Mély összefonódás van az egység lelkisége és az Eucharisztia között, mely az egyház életének lelke és szíve. Tekintsük át ennek a történetét, amely Chiara Lubich és az egész Fokoláre Mozgalom életében meghatározó felfedezés.

Chiara Lubich életében már gyermekkorától kezdve fontos szerepe volt az Eucharisztiának. Később első társnői, aztán pedig az egész Mozgalom történetében meghatározó szerepe lett. Nem is lehetett másképp, ha az ember belegondol, hogy az eucharisztikus Jézus az egyház életének a lelke és a szíve.

Chiara az egység karizmájának a letéteményese volt, ezért a Szentlélek működése benne és első társaiban mély vonzalmat ébresztett az eucharisztikus Jézus iránt. Alig várták, hogy a nap folyamán elérkezzen az a pillanat, amikor szentmisére mehetnek, hogy ott egész életüket megosszák az eucharisztikus Jézussal.

Később, amikor már Olaszország szerte utaztak, a vonat ablakából figyelték hol van a településeken a templomtorony, mert ott volt az eucharisztikus Jézus, ott volt a Szerelmük.

Nagyon mély kapcsolat van az Eucharisztia és az egység lelkisége között. Chiara ezzel a hatalmas misztériummal kapcsolatban így ír:

„Azért, hogy az Úr életre hívja ezt a széleskörű mozgalmat, Jézus egységről mondott imájára hívta fel a figyelmünket. Ezért afelé kellett irányítania bennünket, aki ezt képes megvalósítani: az eucharisztikus Jézus felé.

Az újszülötthöz hasonlóan, aki ösztönösen az anyai kebel felé fordul anélkül, hogy tudná, mit csinál, mi is a Mozgalom kezdetétől fogva tanúi lehettünk annak a jelenségnek, hogy aki közel került hozzánk, napi áldozó lett.

Mi ennek a magyarázata? Ami az újszülött gyermeknek az ösztöne, az a felnőtt számára a Szentlélek. A felnőtt, aki újszülött ebben az életben, amit az egység evangéliuma jelent, érzi a vonzást az anyaszentegyház szívébe, hogy ott a legfinomabb, legdrágább nektárból táplálkozzon, ami csak létezik, ahol megtalálhatja az egység életének és saját átistenülésének titkát.

Az Eucharisztia feladata éppen ez, hogy részesedés által Istenné tegyen bennünket.

Hogyha összevegyítjük a Szentlélek által életre keltett testünket Krisztus életet adó testével, akkor ez a lelkünket és testünket is átisteníti. Magát az egyházat is úgy határozhatnánk meg, hogy az az ‘egy’, amelyet az Eucharisztia hoz létre, mert olyan emberekből áll, akik átistenültek, Istenné váltak, egyek Krisztussal, aki a közöttük levő Isten.

Ez a velünk levő Isten ott van a Föld minden tabernákulumában, aki meghallgatta mindazt,amit bizalmasan mondtunk neki, az örömeinket és a félelmeinket.

Az Eucharisztia mennyi vigasztalást adott nekünk a próbatételek idején, amikor senki sem akart meghallgatni bennünket, mert a Mozgalom még vizsgálat alatt volt. Ő azonban mindig jelen volt, a nap minden órájában és várt bennünket, és azt mondta: lényegében az egyház feje én vagyok. A legkülönfélébb harcokban és szenvedésekben Ő adott nekünk erőt, mert sokszor az volt a benyomásunk, hogy belehaltunk volna, ha az eucharisztikus Jézus és a köztünk levő Jézus nem táplált és nem támogatott volna bennünket.”