Chiara nyomában, Trentóban: Chiara 1920 január 22-én született, közeleg születésének századik évfordulója. Szülőháza azon a téren áll, ahol megnyitották a Trentói Zsinatot. A történész fokolarinó Nino vezetett bennünket, aki sok olyan részletet elmagyarázott, amiről korábban nem hallottunk. Ő segített jobban megértenünk a Zsinat jelentőségét és azt a szellemi lelki közeget, amiben Chiara felnőtt. Megható volt átélni, hogy 75-80 éve itt, ezen a helyen történt… A dóm nagy keresztje előtt imádkozott, amikor a filozófiát tanulmányozva hitbéli kétségei voltak… Isten első hívása a „Madonna Bianca” előtt… Az óvóhelyek… Menedék és döntés a „Könnyek völgyében”… A 42-es cipő… A ferences harmadrend helyszínei… Az első fokolár… A szegénynegyed… – https://hu.wikipedia.org/wiki/Chiara_Lubich

Chiara Lubich utca: Tonadicóban ma is áll az a pajta, amelynek szénapadlásán aludt Chiara az első társnőivel – ezt nevezik „Baita Paradisónak”. A városka önkormányzata úgy döntött, hogy a pajta előtti utat Chairáról nevezik el. Az ünnepségre, melyet szombaton 9.30-kor tartottak, eljött Trentó püspöke és a helybeliek is. Chairához méltóan egyszerű, és mégis fölemelő ünnep volt. A várakozás perceiben tudtam köszönteni Emmaus-t és Jesús-t. Nem kértem senkit fotózásra, de a szemfüles szobatársam, az olasz fokolarino Marco lekapott – fogadjátok szeretettel! Ahogy a többi szép pillanatban, úgy ekkor is a szívemben őriztelek Titeket és imaszándékaitokat.

Európa fölajánlása: 1959-ben, az utolsó itt tartott Mariapoli végén a jelenlévő nemzetek egy-egy képviselője fölajánlotta országát és népét Istennek. A 11-kor kezdő szentmisét a trentói püspök atya tartotta, vele miséztünk kb 20-an papok. A Gyuszkó vezette magyar kiskórus a „Minden földek Istent dicsérjétek” éneket zengette. A szentmise végén több nyelven fölolvasták (magyarul is) az alábbi elköteleződést:

„Helyi és nemzetközi szinten, a politikai társadalmi és gazdasági kihívások közepette, megújítjuk elkötelezettségünket, hogy úgy szeretjük felebarátunkat, mint önmagunkat, mások pártját, mintha a az a sajátunk volna, mások hazáját, mint a magunkét.

Tevékenységünkkel közösségeink képességeit és értékeit minden más közösség szolgálatába szeretnénk állítani. El szeretnénk érni, hogy addig növekedjen a tisztelet az államok között, míg kölcsönös szeretetté nem válik, amelynek minden területen meg lehet tapasztalni a gyümölcseit: a békét, a társadalmi igazságosságot, az osztozást az anyagi, szellemi és lelki javakban, a figyelmet a legelesettebbek iránt, és bolygónk mindenre kiterjedő védelmét.

Mennyei Atyánkra, a szeretet Istenére bízzuk álmunkat, hogy minden korlát omoljon le, és mindenki ismerje fel, hogy egyetlen egyetemes család tagjai vagyunk, ahol népeink különböző szépségei az egész emberiséget gazdagítják.”

Ünnep: A városka parkjában zsákunkból elfogyasztott jó hangulatú ebéd után a konferenciateremben gyűltünk össze záró ünnepre. A mi Letiziánk volt a műsorvezető egy magyarul is tudó osztrák paptestvérrel. A záró benyomások sorában megszólaltak román és vajdasági magyar fiatalok is, de a két éve a Papi Iskolát végzett anglikán Patrik barátom is. Majd népviseletben fergeteges táncot roptak az erdélyi barátaink, megnevettetett bennünket a messzi fölről érkezett híres varázsló, és megugráltattak bennünket a genek. Szép volt!

Hogyan tovább? – Ne lett légyen hiába – rajtunk múlik!

Szeretettel, Lajos!