Az iszap katasztrófa hírének hallatán a Fokoláre Mozgalom közösségei is azonnal munkához láttak. Tevékenységüket Isten szeretetének megannyi jele kísérte. Az elmúlt hét naplóját olvashatjuk az alábbiakban – sokak tollából. Az adományokat a
Kék Világ Alapítvány (1163 Bp. Kisterenye u. 54.)
OTP 11703006-20051455-00000000 sz. számláján gyűjtjük.
Közlemény rovatba kérjük odaírni : „katasztrófák  2010”.

 

október 5.

Győr felől közelítettük meg Devecsert. Szép őszi táj, legelésző tehenekkel, lankás dombokkal fogadott közvetlenül a település előtt. Aztán az úton feltüntek a vörös keréknyomok, és egyik pillanatról a másikra minden megváltozott.
Találkoztunk a iszapkatasztrófa nevű „Nagy Miért”-tel. Döbbenetes pusztítás járt a nyomában. Holdbéli tájnak tűnt. 

A devecseri plébánián harmincan laknak. Folyamatosan érkezik a segítség. Mód Miklós atya nagyon komoly szervező munkát végez a munkatársaival a legkülönbözőbb helyzetekben, étkeztetés, temetés, falugyűlés stb. Legfőbb gondja, hogy tartsa a lelket az emberekben. Nagyon kilátástalan a helyzet. Komoly gond és probléma a jelenben is, de a jövőben is.

Vasárnap lenne Kolontárban a búcsú. Beszéltünk a Tapolca környékiekkel  régi ismerőseinkkel, és sütni fognak, visznek a „búcsúba” süteményt, és élelmiszer csomagokat készítenek össze.

(M.E. és K.)

október 6.

Még tegnap este összeállt egy kis csapat a mai útra.

• Mendéről kaptunk kisbuszt a szállításhoz.
• Megbeszéltük, hogy a tiszai árvízkárosultak részére gyűjtött adományok maradék részéből azonnal előlegezünk a devecseri kárenyhítéshez. (Ezt az összeget a falvak későbbi felhasználásra szánták. Néhány nap múlva azonban érkezett tőlük egy levél, hogy az összeget kérik, továbbítsuk Devecserbe.)
• Gyors telefonálások üzletekbe – hol lehet lapátot, vödröt (százat), vegyvédelmi kesztyűt, ruhát kapni
• A fokolárból egy gyors körtelefon – és jó pár zsák gyerekholmi, cipő is került este 10-re a rakományba. De nem csak ruha, hanem óvodában összegyűjtött játék és rajzeszköz is. Sok-sok tartós élelmiszer, és csoki is a gyerekeknek.

Reggel két nagyáruházban is jelentős árengedményt kaptunk, láttuk, hogy mindenki szívesen ad, örül, hogy a segítségnyújtás részese lehet. 

Elmondhatatlan, milyen félelmetes és borzasztó érzés közelről látni és belülről érezni ezt a katasztrófát. De látni kellett volna az ottani ismerősök arcát, amikor megismertek bennünket! Érezni lehetett, hogy így örül meg egy családtag, amikor bajában felkeresi valaki a családból…

Amikor beállt a kocsink az udvarra, épp indultak volna a boltba, hogy csizmát, kesztyűt vegyenek, de nem kellett, mert hoztuk.
A kis plébániai udvar egy sziget ebben a katas
ztofális helyzetben. Igen, ott volt a béke, a szeretet – és a mérhetetlen fájdalom is. Nem tudjuk felfogni, mit akar mondani vele Isten, de ez a tragédia össze is hozza az embereket – Ő ott „bújik” a fájdalom mögött. Mindenkiből a legjobbat hozza ki – az igazi énjét. De miért kell nekünk egy tragédia ahhoz, hogy ez az igazi „én” teret nyerjen?

Miklós Atya elmondta, hogy valamennyi áldozat az ő híve volt. Elmondta annak a fiatal férfinak a gyönyörű halálát, akiről csak annyi maradt meg a híradásban, hogy gépkocsijával az iszapban lelte halálát. Amikor látta a katasztrófát, elindult menteni másokat. A terepjárója minden bizonnyal alkalmas volt arra, hogy megbirkózzon még azzal az iszapárral is, ezért bátran belevágott… Sikerült is volna a mentés, ha nem történik meg, hogy a hidat is elviszi az ár. Mivel a magas iszaptól nem láthatta, bátran hajtott oda, ahol már nem volt híd, csak a mély iszaptenger. Mások életét akarta megmenteni, saját életét kockára téve – ez volt élete utolsó tette! Micsoda teljes élet!

Aztán felmerült az is, hogy tudnának-e fiataljaink valamit tevőleg segíteni – pl. a „72 óra kompromisszumok nélkül” keretében?
Az egyik fiú már most ott maradt. Tudtak neki azonnal fontos és komoly munkát adni Kolontáron.

(B.M.)

október 7.

Budapestre is kerültek sokan a sérültek közül. A mai nap meglátogattunk a Traumatológiai Intézetben egy 67 éves hölgyet, aki 3 órán át kapaszkodott egy kézzel a kerítésbe, hogy el ne vigye az iszapár. Nagyon szép kapcsolat szövődött közöttünk. Holnap mások is bejönnek a kórházba a közösség tagjai közül.

(L.L. és I.)

Szombathelyen ma népes csoport gyűlt össze nálunk. Fiatalok  A 72 óra kompromisszumok nélkül jegyében, egy fiatal orvosnő, kollégáim, a máltai szeretetszolgálat fiataljainak felelőse, a kollegák gyerekei és barátaik, a plébános… Sz életige erős indítás volt. Az eredmény:

• Ausztriai ismerősüktől kapnak gumicsizmákat, esőkabátot, ágyneműt,
• elindítják a gyűjtést a városban: a plébános 2 plébánián, fiatalok az iskolájukban, több intézményben, és összefogás van a máltai fiatalokkal is.
• szombat reggel tízen indulnak segíteni Devecserbe. Intézeti autót is kaptunk.

(S.I. és Zs.)

Devecserben a segélyeken kívül személyes szeretetet is tudtunk adni. Szeretnénk megéreztetni a szenvedőkkel, a kétkedőkkel, hogy nincsenek egyedül. A beszélgetésekben sokszor ott a nagy kérdés: Miért? Nehéz válaszolni…Ha sikerül ilyenkor fölismernem az elhagyott Jézus arcát, akkor sikerül velük együtt is megtapasztalni, hogy él a Szeretet, köztünk él, és ők sincsenek kívüle. Érezzük, hogy itt vagytok velünk, itt van az egész Mozgalom.

(B.M.)

október 8.

A lesenceistvándiak faluszinten megmozdultak, hogy a kolontári „búcsúba” süteményt süssenek. Közben jött a kilakoltatás, de a szeretet nem áll meg, megpróbálunk beszélni az ajkai plébánossal, hogy esetleg a sportcsarnokban mondjon misét az ott lévő kolontáriaknak, lehet, hogy ez is összehozza újra az embereket.

(F.Gy.)

Újabb árhullámtól tartanak, teljes a készenlét, kiürítik a falvakat.
Ha valakinek kell, nálam van két ágy még.

(A.K.)

Mikor kiderült, hogy Tapolcára kell mennem szakmai továbbképzésre, megörültem, mert így alkalmam nyílt az összegyűjtött felajánlást elszállítani Jánoshalmáról. Tapolcán sikerült a közösség tagjaival is találkoznom, akiket a Máriapoliról ismertem, megható volt tőlük hallani a történtekről, s arról az áldozatos jelenlétről, amivel ők segítik a helyszínen az embereket 24 órán keresztül. Az alma, amit vittem különös örömet okozott, mert éppen gyümölcsöt akartak vásárolni, hogy Devecserbe vigyék.

(M.I.)

október 9.

Mi is meglátogattuk a kórházban lévő betegeket. Megrendítő volt látni, hallani a szenvedést melyben részük volt és van! Van, akinek csupa hólyag a teste, a lábait nem is érheti még a lepedő sem. Az orvosok hosszadalmas gyógyulásról beszélnek, aztán jöhet a nulláról
indulás, mivel mindenüket elvitte az iszapár. Csupán az maradt meg, ami a szekrény tetején volt. A kórházi ellátással meg vannak elégedve, ételt nem is fogadtak el, csak a hálóinget.

(Sz.É.)

A plébániánkról (és ez sok plébánián így van) az első szállítmányok már eljutottak Devecserbe. Sikerült társadalmi összefogással egy nagy teherautó szállítmányt összeállítani. Vasárnap meghirdetjük a gyűjtést is.

(J.L.)

A budapesti közösség gyűjtésének a budai ferencesek adtak helyet, de a fokolárba is sokan becsöngetnek, ki pénzt hoz, ki élelmiszert.

(M.I.)

Ma délután érkeztem haza, miután Kolontárból kitelepítettek minket és ezzel lejárt a „mandátumom”. Nagy
on érdekes napjaim voltak!
Déltől estig bárki jöhetett a plébániaépületbe enni: a szervek, a munkások, a helyi lakosok, újságírók egyaránt. Egy kolontári fiatal anyuka, kivett napokon át szabadságot, hogy segíthessen! Éjszaka pedig szállással szolgáltunk főleg tűzoltóknak és katasztrófavédelmiseknek.

A hangulat a katasztrófa ellenére nagyon „jó” volt, mindenki örült, hogy ő személyesen segíthet. Tehát a tűzoltók akkor voltak elégedettek, ha dolgozhattak, a mentősök örültek, hogy kereshetik az eltűnteket és este teljesen lefáradva vacsoráztak és készültek föl a következő napra, a katasztrófavédelmisek a gátat őrizték – és sajnálták, hogy ők nem dolgozhatnak az ellepett házaknál. Így aztán akik jöttek hozzánk dolgozók, azokba nem kellett nagyon lelket öntenünk: meséltek és viccelődtek. Így nekünk is könnyebb volt egész nap mindenkivel vidámnak lenni.

Állandóan szólt a telefonom: érdeklődtetek, hogy kell-e segítség, mire van igazán szükség.

Egy kis érdekesség: itt dolgozott egy speciális mentő-kutató brigád a szlovák partnerszervezetével karöltve. Közös kiképzéseik vannak, az egyik ország ehhez ért jobban, a másik ahhoz, és mindig mennek egymáshoz, amikor valamelyikünknél szükség van az ő szakértelmükre. Jó látni, hogy ennyire nem számítanak már a határok.

Örültem, hogy lementem, hogy biztattatok, hogy sokaknak tudtam segíteni ezen az elzárt helyen, …legbelülről láthattam bele egy ilyen komoly katasztrófaelhárításba (mígnem utolsók között minket kettőnket is elbúcsúztattak az ottani szervek).

(H.K.)

október 10.
  
„Szombaton két autóval adományokat vittünk Devecserbe.

A plébánia egy komoly „főhadiszállás” lett. Nem tudtunk mindenki beazonosítani, de biztosan itt voltak a következő csoportok: Caritas, Egri Caritas, Református szeretet szolgálat, Ökumenikus szeretetszolg. Máltai sz.sz., Magyar Nemzeti Gárda, több plébániai csoport, stb., Volt egy csoport Szendrőládról is, akik tudják, hogy mit jelent az ár, és azért jöttek, hogy viszonozzák a sok kapott segítséget.

Minket egy család hívott be ahol egy részben iszap alá került házat igyekeztünk megtisztítani. A család 19 éves lánya közben agyműtéten esett át, de sajnos a műtét nem sikerült. Folyamatosan altatják, csak lassan javul.
Érzésünk szerint több ezer ember volt ott szombaton, ez lehetett a csúcs. Folyamatosan osztották a teherautókról a dolgozóknak és lakosoknak az ételt és italt, kávét stb., és folyamatosan érkeznek az adományok.

Szombatra egy kis munkát terveztem a házunkon, de egyetértésben feleségemmel ezt elhalasztottuk. Úgy éreztük, hogy nem foglalkozhatunk a magunk dolgával, amikor másnak elvitte mindenét az iszap. Így kezdtünk társakat keresni erre a vállalkozásra. Többen azért jöttek, mert az árvízkor nem tudtak segíteni.

 (F.A.)

október 11.

Győr: ma kezdték el városunkba telepíteni a Kolontárról kilakoltattak egy részét. Kimegyünk hozzájuk, és a győri közösséggel fogjuk tudni segíteni az ideköltözőket. Megnézzük, mire lenne még szükség.

(Gy. M.)

Október 13, szerda, 12:46:22

Hírek – Mérhetetlen szeretet