Aki csak egy pohár vizet ad is nektek inni az én nevemben (…), bizony mondom nektek, nem veszíti el jutalmát.”  (Mk 9,41)

Jézus az egész evangéliumban arra szólít fel minket, hogy adjunk: adjunk a szegényeknek[1][1], azoknak, akik kölcsönt kérnek tőlünk[2][2], adjunk enni az éhezőknek[3][3], adjuk oda a köntösünket is annak, aki a köpenyünket kéri[4][4]; adjunk viszonzást nem várva[5][5]…

Ő maga elsőként adott: egészséget a betegeknek, bocsánatot a bűnösöknek, életet adott mindannyiunknak[6][6].

Az ösztönös, önző harácsolást Jézus a nagylelkűséggel, a saját igényeink előtérbe helyezését a másokra való odafigyeléssel állítja szembe. A birtoklás kultúrájával szemben az adás kultúráját hangsúlyozza.

Nem az a lényeg, hogy sokat vagy keveset tudunk-e adni. Az számít, hogy „hogyan” adunk, mennyi szeretet van a másik iránti figyelmességünk akár egy apró gesztusában is. Lehet, hogy elég egy pohár vizet adni, egy pohár „friss” vizet[7][7], ahogyan azt Máté evangéliuma pontosítja. Ezt a fajta adományt ott különösen szívesen fogadták, mert létfontosságú volt egy olyan meleg és száraz vidéken, mint Palesztina.

„Aki csak egy pohár vizet ad is nektek inni az én nevemben (…), bizony mondom nektek, nem veszíti el jutalmát.”

Igen, egy pohár víz: egyszerű és mégis nagy tett Isten szemében, ha Őérte vagy szeretetből tesszük.

A szeretet árnyalt: megnyilvánulásához megtalálja a legmegfelelőbb módot.

A szeretet figyelmes: elfelejtkezik önmagáról.

A szeretet szolgálatkész: ha észreveszi, hogy a másiknak szüksége van valamire, mindent megtesz, hogy segítségére siessen.

A szeretet lényegre törő: odafigyeléssel, szolgálattal és segítőkészséggel képes a felebaráthoz közeledni.

Sokszor azt hisszük, hogy nagy szolgálatot teszünk egy szenvedő embernek, pedig csak alkalmatlankodó tanácsokkal látjuk el, vagy fecsegünk, ami esetleg untatja őt, vagy nehezére esik azt hallgatni.

Mennyivel fontosabb ezzel szemben megpróbálni szeretetnek „lenni” mindenki iránt! Akkor megtalálnánk a szívéhez vezető utat, és segíteni tudnánk neki.

„Aki csak egy pohár vizet ad is nektek inni az én nevemben (…), bizony mondom nektek, nem veszíti el jutalmát.”

Az e havi életige segíthet abban, hogy felfedezzük minden cselekedetünk értékét: a házimunkát
ól a földeken vagy a műhelyben végzett munkáig, a hivatali ügyintézéstől az iskolai teendőkig vagy a társadalmi, politikai és vallási felelősségek vállalásáig. Minden figyelmes és segítőkész szolgálattá válhat.

A szeretet új szemet ad majd nekünk, hogy meglássuk, másoknak mire van szükségük, hogy találékonyan és nagylelkűen elébük siessünk.

És az eredmény? Az ajándékok kézről kézre fognak járni, mert a szeretet szeretetet szül. Az öröm megsokszorozódik, mert „nagyobb boldogság adni, mint kapni”[8][8].

„Aki csak egy pohár vizet ad is nektek inni az én nevemben (…), bizony mondom nektek, nem veszíti el jutalmát.”

Emlékszem, hogy a második világháború idején a városunkban, Trentóban, egyes körzetekben nagyon szegény családok éltek. Jártunk hozzájuk, és megosztottuk velük, amink csak volt. Szerettünk volna javítani életszínvonalukon, hogy elérjünk egyfajta egyenlőséget.

Egyszerű gondolat volt ez, mégis igazi gyümölcsöket hozott: élelmiszerek, ruhaneműk és gyógyszerek szokatlan bőségben cseréltek gazdát. Ezért meggyőződésünkké vált, hogy a megélt evangélium választ ad minden személyes és társadalmi problémára.

És ez nem bizonyult utópiának. Ma több száz vállalkozás vesz részt a „közösségi gazdaságban”: a cégek életüket az adás kultúrája szerint alakították át, és közösbe teszik a hasznot társadalmi célok érdekében. Többek között segítik a nehéz helyzetben lévőket azáltal, hogy új munkahelyeket hoznak létre, és anyagi segítséget nyújtanak a legégetőbb szükségletek enyhítéséhez.

Rengeteg azonban a nélkülöző, és ezek a vállalkozások az általuk termelt haszonnal nem képesek orvosolni minden ínséget. Ezért 1994 óta sokan közülünk havi rendszerességgel egy kisebb összeget ajánlanak fel a szegények javára.

Ebből a pénzből jelenleg 7000 embert segítünk 55 országban.

Számtalan tanúságtétel jut el hozzánk a „pohár vízről”, amit valaki adott vagy kapott. Ezek közül az alábbi a Fülöp-szigetekről érkezett: „Kis húsboltunk egy járványos állatbetegség miatt tönkrement. Adósságokba keveredtünk, és nem tudtuk, hogyan lábaljunk ki belőlük. A tőletek érkező rendszeres segítségnek köszönhetően minden nap volt mit ennünk. Kis idő múlva megértettem, hogy nekem is segítenem kell azokat, akik nálunk is jobban rászorulnak erre. Szomszédasszonyom súlyos beteg volt. Sokat szenvedett, és segítségre volt szüksége. Segítettem neki egészen addig, amíg át nem ment a mennyországba, és anyagilag támogatom ötödik gyermekének nevelését, mert a férje, aki sokkal szegényebb nálunk, nem tudja őt eltartani.”

Chiara Lubich

Október 03, kedd, 15:07:48

Életige – Életige – 2006. október