Életige 2003. április
„Ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te!” (Mk 14,36)
Jézus az Olajfák hegyén volt, a Getszemáni kertben. Elérkezett a várva-várt óra, egész életének kulcspillanata. Földre borult, és bensőséges bizalommal “Atyjának” nevezve Istent hozzá fohászkodott, hogy ne kelljen “kiinnia a kelyhet”, vagyis szenvednie és meghalnia. Azt kérte Tőle, hogy múljon el ez az óra, aztán mégis teljesen az Ő akaratára hagyatkozott:
“Ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te!”
Jézus tudta, hogy szenvedése nem a véletlen műve, és nem is egyszerűen emberi döntések eredménye, hanem Isten terve. Az emberek ítélik el és utasítják őt vissza, de a “kehely” Isten kezéből származik.
Jézus azt tanítja nekünk, hogy az Atya személyes szeretettel szeret minket, és mindannyiunkról van egy szeretet-terve. Ha hiszünk ebben a szeretetben és válaszolunk rá – ez ugyanis feltétel –, akkor Ő mindent a javunkra fordít.
Jézus életében semmi sem történt véletlenül, még a szenvedés és a halál sem. Ezt követte a Feltámadás, amit ebben a hónapban ünneplünk.
A Feltámadt Jézus példája fény kell, hogy legyen életünkben. Mindent, ami bekövetkezik, ami történik, vagy ami körülvesz bennünket, azt is, ami fájdalommal tölt el, tudnunk kell úgy látni, hogy az a minket szerető Isten akarata – vagy pedig megengedte, mert ezzel is szeret bennünket. Így minden értelmet nyer. Felfedezzük, hogy minden végtelenül hasznos: az is, ami érthetetlennek és abszurdnak tűnik az adott pillanatban, sőt az is, ami olyan halálos gyötrődéssel tölt el, mint amit Jézus is átélt. Elég, ha az Atya szeretetébe vetett teljes bizalommal Vele együtt ismételjük:
“Ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te!”
Az Ő akarata nem olyan, mint amilyennek sokszor gondoljuk: nem olyan elrendeltetés, amelybe bele kell nyugodnunk, különösen, ha fájdalmas; és nem is monoton cselekedetek szórványos ismétlődése életünkben. Az Ő akarata az, hogy éljünk, hogy örömmel adjunk hálát Neki az élet ajándékaiért.
Isten akarata az a hang, amely folyton megszólít és hív; az a mód, ahogyan Isten kifejezi szeretetét, hogy nekünk adja Élete teljességét.
Úgy lehetne legjobban ábrázolni, mint a Napot, amelynek a sugarai olyanok, mint az Ő akarata rólunk mindannyiunkról. Mindenki a saját sugarán halad, amely különbözik a mellette lévő sugártól, de mindegyik a Nap sugara, Isten akarata. Mindannyian egyetlen akaratot teszünk, Istenét, de ez mindenki számára különböző. A sugarak pedig minél közelebb kerülnek a Naphoz, annál közelebb kerülnek egymáshoz is. Mi is, minél közelebb jutunk Istenhez azáltal, hogy egyre tökéletesebben tesszük isteni akaratát, annál közelebb jutunk egymáshoz, amíg végül mindnyájan egy leszünk.
Ha így élünk, akkor életünkben minden megváltozhat. Ahelyett, hogy csak azok felé fordulnánk szeretettel, akik szimpatikusak, képesek leszünk odalépni mindenkihez, akit Isten akarata mellénk állít. Ahelyett, hogy a számunkra kedves dolgokat keresnénk, tudni fogjuk azt választani, amit Isten sugall nekünk. Ha próbálunk ráfeszülni az adott pillanatra vonatkozó isteni akaratra (“amit te akarsz”), el tudunk majd szakadni mindentől, még önmagunktól is (“ne az legyen, amit én akarok”). Így teszünk majd, annak ellenére, hogy nem az elszakadást keressük, hanem egyedül Istent; örömünk pedig teljes lesz. Elég, ha belemerülünk az adott pillanatba, és teljesítjük az Ő akaratát a jelenben, ezt ismételgetve:
“Ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te!”
Az elmúlt pillanat nem létezik többé, az eljövendő pedig nincs még birtokunkban. Olyan ez, mint az utazás a vonaton: azért, hogy célba érjünk, nem járkálunk fel és alá, hanem nyugodtan ülünk a helyünkön. Ugyanígy kell a jelen pillanatba helyezkednünk: az idő vonata halad magától. Istent csak a nekünk megadatott jelenben tudjuk szeretni úgy, hogy kimondjuk erős, teljes és aktív “igenünket” az Ő akaratára.
Szeressük tehát azt a mosolyt, amelyet adnunk kell, azt a munkát, amelyet el kell végeznünk, az autót, amelyet vezetünk, azt az ételt, amelyet el kell készítenünk, a tevékenységet, amelyet szervezünk, azt az embert, aki szenved mellettünk!
A próbatételek és fájdalmak sem tölthetnek el félelemmel bennünket, ha Jézussal fel tudjuk fedezni bennük Isten akaratát, irántunk való szeretetét. Sőt, így imádkozhatunk:
“Uram, add meg nekem, hogy semmitől se féljek, mert mindaz, ami történik, nem más, mint a Te akaratod! Uram, add meg, hogy ne vágyjak semmire, mert nincs kívánatosabb, mint a Te akaratod!
Mi az, ami számít az életben? A Te akaratod.
Add, hogy semmi ne csüggesszen el, mert minden mögött a Te akaratod van! Add, hogy semmi miatt ne helyezzem dicsfénybe magam, mert minden a te akaratod szerint van!”
Chiara Lubich
április 01, kedd, 11:37:41
Életige – Életige 2003. április