Az UPM-et (Università Popolare Mariana) Chiara kezdeményezte 1980-ban a karizma elmélyítésére. Szó szerinti fordítása „Mária Egyetem”, melynek keretében a hitbeli ismereteinket mélyítjük el a karizma  tükrében. Mindnyájan megtapasztaltuk, hogy az egység lelkisége megvilágítja életünket, segít a személyes és közösségi  szentté válásunkban előre haladni. Az életből született az az igény, hogy a megtapasztalt igazságokat hittan tanulással is összekössük és alátámasszuk, így még erősebbé válnak. Az órákat, anyagokat a Fokolár Központjában (Rómában) teológusok egy csoportja készíti elő, akik azon dolgoznak, hogy a karizmát megfogalmazzák a teológia nyelvén is.

Ezeknek az óráknak a szépsége abban rejlik, hogy egyrészt egyre jobban felfedezzük azt, hogy az Ideál hogyan áll összhangban az Egyház tanításaival, másrészt közösen tanulunk, egy közösséget élhetünk meg azzal is, hogy az előadások után csoportokban folytatjuk a hallottak feldolgozását.

Ennek az évnek a témája a kölcsönös szeretet. Az első alkalommal a szentírás-magyarázat szemszögéből, majd egyháztörténeti/egyháztani szempontból, végül antropológiai és társadalmi oldalról tekintjük át a témát.

Szeretettel várunk!

Időpont Aktuális kurzus témái Forrásul szolgáló eredeti előadás
1. lecke
2014.
március 19.
A második vatikáni zsinat

A kölcsönös szeretet
Előadó: Tomka Ferenc

XXXIII Anno – Corso: Amore reciproco – Concilio Vaticano II/2GERARD ROSSÈ, L’amore reciproco (23 novembre 2013)
2. lecke
április 9.
Lumen Gentium

Előadó: Fehérvári Lajos

RAUL SILVA, Lumen Gentium (11 gennaio 2014)

3. lecke
Május 14.

Gaudium et Spes: Az egyház szembenéz a kortárs világgal

Előadó: Györök Tibor

CATERINA MULATERO (RINUCCIA) – CARI GORDO, Gaudium et Spes: la Chiesa si confronta col mondo contemporaneo (18 gennaio 2014)
4. lecke Szeptember 10.

Gaudium et Spes: Kihívások és kilátások

Előadó: Tomka Ferenc

CATERINA MULATERO (RINUCCIA) – CARI GORDO, Gaudium et spes: sfide e prospettive (8 febbraio 2014)