„Együtt Európáért” – 2004. május 8.

Andrea Riccardi

Európa: történelem és lélek

Európa történelme messzire nyúlik vissza. Bár ma a világ egyformának látszik – és globalizáltnak is nevezzük – nem lehet nem meglátni, hogy a mai Európa, ez a külenleges földrész milyen sokféle örökséggel rendelkezik: látjuk ezt a még nagyobbrészt emberformájú városainkon, ellentétben a világ déli felén található nagyvárosokkal; látjuk az épületeinken és az életmódunkon; látjuk saját magunkban. Különböző a vallási örörkség, de különböző a történelmi örökség is. Nem lehet egyfajta örökségröl beszélni.

Európa egy és plurális. Plurális a Nyugattal, amelyet a katolikus-protestáns kultúra és a Kelettel, amelyet a bizánci kultúra meghatároz. Némely ország (Olaszország, Franciaország, Belgium, Spanyolország) számára a laikus lét sajátos jelentéssel bír. Mások számára a kommunizmus képvisel negatív hatást, amellyel szembe kell nézni. Európa egy és plurális.

A történelme, egy olyan földrészé, amely egy és plurális, de amelyben a pluralitás megbolondult, megmerevedett és háborúhoz vezetett. Igen, ez a mi Europánk a háborúk földrésze, a gyülöleté, amelyet nemzedékről nemzedékre továbbadtunk, és a rombolásé, a népiirtásoké. A XX. századi Európa két hihetetlen méretű háborúban őrölte fel erejét, amelyeket világháború néven ismerünk. 1914-1918 és 1939-1945 között az európaiak háborúja világháborút jelentett. Valósággá vált a náci és a fasiszta őrület, annak az ideológiának az erőszakosságával, amely szerint az egyik nép magasabb rendű a másiknál. Azt sem felejthetjük el, hogy a háborúk közepette felerősödtek a nemzetek közötti ellenségeskedések, az önző nacionalizmusok.

Voltak azonban olyan nagy európaiak (emlékezzünk csak meg Alcide De Gasperiről, Schumanról, Adenauerről, akik egy nagy nemzedéket képviselnek), akik a békéért fáradoztak a háború pusztításaiban, a lebombázott Berlint, az értelmetlenül feláldozott több millió életet, a halál- és koncentrációs táborokat látva. Egy álmot fogalmaztak meg, amely a történelem és a lélek mélyről jövő igénye volt: az egység álmát. Európa pluralitásának, a nemzetek pluralitásának frigyre kellett lépnie az egységgel. Nem maradhattak különbözők, ha nem lettek egy. Megszületett Európa egyesítésének álma, amely fél évszázadon keresztül Nyugat-Európa célja volt, majd az egész kontinensé lett. A háború sok átka után egy áldott álom.

Ez az álom megvalósíthatatlannak vagy csak részben megvalósíthatónak tűnt még a nyolcvanas években is, amikor II. János Pál „nagy Európáról” beszélt. Két nemzedék alatt korszakalkotó változások tanúi lehettünk: évszázados gyűlöletek hunytak ki, és szoros együttműködés indult meg. És az európai fiatal nemzedékek a jövőjüket nem egymással szemben, hanem egymással együtt képzelik el.

Európa történelme drámai, de nem tragikus. Nem szabad megfeledkeznünk a drámáról, amelyen már túlléptünk. Amikor Európáról beszélünk, akkor gondolatban elmegyek Auschwitzba, hogy emlékezzem: több millió nőre, férfire, gyerekre, akiket megfosztottak életüktől. Hány évtől lettek megfosztva! Zsidók millióit ölték meg ok nélkül, akik itt éltek a mi földrészünkön a sok évszázados antiszemita gyűlölet ellenére. Soha nem lehet elég ok az öldöklésre; de a zsidóságot azért irtották ki, mert emlékeztette a náci őrületet arra, hogy létezik más kapcsolat és gondolat, mint a faj kultusza. A zsidókkal együtt megöltek sok százezer embert: cigányokat – a kis európai nomád népet, amely nem volt nacionalista – lengyeleket, szlávokat, fogyatékosokat és még sokakat! Auschwitzból kiindulva kell elgondolkodnunk Európáról.

Nem szabad elfelejteni azt a drámát, amely Európa egyesítéséhez vezetett: sokak áldozatát, amely arra figyelmeztette az európaiakat, hogy a több ezer éves civilizációk földjét ne tegyék a technológiák barbár hazájává.

A negyvenes évektől kezdődően tehát az európai történelem nem akar tragédiát. Megkezdődött az európai egyesítés folyamata. De nem szabad elfelejtkezni a drámáról! Az ötvenes évektől az európaiak nem háborúznak már. Véget ért a világháború. Nem túl kevés ez? A III. évezred küszöbén a nagy álom az európai béke kell hogy legyen, amely a világ békéjét is jelenti. Ahogy az Európában folyó háború világháborút jelentett, úgy ma az európai béke világbékévé kell, hogy váljon. És távol vagyunk attól, hogy megvalósulni lássuk ezt az álmot. Az Európai Unió békét akart jelenteni Európában. De mi reméljük, hogy holnap az egész világ békéjét fogja jelenteni.

Nagy lépések és erőfeszítések történtek. Kelet-Európa nagy része integrálódik az európai egységbe. De van valami, ami hiányzik az európai építkezésből. Érezzük és látjuk. Európa lendületének hiánya szembetűnő. Érezzük a többiekkel való kapcsolatában, a többi, nem európai térségekkel való kapcsolatában. Másrészről egy épület nem készül el egy nap alatt. Örülünk, hogy Európa sok keresztényével együtt itt vagyunk Stuttgartban, hogy észre vegyük azt, ami hiányzik, de főleg azt, amit tennünk kell. És valóban nagy a veszélye annak, hogy az érdekek és a gazdaság domináljanak ebben az Európában. Ez egy olyan világ, amiért nem érdemes élni és meghalni. Ezt mondják nekünk a fiatal nemzedékek fáradt és kilátástalan arcai, akik oly távol állnak a XX. század nagy drámáitól, mégis bizonytalanok, hogy hagyják-e magukat elragadni a nagy és új építkező szenvedélytől.

De itt nem látok fáradt és kilátástalan arcokat magam körül, körülöttünk, kedves barátaim, hanem olyan emberekét, akik hálásak, mert kaptak valamit. Olyan emberekét, akik nagy ajándékot kaptak különböző utakon járva: a sokféle, különböző európai keresztény mozgalom útjain. Igen, mert Európa a mozgalmak hazája is. És a mozgalmak tükrözik Európát. Átfogják Potugáliától Ukrajnáig: egy lelkiségbe, egy élő szeretet lendületbe gyűjtik különböző országok polgárait. Ezen felül egybefogják őket az egész világgal: Amerikától Afrikáig és Ázsiáig. Mert európai kereszténynek lenni nem azt jelenti, hogy egy nagy és kényelmes sziget lakói vagyunk, hanem az egész világ polgárai.

Szeretném feltenni most azt a kérdést, hogy az itt egybegyűlt európaiak arca miért nem kilátástalan és reménytelen. Különbözőek a hagyományaink: a földrészünk ősi keresztény hagyományai: katolikusok, ortodoxok, evangélikusok vagyunk. Az ősi keresztény hagyomány egyesül a fiatal kifejezésmódokkal és a jövő iránti érzékenységgel, a közös jövő iránti lelkesedéssel. Az arcok mögött szív van. Azt mondja Sirák fia könyve: „Az ember szíve megváltoztatja arcát…” (13,31). A szív megszületik, sőt újjászületik, amikor az Evangélium életre hívja. És valóban ez a mi Európánk gyakran szív nélkül él; szívtelenül a világ déli része iránt, Afrika iránt, amely az európai lelkiismeret próbája. Szív nélkül él a személyes életében, a társasági és a politikai életben.

Valóban a szív akkor születik újjá, amikor Isten Szavának ajándéka, az Evangéliumé betölti. Ezek mögött az arcok mögött az Evangélium által újjáteremtett szívek dobognak. Ez a kereszténység fiatalságának a titka: Isten Szavának ajándéka. Ez az ajándék a kegyelem kiáltása az elítéltek világában. Gazdag elítéltek, akik a gazdagok bűneire lettek ítélve, a fösvénységre és a megelégedettségre. Egy olasz evangélikus lelkész barátom, Valdo Vinay egyszer azt mondta: „Ahol az Evangéliumot prédikálják, ott csodálatos dolog következik be: a siralomházba, a halálraítéltek közé elér a kegyelem híre, a közkegyelem! Ez az Ige ajándéka, amelyet mi mindannyian megkaptunk.”

Az itt összegyűlt mozgalmak, kicsik vagy nagyok, régiek vagy újak, nem érzik magukat jobbnak: az Evangélium tudatosítja bennünk, hogy mindannyian – magunkra kell ismernünk – kicsik és bűnösök vagyunk. Nem a politikai és nem a vallási arrogancia iskolájában nevelkedtünk, hanem annak az iskolájában, aki alázatos, szelíd szívű emberként jelenik meg közöttünk. Tudjuk, hogy nagy ajándékot képviselünk, amelyet hálával kell hordoznunk és továbbadnunk.

Nem érdekek hordozói vagyunk, hanem Péterrel és Jánossal együtt mondjuk, ahogy ők Jeruzsálemben az Ékes kapunál: „ezüstöm, aranyam nincs, de amim van, azt neked adom: a Názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!” (Apcsel 3,6) Kinek mondták ezt? A legszegényebbnek, annak, aki nem tudott járni: egy születésétől fogva béna embernek, aki alamizsnából élt. De kik vagyunk mi, hogy ezt mondjuk? Kik vagyunk mi, hogy egy ilyen összetett, sok probléma gyűrűjének szorításában élő, bonyolult procedúrákban elvesző Európának mondjunk valamit? Az európai keresztények gyakran félnek: ki vagyok én, hogy mondjak valamit a többieknek? Olyan emberek vagyunk, akik kaptunk egy ajándékot. És úgy döntöttünk, hogy egyszerűen fogadjuk ezt az ajándékot. Ebben az összetett Európában kaptunk egy ajándékot, amit továbbadunk: „Amim van, azt neked adom.” Ez az Evangélium egyszerűsége: egy egyszerű ajándék, amely segít napjaink összetett Európájában úton maradni. Olyan ajándék, amely segíti az európai embert, a koldust és a gazdagot az előrehaladásban.

Az Evangélium szívében minden nő és férfi felfedezheti az élet titkát. Pál apostol miközben Jézus feltámadását hirdeti, azt írja: „és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, már ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.” (2Kor 5,15) Az Evangélium arra hív mindenkit, hogy a saját magáért való életből térjünk meg, és éljünk Ő érte, aki mindenkiért meghalt és feltámadt: „hogy akik élnek, már ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt”. Krisztusért élni azt jelenti mindenkiért élni.

A lélekből való Európa akkor kezdődik, amikor az ember megnyitja a szívét Isten Igéjének, amikor visszatalál a szívéhez és már nem magának él többé. A mozgalmak olyan nőkből és férfiakból állnak, akik befogadták az Evangélium ajándékát, és továbbadják ezt az életet Európának. Sok következménye van ennek személyes életükben és társadalmuk életében: ezek a Lélek gyümölcsei.

Kedves Barátaim, szeretném kiemelni két aspektusát az Evangélium ajándéka felé való nyitottságnak. Az első, hogy ez az Európa nem élhet saját magának. Nem egy nagy és kényelmes sziget. Erre hívják fel a figyelmünket a bevándorlók, akik hosszú, reményteli utazás után kikötnek kontinensünk földközi-tengeri partjain: ezt mondják nekünk azok, akik megérkeztek és nem lelték halálukat a tengerben vagy az afrikai sivatagokban. A hatalmas déli világ, Afrika mint a szegény Lázár ül a gazdag európai ajtajában, aki elégedetten lakomázik. Európának fel kell állnia asztalától, és át kell ölelnie testvérét, Lázárt kiemelve őt sebeiből és a kutyák közül. Európának szeretettel és felelősségérzettel át kell lépnie saját háza küszöbét, a Földközi-tengeri határait.

Mi keresztények nem fogadhatjuk el, hogy Európa saját magának éljen. És Afrika az első, akivel találkozik elindulva a világ felé; Afrika, ahol jelenleg is 12 háború folyik, ahol 30 millió HIV fertőzött él ( a világon élő 42 millióból), az első kontinens, akivel találkozik elindulva a világba. Itt él az emberiség azon kétharmada, aki ki van zárva a jólét minden formájából. Ennek az Afrikának a sorsa közös a miénkkel: együtt fogunk élni, vagy együtt fogunk elveszni.

Az Evangélium ajándékának megnyitott szívünk azt akarja – és ez a második aspektus – , hogy az egyesült, a lélekből való Európa békéről szóljon a világnak. A lélekből való Európának nincsenek határai, kötődik mindenkihez, de különösen azokhoz, akik a háború, minden szegénység anyja miatt szenvednek. Európa üzenjen békét a világnak, de tevőleges békét, amit azokkal kell kiépíteni, akik gyűlölködnek, harcolnak, olyat, ami véget vet a világ 33 országában folyó háborúnak, amelyek áldozatainak 90%-a polgári személy.

A lélekből való Európa a Lélek gyümölcseit kell, hogy teremje a világ életében. Azt mondja az apostol: „A Lélek gyümölcsei pedig: a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” (Gal 5,22) Ezért az új évszázad küszöbén mi az Evangélium ajándéka szerint akarunk élni, amely megnyitja a szíveket a Léleknek, és a béke, a szeretet, a szolidaritás gyümölcseit hozza. Hisszük, hogy a különböző mozgalmak összefogásából, a különbözőségben, de az érzések és a hit mély közösségében, a jó ereje fel tud törni, és gátat tud vetni a gonosznak. A közös imádságból feltörhet a szeretet ereje. Eszter könyvében azt olvassuk, hogy a sötét kilátások közepette az egész népet félelem fogta el. De Mardókeus álmot látott: „Könyörgésük szavára kis forrás fakadt, amely bővízű nagy folyóvá dagadt. Fényesség támadt, felvirradt a nap, az elnyomottak fölül kerekedtek…” (Eszter 1,1h-1k).

 Letölthető formátumban: Európa – Történelem és lélek