„Amint az Úr megbocsátott nektek, ti is úgy tegyetek!” (Kol 3,13)

Közeledik a karácsony. Hamarosan eljön az Úr. A liturgia pedig arra indít bennünket, hogy készítsük elő az útját.

Jézus, aki kétezer évvel ezelőtt belépett a történelembe, most a mi életünkbe szeretne belépni, de az út bennünk tele van akadályokkal. El kell egyengetnünk a halmokat, el kell görgetnünk a sziklákat.

Milyen akadályok zárhatják el Jézus útját?

A lelkünkből eredő minden olyan vágy, amely nem egyezik Isten akaratával. A ragaszkodások, amelyek gúzsba kötnek bennünket. Beszélni vagy hallgatni akarunk, amikor épp az ellenkezőjét kellene tennünk. Utunkat állja az a vágy, hogy tiszteljenek, szeressenek, becsüljenek bennünket. Akadály lehet még a vágy bizonyos dolgok, az egészség vagy az élet után, amikor Isten mást akar, de a gonosz vágyak is, mint a lázadozás, az ítélkezés vagy a bosszú.

Ezek mind a lelkünkben születnek, és teljesen betöltik. Következetesen ki kell oltanunk az ilyen vágyakat, el kell hárítanunk ezeket az akadályokat, és újra Isten akaratába kell helyezkednünk, így készítve elő az Úr útját.

„Amint az Úr megbocsátott nektek, ti is úgy tegyetek!” 
 

Pál ezt az igét a saját közösségében élő keresztényekhez intézi. Ők már megtapasztalták az isteni megbocsátást, és maguk is képesek arra, hogy megbocsássanak azoknak, akik velük szemben követtek el valamit. Tudja, hogy valóban készek arra, hogy túllépjenek a természetes szeretet határain, egészen addig, hogy életüket is odaadják ellenségükért. Újjászülettek Jézusban és az evangéliumi életben, így megtalálják az erőt ahhoz, hogy túl minden igazságtalanságon vagy sérelmen mindenkivel az egységre törekedjenek.

Mivel minden emberi szív mélyén a szeretet lüktet, így bárki életre válthatja ezt az igét.

Az afrikai bölcsesség ezt így fejezi ki: „Tégy úgy, mint a pálma: bár kövekkel húzatják, ő mégis datolyával fizet érte.”

Nem elég tehát nem válaszolni a jogtalanságra, a sértésre, többre vagyunk híva. Jót kell tennünk azzal, aki rosszat tesz nekünk. Erre emlékeztetnek az apostolok is: „Rosszért rosszal, szidalomért szidalommal ne fizessetek! Inkább áldást mondjatok!”[1][1] „Ne győzzön rajtad a rossz, te győzd le jóval a rosszat!”[2][2]

„Amint az Úr megbocsátott nektek, ti is úgy tegyetek!” 
 

Hogyan éljük ezt az igét?

Mindennapi életünkben nekünk is lehetnek olyan rokonaink, iskola- vagy munkatársaink, barátaink, akik ártottak nekünk, megsértettek bennünket, vagy igazságtalanok voltak velünk. Talán nem jut eszünkbe bosszút állni, szívünkben mégis ott lehet a neheztelés, ellenségeskedés, keserűség, vagy akár egyszerűen csak a közöny, amely meghiúsítja, akadályozza a hiteles, őszinte kapcsolat létrejöttét.

Mit tehetünk?

Élesszük fel reggelente a teljes „amnesztiát” a szívünkben, azt a szeretetet, amely mindent betakar, amely be tudja fogadni a másikat olyannak amilyen, korlátaival, nehézségeivel együtt! Ahogy egy édesanya tenne gyermekével, ha hibázik: mindent elnéz neki, mindig megbocsát, mindig remél.

Úgy közelítsünk mindenkihez, hogy új szemmel tekintünk rá, mintha sohasem követte volna el az adott hibát!

Kezdjünk újra mindig, tudva azt, hogy Isten nemcsak megbocsát, hanem el is felejt, és tőlünk is ezt kívánja!

Így történt egyik barátunkkal is, akinek hazájában háború dúlt, szüleit, testvérét és több barátját a szeme láttára lemészárolták. Fájdalma lázadásba csapott át, és borzalmas, a gaztettel arányban álló büntetést kívánt a gyilkosoknak. Újra és újra eszébe jutottak Jézus megbocsátásra hívó szavai, de úgy érezte, hogy képtelen életre váltani őket. „Hogyan szerethetném ellenségeimet?” – kérdezte magától. Hónapokra és sok-sok imádságra volt szüksége ahhoz, hogy lassan ismét megtalálja a békéjét.

Így mesélt erről: „Azoknak a testvéreknek a példája segített, akikkel együtt próbálom élni az igét. Megértettem, hogy Isten azt kéri tőlem, ne engedjem, hogy úrrá legyen rajtam a bosszú, hanem arra törekedjem, hogy szeressem a mellettem élőket, a munkatársaimat, a barátaimat. Az irántuk való konkrét szeretetben találtam meg lassan-lassan az erőt, hogy teljesen megbocsássak családom gyilkosainak. Most már béke van a szívemben.”

Chiara Lubich

November 29, hétfő, 12:00:00

Életige – Életige – 2004. december