„Együtt Európáért” – 2004. május 8.

 Friedrich Aschoff:

A mai találkozó jelentősége

Eminenciás Úr, Elnök úr, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves testvérek!

Szeretettel köszöntöm Önöket Együtt Európáért rendezvényünkön.

Az emlékezetes május 8-i dátumnak szimbolikus tartalma van. Nem választhattunk volna találóbb időpontot annak a találkozónak, amely Európa lelki megújulásához szeretne hozzájárulni.

Május 8. a szörnyű, Európát hat éven át rettegésben tartó II.  világháború befejezésére emlékeztet bennünket. Ez a háború emberek millióinak az életét követelte, és sokukat megfosztotta a hazájuktól. Ugyanakkor május 8. a felszabadulás napja is, Németország felszabadulásáé egy embertelen, gonosz diktatúra alól. Nagy hálával emlékezünk ma erre a felszabadulásra.

Erre a napra éppen itt Stuttgartban emlékezünk, ahol 1945 októberében közvetlenül a háború után evangélikus püspökök és egyházi elöljárók közös bűnvallást tettek. Nekünk, németeknek, ez jelenti bűnösségünk feldolgozásának kezdetét. Vádolták magukat, hogy nem álltak ellen bátrabban a nemzeti szocializmusnak.

Csodával határos, hogy a II. világháború katasztrófája után békés rendszer alakulhatott ki, amely lassacskán az egyesült Európához vezetett. Szerencsére akkoriban a megfelelő időben és a megfelelő helyen olyan keresztény politikusok és államférfiak teremtek, mint Robert Schuman Franciaországban, Alcide de Gasperi Olaszországban és Konrad Adenauer Németországban, akik a megbékélést elindították. A nagyvonalú amerikai segítségnek, a Marshall tervnek, köszönhetően a romokban álló Európában elkezdődhetett a gazdasági újjáépítés is. Az éhezők kenyeret és munkát, ezzel együtt reményt és jövőt kaptak.

Még egy eseményt meg kell említenünk. A háború legnehezebb napjaiban Isten egészen új dolgokat hívott létre Európában. 1943/44-ben váratlanul olyan  lelkiségek születtek meg, mint a katolikus egyházon belül a Fokolare mozgalom Olaszországban, az evangélikus egyházon belül a Marienschwester (Márianővérek) nevű közösség Darmstadtban és a Christusbruderschaft (Krisztus testvéri közössége) Selbitzben, a református egyházban pedig a Taizé-i testvérek – és még nagyon sok más mozgalom. Nagyon boldogok vagyunk, hogy téged Chiara Lubich, a fokolare mozgalom alapítóját ma itt személyesen üdvözölhetünk. A Szentlélek ezekben a mozgalmakban egészen új impulzusokkal alakította az egyház és a keresztény hit jövőjét.

A Szentlélek a 20. században átlépte azokat a határokat, amelyek a keresztényeket sokáig elválasztották egymástól. Először a felekezetek között húzódó határt kezdte megszüntetni, így közöttük a kapcsolatok érezhetően javultak.

A XX. századi pünkösdi és karizmatikus mozgalmak létrejöttével a kulturális határok is elmosódtak. A különböző kultúrájú keresztények meg tudják egymást érteni, ha Isten kinyilatkoztatja adományait, a karizmákat. Ezek Isten népének egyesítését és a társadalom megújítását szolgálják. Minden felekezetben és országban megjelennek a Szentlélek mozgalmai, amelyek a keresztényeket Isten imádásában egyesítik.

A harmadik határ, amelyet a Szentlélek átlépett, a klérus és a laikusok közötti határ volt. Azokban a lelkiségi mozgalmakban, amelyek a XX. században jöttek létre, Isten népe, a laikusok, különleges indításokat kaptak, így lelki adományokkal felvértezve hatékonyan tudnak tevékenykedni az egyházban.

Amikor a Szentatya II. János Pál 1998. Pünkösd vasárnapjára az újabb katolikus mozgalmakat és lelkiségeket találkozóra hívta Rómába, ismét valami új dolog kezdődött. Mivel a pápa jól ismerte a Szentlélek ezen kiáradásait az egyházon belül, a mozgalmakat, “ugyanolyan fontosnak” nevezte, mint az ezeket magába foglaló hivatalos egyházat. Ez bátorított fel bennünket evangélikus keresztényeket, hogy a hit és megújulás közös útjára lépjünk. Ön kedves Chiara, nyomatékosan meghívott bennünket erre.

Az első találkozás 1999-ben Ausburgban történt, amikor aláírtuk a megigazulás tanáról tett közös nyilatkozatot. Majdnem 500 év után először történt meg, hogy az evangélikus és katolikus egyház képviselői közös nyilatkozatot írtak alá. Még ezen az estén sor került az Ausburg melletti Ottmaringban a különböző felekezetű mozgalmak felelőseinek találkozójára. Kapcsolatok hálója kezdett szövődni a különböző lelkiségi mozgalmak és közösségek között.

2001. december 8-án rendezték meg az evangélikus és katolikus lelkiségek és mozgalmak első nagy közös találkozóját Münchenben, aminek a mottója az volt: “Csak együtt érdemes.” Itt megkötöttük a kölcsönös szeretet és egymásra figyelés szövetségét, amely azóta meghozta gyümölcseit. Ekkor Ulrich Wilckens püspök úr azt mondta, hogy az ateizmus és az értékek romlása az egyházszakadásból is következhetett. Feltehetjük a kérdést: Nem fordíthatnánk meg ezt a dolgot? A keresztények közötti szeretetegység nem erősíthetné és újíthatná, meg hitünket?

Tegnap és tegnapelőtt itt Stuttgartban megrendeztük a munkatársak kongresszusát, amelyen megosztottuk egymással a különböző területeken szerzett tapasztalatainkat, megajándékoztuk egymás ezekkel. Magunk is elcsodálkoztunk, mi mindent bízott ránk Isten, hogy kölcsönösen egymás hasznára legyünk.

A mai napon szeretnénk együtt, mint a különböző felekezetek és közösségek keresztény tagjai, minden európai testvérünknek megmutatni azt az ajándékot, amelyet Isten valamennyiünk javára közösségeinkre bízott. Mivel mozgalmaink és lelkiségeink egy része több országban is jelen van, hatékonyabban tudunk hozzájárulni kontinensünk lelki megújulásához.

 (Letölthető formátumban: A találkozó jelentősége II.)