„Vessük le a sötétség tetteit, s öltsük magunkra a világosság fegyvereit!” (Róm 13,12)

A sötétség és világosság szemléletes ellentéte minden kultúrában és vallásban megvan. A világosság az élet, a jó, a tökéletesség, a boldogság és a halhatatlanság szimbóluma; a sötétség viszont a hideget, a negatívumokat, a rosszat, a félelmet és a halált idézi.

Pál apostol emlékezteti a római híveket, hogy a keresztényeknek nem lehet többé közük a múlt „sötét” tetteihez, melyek tele vannak tisztátalansággal, igazságtalansággal, elvetemültséggel, kapzsisággal, rosszindulattal, irigységgel, vetélkedéssel, csalással, gonoszsággal…[1][1]

 

„Vessük le a sötétség tetteit…”

 

Melyek a „sötétség tettei”? Pál szerint a részegeskedés, a tisztátalanság, a viszálykodás, az irigység[2][2]; de az Istenről való megfeledkezés, a hűtlenség, a lopás, a gyilkosság, a gőg, a harag és a másik lebecsülése is. Továbbá a materializmus, a konzumizmus, a hedonizmus és az önhittség.

A sötétség tette lehet a könnyelműség is, ahogyan olykor végignézünk egy tv-műsort, vagy az interneten szörfözünk, egyes újságokat vagy filmeket nézünk, vagy bizonyos ruháinkat mutogatjuk.

Amikor megkeresztelkedtünk, keresztszüleink szavai által kimondtuk, hogy Krisztussal meg akarunk halni a bűnnek. Ezért háromszor is kinyilvánítottuk, hogy ellene akarunk mondani a sátánnak és cselvetéseinek. Ma nem szokás a Sátánról beszélni, szívesen elfelejtik, és azt mondják, hogy nincs is. Pedig létezik, és folytonosan háborúkat, öldökléseket, mindenféle erőszakot szít.

„Vessük le”: ez a felszólítás határozott cselekedetre hív, ami nem megy könnyen. Következetességet, elszántságot, bátorságot kíván, ami nélkülözhetetlen, ha a világosság országában akarunk élni. Az életige ugyanis így folytatódik:

 

„… s öltsük magunkra a világosság fegyvereit!”

 

Nem elegendő ugyanis visszautasítani, „levetni” a rosszat, hanem „magunkra kell ölteni a világosság fegyvereit”. Más szóval, ahogy később Pál megmagyarázza, „az Úr Jézus Krisztust kell magunkra ölteni”, és hagyni, hogy Ő éljen bennünk.[3][3] Péter apostol is arra hív, hogy Jézus érzületével „fegyverezzük fel” magunkat.[4][4]

Erőteljes kifejezések ezek, mert tudjuk, hogy nem könnyű engedni, hogy Krisztus éljen bennünk. Akkor ugyanis az Ő érzéseit, gondolkodásmódját, cselekedeteit kell tükröznünk, úgy kell szeretnünk, ahogyan Jézus. A szeretet viszont igényes, állandó harcot kíván önzésünk ellen.

Nincs viszont más módja annak, hogy eljussunk a világosságra. Egyértelműen erre utal János első levele is: „Aki szereti testvérét, az világosságban él, és abban nincs megbotránkozni való. Aki viszont gyűlöli testvérét, az a sötétségben él és sötétben jár. Nem tudja, hova megy, mert a sötétség megvakította szemét.”[5][5]

 

„Vessük le a sötétség tetteit, s öltsük magunkra a világosság fegyvereit!”

 

Ez az életige megtérésre szólít bennünket, arra, hogy a sötétség birodalmából folyton átlépjünk a világosság országába. Újra és újra mondjunk tehát nemet a Sátánnak és minden ámításának, és ismételjük igenünket Istennek, ahogyan keresztelésünk napján tettük!

Nem kell nagy dolgokat művelnünk. Elegendő, ha az igazi szeretet ihleti és élteti mindazt, amit már eleve teszünk. Így hozzájárulunk ahhoz, hogy a világosság, a pozitívumok, a boldogságok kultúrája terjedjen környezetünkben. A mennyországot fogjuk építeni már itt a földön, hogy majd örökre részünk legyen benne az Égben.

Igen, mert a mennyország létezik, Jézus megígérte nekünk. Olyan, mint egy ház, amit idelent építünk föl, hogy majd odaát lakjunk benne. Ott majd teljes öröm, harmónia, szépség, tánc, vég nélküli boldogság lesz osztályrészünk, mert a mennyország szeretet.

Erről tanúskodik a perui Mary tapasztalata is. Három kisgyermek édesanyja ő, aki az életigét megismerve találkozott Istennel. Megtalálta a fényt, mely teljesen magával ragadta őt, és radikális fordulatot hozott életében.

Nem sokkal később súlyos betegséget állapítottak meg nála. A kórházban megtudta, hogy alig több mint egy hónapja van hátra. A Jézus iránti új bizalom, amely kevéssel azelőtt született meg benne, erőt adott neki, hogy imádkozzék. Öt életévet kért még Tőle, hogy megerősödhessen megtérésében, és hogy meg tudja változtatni környezetét.

Az orvosok számára megmagyarázhatatlan módon Mary egészségi állapota javulni kezdett, ezért kiengedték a kórházból. Hazatérve élettársával együtt felkészült a szentségi házasságra, és kérte gyermekei számára a keresztséget.

Öt év elteltével betegsége hirtelen kiújult, és röpke két hét alatt bevégezte földi életét.

Halála előtt gyermekeivel kapcsolatban a legapróbb részletekig sikerült mindent elrendeznie, és férjének is reményt tudott adni. „Most az Atyához megyek, aki vár rám. Minden csodálatos volt. Életem legszebb öt évével ajándékozott meg Ő, miután megismertem Igéje által, amely Életet ad!”

Chiara Lubich

Október 29, péntek, 11:18:23

Életige – Életige – 2004. november