„Ha lábad megbotránkoztat, vágd le! Jobb sántán bemenned az örök éltre, mint két lábbal a pokolba kerülnöd.” (Mk 9,45)

Megdöbbentő szavak ezek. Jézus azt mondja, hogy vágjuk le lábunkat vagy kezünket, hogy vájjuk ki a szemünket, ha azok bűnre csábítanak. Ezek a szavak, bár tudjuk, hogy nem kell szó szerint értelmeznünk őket, mégis kétélű kard erejével hatnak . Azt fejezik ki ugyanis, hogy késznek kell lennünk inkább mindenről, még a számunkra kedves személyekről vagy dolgokról is lemondani, semhogy teret engedjünk a bűnnek. Máskülönben elveszíthetjük azt, ami igazán értékes: az Istennel való kapcsolatot és az üdvösséget, az örök életet.
Az evangéliumok „botránynak” nevezik mindazt, ami Isten és miközénk áll, megakadályozva, hogy az Ő akarata teljesüljön: mint a kerék küllői közé akadt rúd, amely gátolja, hogy Jézus nyomában járjunk; mint egy kelepce, mely bűnbe akar csalni bennünket. Előfordul, hogy a szemünk, a kezünk vagy a lábunk „megbotránkoztat”, vagyis olyan helyzetbe hoz minket, amellyel megtagadnánk Jézust, elárulnánk, háttérbe szorítanánk Őt.
Ez volt Santa Scorese, a dél-olaszországi Bariban élő 23 éves lány meggyőződése is. Inkább vállalta, hogy az őt zaklató fiatalember megölje, mert csak így tudta megőrizni tisztaságát. Neki Isten az életénél is többet ért.

„Ha lábad megbotránkoztat, vágd le! Jobb sántán bemenned az örök éltre, mint két lábbal a pokolba kerülnöd.”

Ez az életige leleplezi a bennünk élő „régi embert” . A bűn ugyanis nem a dolgokból, kívülről származik, hanem belülről, a szívünkből fakad. Akkor él bennünk, amikor a bűn cselvetésének engedve rossz hajlamainkat ápoljuk: az önzést, a hatalom, a dicsőség vagy a pénz utáni vágyat…
A „régi ember” át kell, hogy adja helyét az „új embernek” : a bennünk élő Jézusnak.
Meg tudjuk tenni önerőből, hogy gyökerestül kitépjük szívünkből a rendetlen szenvedélyeket, és megszüljük magunkban az isteni életet? Egyedül Jézus képes arra, hogy halálával halálba vigye „régi emberünket”, és feltámadása által „új emberré” formáljon bennünket. Ő meg tudja adni nekünk a rossz elleni küzdelemhez szükséges bátorságot és határozottságot, és a jó iránti őszinte és radikális szeretetet. Tőle származik az a belső szabadság, az a béke és kimondhatatlan öröm, amely révén felülemelkedhetünk a világ minden szennyén, és már most megtapasztalhatjuk általuk az elővételezett Mennyországot.

„Ha lábad megbotránkoztat, vágd le! Jobb sántán bemenned az örök éltre, mint két lábbal a pokolba kerülnöd.”

A bennünk élő „új embert” meg kell védenünk a „régi ember” támadásaival szemben. És mi ebben a mi részünk? 1949-ben így írtam erről: „Sokféle módja van annak, hogy kitakarítsunk egy szobát: Morzsánként felszedegethetjük a hulladékot, használhatunk ehhez egy kis söprűt, vagy egy nagyot, vagy egy hatékony porszívót stb. Vagy pedig azért, hogy tiszta szobában legyünk, egyszerűen átmegyünk egy másikba, és ezzel meg is oldottuk a helyzetet. Így van ez a szenttéválással is. Ahelyett, hogy sokat küzdenénk érte, azonnal félreállíthatjuk önmagunkat, és hagyhatjuk, hogy Jézus éljen bennünk. Ez azt jelenti, hogy a másikban élünk, például abban a felebarátban, aki az adott pillanatban a közelünkben van: éljük az ő életét a maga teljességében.”
Szeretni! Ebben áll Jézus minden tanítása. Érzékennyé tenni szívünket, képessé tenni arra, hogy tudjon meghallgatni, azonosulni felebarátaink problémáival és aggodalmaival, osztozni tudjon örömben és fájdalomban; képes legyen ledönteni azokat az akadályokat, amelyek még elválasztanak bennünket egymástól; felül tudjon kerekedni az előítéleteken és kritikákon; ne önmagával foglalkozzon, hanem azok rendelkezésére álljon, akik szükséget szenvednek vagy magányosak; és mindenhol azt az egységet építse, amit Jézus akar.
Ha így élünk, Isten egyre bensőségesebb kapcsolatra hív majd meg minket Önmagával, és majdnem teljesen rendíthetetlenné és kikezdhetetlenné tesz bennünket a világ hibáival és csábításaival szemben.

„Ha lábad megbotránkoztat, vágd le! Jobb sántán bemenned az örök éltre, mint két lábbal a pokolba kerülnöd.”

Jézus azt is kéri tőlünk, hogy határozottan kerüljük el („vágjuk el”) mindazt – tárgyakat, embereket, helyzeteket –, ami botrányra vezethetne bennünket. Ezt jelenti az evangéliumi „tagadd meg önmagad” . A kereszténynek van bátorsága ahhoz, hogy önző hajlamai ellen harcoljon, hogy azok ne válhassanak életstílusává.
Ebben a hónapban lépjünk ki önmagunkból, és szeressük azokat, akik mellettünk vannak! Ne ragaszkodjunk semmihez, amit nem kellene szeretnünk; és tisztítsuk meg szívünket mindattól, ami nem oda való! Semmilyen áldozat sem nagy az Istennel való közösségünk megőrzéséért. Minden vágás után kivirágzik majd szívünkben az öröm – az igazi öröm, amelyet a világ nem ismer.

Chiara Lubich

Augusztus 30, szombat, 12:00:00

Életige – Életige 2003. szeptember