségük éjszakáján a világ számára felragyogjon a bennük élő Isten fénye.

A szó ugyanis csak a csendben tud felhangzani, ahogyan a festménynek is háttérre van szüksége.

Ha a kommunikációs szakemberek elhallgattatják magukban a teremtményt, és ebben a csendben szólni hagyják az Úr Lelkét, akkor egyre inkább hasonlítani fognak Máriára, akinek áttetszőségén Isten tűnik elő. 

Így beszédük nem puszta szó lesz, hanem egyszerre Szó és Csend, Ige és Lét. Szeretet lesz.

A kommunikátorok így kellő óvatosságra szert tesznek ahhoz, hogy jól tudják megítélni azokat a helyzeteket, amelyekről nyilatkozniuk kell; és hogy meggyőződjenek információforrásuk hitelességéről.

Reflektorfényben is alázatosak tudnak maradni, ami könnyen elvakíthatná őket, és képesek belátni azt, hogy ismereteik korlátozottak.

Rendelkeznek azzal a Bölcsességgel, amely nélkülözhetetlen azok számára, akiknek hírekről és eseményekről kell tudósítaniuk a valóság elferdítése nélkül.

Megkapják a jó tanács és a megkülönböztetés ajándékát, hogy csak azt kommunikálják, ami arra érdemes; különösen olyan körülmények között, mint amit manapság is élünk a túlzsúfolt kommunikációáradat korában.

 * * *

Az evangélium azt írja Máriáról, hogy “szívébe véste ezeket a dolgokat” (Lk 2, 51). Mégsem volt soha senkinek olyan szava, mint Neki, aki a megtestesült Igét hozta a világra, akit később elveszített a Golgotán.

* * *

A Vigasztalan Mária a semmiben függ, mint az elhagyott Jézus. Bizonyos értelemben ő a tiszta kommunikáció, melyben a kommunikátor kizárólag csak médium (azaz közvetítő, ford. megj.), aki szinte el is tűnik. Áttetszőség, tehát olyan valami, amiről úgy tűnik, mintha nem lenne, mégis létezik. Létezik, mivel nem létezik: olyan mint a szeretet. Talán nem ez a legtöbb, amit elmondhatunk egy mediátorról, egy kommunikátorról? Talán nem akkor tökéletesek a médiák, amikor el is felejtjük, hogy léteznek?

 

A veszítés példaképe

Amint már említettem, történetünk során Máriában nemcsak az erények megtestesítőjét láttuk, hanem az evangélium alaptörvényének, a veszíteni tudásnak a tükrét is. Az evangéliumi szeretet azért tud veszíteni, mert tud adni. És pontosan azért, mert ajándékoz, ő is kap.

A Vigasztalan még Jézust is elveszítette, saját Művét, azért, hogy megtegye Isten akaratát: Istenért veszítette el Őt. De éppen azért, mert elveszítette, megsokszorozva kapta Őt vissza. Jézus helyett, akit odaajándékozott, nem kaphatott sok kis „félig-Jézust” cserébe, csak hiteles “másik Jézusokat”, akikben az Ő fénye és szeretete van. Olyanokat, amilyen Ő.

 

* * *

Mária “vigasztalansága” azonban nem Jézus életének utolsó pillanatában kezdődött. Egész életében gyakorlatozott ebben.

Az angyali üdvözletkor úgy tűnik, hogy meg kell változtatnia életéről alkotott elképzelését. És Jézus Anyja lesz, bár szűz marad.

Később bemutatja Jézust a templomban, és saját keresztútjának megjövendölését hallja. “A te lelkedet is tőr járja át” (Lk 2, 35). Ezek a szavak elveszik gyermeke születése miatti örömét. Egész életében e szavak visszhangoznak fülében, és ezért minden tette rendkívüli elszakadottsággal párosul.

Amikor Jézus tizenkét éves lesz, elveszíti őt Jeruzsálemben. Józseffel együtt aggódva keresi, és a templomban találja meg. És amit Jézus válaszol nekik: “Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy Atyám házában kell lennem?” (Lk 2, 49), világosan megérteti vele, hogy Jézus nem az övé.

A Kánai menyegzőn Jézus látszólag keményen bánik vele: “Asszony, a mi dolgunk ez?” (Jn 2, 4), és ezzel még nagyobb szeretetre hívja őt.

Aztán Mária elkíséri Jézust nyilvános élete kemény harcaiban, ahol gyümölcsökben bővelkedő és dicsőséggel szegélyezett útját megkeseríti az emberi hálátlanság megtapasztalása.

A Kálvária tövében pedig – amint láttuk – kimondja “vigasztalanságának” végső ’fiat’-ját. Ebben a minden emberi erőt felülmúló mélységes fájdalomban ’stabat’, amelyre egyedülálló kegyelem révén volt csak képes, melyet próbatételek hosszú sora által érdemelt ki erre az órára várva.

Így vált Mária, aki arra készült, hogy egész életén át egyedül legyen, mindannyiunk Édesanyjává, mindenkié a világon.

Ha a kommunikációs szakemberek Őrá tekintenek, aki az evangéliumi törvények magvának, a veszíteni tudásnak megtestesítője, akkor teljesen meg tudják valósítani hivatásukat.

Ugyanis ahhoz, hogy valóban magunkba fogadjuk a többieket és az eseményeket, tudnunk kell mindig mindent elveszíteni, mint a Vigasztalan Mária: kiüresíteni magunkat minden és mindenki előtt, tudnunk kell semminek lenni.

Csak a semmi tud mindent magába fogadni.

A Vigasztalan Mária lesz tehát példaképünk és segítségünk abban, hogy csatornák, tiszta közvetítők, igazi kommunikátorok legyünk.

 

* * *

Újra Őt kérem – akinek szíve teret adott a kommunikációnak, mert ott a Szeretet kimondhatta Igéjét -, hogy ebben a különleges Mária-évben tegyen mindnyájatokat  új emberekké, akik képesek megteremteni és előmozdítani az Isten szíve szerinti kommunikációt.

 

[1] fiat: latin, jelentése: “legyen”. Az angyali üdvözletkor Mária ezzel a szóval adta beleegyezését ahhoz, hogy az Ige megtestesüljön benne. (ford. megj.)

 

Letöltés: Chiara Lubich: Mária és a kommunikáció