Eduardo Guedes (1954-2011) portugál fokolarinó idén januárban halt meg. Csendes, egyszerű, tisztaszívű ember volt, aki az élet teljességét élte, két évtizedet Oroszországban.

A múlt év novemberében felfedezték fel gyorsan terjedő daganatát, melyet Eduardo békében és helyzete súlyosságának tudatában fogadott el, Istenre bízva magát.

Hat gyermekes jómódú, keresztény család második gyermeke. Sportos alkat, nagyon jó tanuló, végzettsége fizikus. 14 évesen ismerte meg az egység lelkiségét, majd két évvel később érezte Isten hívását. Ekkor mindent otthagyott, és többé nem fordult vissza, majd 15 évet élt Lisszabon, Porto és Coimbra fokolárjaiban.

1991-ben érkezett meg Moszkvába és a Mozgalom egyik úttörője volt más fokolarinikkel együtt. Pár nappal később levelet írt Chiarának és megköszönte azt, hogy segített felfedeznie: ”Minden találkozás Jézussal a felebarátban, egyben találkozás az elhagyott Jézus egy új arcával, tehát egy lehetőség, hogy jobban szeressünk.”

Cseljabinszktól az Urálon át, a szibériai Krasznojárszkig, Szentpétervártól Grúziáig és a Kaukázuson át Kazahsztánig, mindenkinek ajándékozta az egység lelkiségét. Nagylelkűségét, alázatát nagyra értékelték ezek az emberek, akik visszajutatták hozzá szeretetüket imákkal, üzenetekkel, különösen életének utolsó szakaszában.

Maria Voce, a Fokoláre Mozgalom elnöke, rögtön levelet kapott Eduardótól miután megtudta, hogy betegsége gyógyíthatatlan, Ebben leírta, hogy úgy vette betegségének hírét, mint Isten szeretetének jelét: “Megértettem, hogy ez már a ’célegyenes’, és szeretném jól megélni.”

Később az elnök személyesen látogatta meg élete utolsó napjaiban, és amikor megkérdezte tőle, hogy “Szeretnél mondani valamit?”, ezt válaszolta: “Csak köszönetet.”

A fokoláre közösségben úgy él tovább Eduardo, mint aki keveset beszélt, de amit mondott azzal szeretetét fejezte ki. Természetfeletti légkört árasztott magából, igazi testvért tapasztaltak meg benne a beszélgetések, a találkozások, a munka kapcsán.

Amikor Aradi Rita, aki hét évet élt az orosz női fokolárban, megtudta, hogy beteg, azonnal írt neki. Rögtön válaszolt is, halála előtt épp egy hónappal. Többek között ezt írta:

“Amilyen mértékben vagyunk képesek kimondani az igent Isten akaratára a jelen pillanatban, annyira sikerül megéreznünk, hogy szeret bennünket, hogy minden különleges szeretetének a kifejeződése.”…”Próbálom egyre intenzívebben kimondani Istennek azt, hogy “Érted”, főként a betegség kényelmetlen tüneteiben, és ezt akarom a legjobban megélni ebben az új helyzetben….”

                Michele Zanzucchi az olasz Città Nuova főszerkesztője, akinek oroszországi kollégája volt Eduardo, így emlékszik vissza:

“Együtt utaztam vele, mert két könyvem megírása miatt orosz nyelvtudása, helyismerete nélkülözhetetlen volt. Taxin mentünk egy észak-kaukázusi városban, ahol a helyzetet a szélsőséges erőszak itatta át. A taxis félt attól a pár tíz kilométertől, amit még meg kellett tennünk, mert nem lehetett tudni, hogyan fognak reagálni az orosz katonák a frontvonalon. Eduardo az egész utazás alatt a taxis megnyugtatásával volt elfoglalva. Amikor interjút készítettünk néhány politikai és kulturális személyiséggel, stílusa példaértékű volt számomra, mert több volt benne a csend, mint az elhangzott szó. Így a nyilatkozó személy a “helyén” érezte magát, és mondanivalóját a lehető legvilágosabban és legszabadabban tudta kifejteni.

                Beszlanban a polgármesterrel együtt meglátogattuk azt az iskolát, ahol 2004 szeptemberében kb. 300 gyermeket gyilkoltak meg, abban a legkegyetlenebb merényletben, melyre valaha is emlékeztek a csecsenek és az ingusok. Miközben egy kisgyermek vérrel átitatott füzetét lapozgattam, Eduardo ezt mondta:”A barbárság felfoghatatlan. Egyedül Krisztus vérrel átitatott arca engesztel meg.”

 „Köszönet Eduardo mindazért, amit adtál nekünk. És folytasd utazásaidat, küldjél riportokat arról a földről, ahol többé már senki nem hal meg. Viszlát!” – fejezi be gondolatait a főszerkesztő.

< p class="MsoNormal" align="right" style="text-align:right">Március 22, kedd, 12:52:46

Hírek – Csak köszönet