Chiara Lubich üzenete
Loppiano 2007. május 1.

Kedves fiatalok, akik eljöttetek Loppianóba május elsején!

Teljes szívemből üdvözöllek mindnyájatokat!
Veletek vagyok ezen a rendezvényen, jobban, mint valaha.

Ti vagytok a jövő, fiatalok: a holnap világa a ti kezetekben van. Többnyire egy olyan különleges érzék alakult ki bennetek, amely képessé tesz arra, hogy befogadjatok bizonyos üzeneteket, és hogy magasztos terveket adjatok át másoknak – mint pl. azt az álmot, hogy a világ megújuljon, és egységesebb legyen.

A mai találkozó címe is ezt bizonyítja: „Fénysugarak a sötéten túl”. Igen: bár mindannyian korunk válságai közt élünk, a szívünkben és az elménkben ott a bizonyosság, hogy hamarosan felragyog a hajnal, amely értelmet ad mindannak, amit kerestek.

Egyedül Jézus mondta magáról: „Én vagyon az Út, az Igazság és az Élet”. Aki találkozik Vele és követi Őt, megtalálja a Fényt. Szent Lőrinc is, aki ifjú korában lett vértanú az első keresztények idejében, Jézusra tekintve merített erőt ahhoz, hogy ezt mondja üldözőinek: „Az én éjszakámban nincs sötétség, hanem minden fényben ragyog”.

Gyakran hallunk arról, hogy az emberiség ma történelmének egyik legsötétebb éjszakáját éli; hogy fényre van szükség, a sötétséget eloszlató fényre.

Az a tapasztalatom – és sokaké, akik a Fokoláre Mozgalomhoz tartoznak -, hogy Jézus nem hagyott minket magunkra, még a legsötétebb éjszakában sem. Olyan felfedezés volt ez, amely radikálisan megváltoztatta az életünket. Amikor Jézus a kereszten így kiáltott: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”, magára vett minden sötétséget, minden idők embereinek fájdalmát. Végtelen titok ez, irántunk való mérték nélküli szeretetének mértéke.

Attól kezdve minden fájdalomnak ez lett a neve: Elhagyott Jézus. Ezer féle arccal mutatkozott meg előttünk. Talán nem Őrá hasonlít mindenki, aki retteg, aki magányos, a kirekesztett, az irányvesztett ember? Talán nem az Elhagyott Jézus arca minden megosztottság, az Isten utáni szomj, mindenfajta elszigeteltség, minden erőszak?
Nem csodálatos, hogy osztozhatunk Vele a mi saját, vagy a mellettünk lévők fájdalmaiban?

Ha így van, akkor életünk „útitársául” választhatjuk az Elhagyott Jézust, a szívünkbe fogadhatjuk, mint a legértékesebb drágagyöngyöt.
Kedves Fiatalok! Az Elhagyott Jézusra tekintve megtaláljátok annak titkát, hogy semmilyen helyzetben se inogjatok meg.
Sőt, „fénysugár” lesztek ott, ahol vagytok, és így az egyetemes testvériség felé vezetitek az emberiséget.

Chiara