Amikor egy élet beteljesedik, az ember jelleme tisztán előtűnik, és érthetőbbé válnak a gesztusai, a szavai. Felfedezzük létezésének üzenetét.

Szekeres Misi (Mihály) atya története a család, az egyházközség tagjai és a barátai számára túl hamar fejeződött be. Mégis, ha a ránk hagyott üzenetét nézzük, úgy tűnik, többet nem is mondhatott volna: emberként, keresztényként és papként.

Misi csodálatos gyümölcse a családjának, édesanyjának Erzsinek, a dányi közösségnek, Budapesthez közeli szülőfalujának.

1959-ben Gödöllőn született, és a dányi plébánián lelkes ministránsként növekedett. Serdülőkorát az egyházellenes ideológiától gyötört Magyarországon élte. Misi számára az isteni dimenzió mindig jelen volt minden tervében és a jövőbe vetett bizalmában.

Fontos volt számára, barátjával, Nagy Palival és sok dányi fiatallal együtt a találkozás a fokoláre lelkiséggel. Misi meglátta, hogy lehetséges nemcsak az evangéliumra alapozni az életét, hanem megismételheti Mária életét, aki Jézust adta a világnak.

Édesanyja elmesélte, hogy amikor Misi 8 hónapos volt, egy este kisfia ágyának jobb oldala fölött látott egy asszony alakot kék palástban. A palást alól kinyújtotta a kezét, és megáldotta a babát. Abból, ahogy az asszony fel volt öltözve, és 12 csillagos koronát viselt, az édesanya megértette, hogy Mária az, és így szólt hozzá: „Nem félek, de mondd meg, mit kívánsz tőlem”. Mária nem szólt semmit, kezeit az ég felé emelte, a magasba nézett, és eltűnt. Másnap reggel miután elmesélte a történteket egy idős barátnőjének, ezt a magyarázatot kapta tőle: „Mária kéri tőled a fiadat”.

Ez az emlék élénken visszatért amikor a fia elárulta neki, hogy érzi a hívást a papságra. Misi hamarosan belépett a szemináriumba.

A szeminárium második évében egy mély krízis elgondolkodtatta, hogy talán eltévesztette az útját. Azt vette észre, hogy nem képes jól tanulni. Beszélt erről egyik barátjának, aki biztosította arról, hogy Jézus követése nem azt jelenti, hogy tele van az ember feje Istenről szóló gondolatokkal, hanem azt, hogy az ember szeretet legyen, ahogy Jézus, és az Ő nyomdokain járjon.

Misi így emlékezett vissza erre a pillanatra: „A papságnak ezzel az új látásmódjával az életem szárnyakat kapott, és megtapasztaltam szeminaristaként is, és később papként is az evangélium hathatós erejét, mely képes létrehozni a keresztény közösséget”.

Egy válasz levelében Chiara Lubich bátorította Misit, hogy folytassa a papság útját, és Mária gondjára bízta őt.

Képességei révén, főként ahogy kapcsolatban tudott lenni mindenkivel, káplánként, majd hamarosan plébánosként megnyerte mindazok szeretetét és tiszteletét, akikkel csak találkozott azokon a helyeken, ahol volt.

2011-ben fedezték fel azt a betegséget, ami elvitte a halálhoz. Tüdődaganat. Betegségét úgy élte végig, hogy fájdalmait felajánlotta mindazért, amiért csak kérték tőle.

Egy évvel ezelőtt együtt nyaralt más papokkal és fokolarinikkel. Valami fontos történt ott Misi számára. Mély benyomást tett rá egy teológus, Klaus Hemmerle püspök egyik gondolata, aki Jézus életéről ezt írta:

«Az ő élete kezdettől fogva válasz, egy igen. Őbenne ott van teljesen párhuzamosan az eredet-forrás-lét és a válasz-lét.[…]

Így kezdettől fogva bevonódtunk a Fiú és az Atya közötti kapcsolat valóságába. Az Atya és a Fiú közötti igen az a tér, amelyben ránk is kimondják az „igen”-t, amelybe szándék szerint minket is belegondoltak, megadatott számunkra a létezés lehetősége, részesültünk a teremtésben és a megváltásban ».¹

Ide érve Misi kérte, hogy olvassuk el még egyszer. Aztán elmondta, hogy világos számára, hogy az egész élete, a hivatása, még a betegsége is a Szentháromság terében zajlik, a Fiú és az Atya közötti kapcsolatban. Semmi sem történt a Szentháromságon kívül, hanem minden Istenben ment végbe.

Hemmerle püspök gondolata így folytatódik: «Az Atya és a Fiú közötti kapcsolat, mely a Jézussal való kapcsolatunk révén az Atyával való kapcsolatunkká vált, most az egymás közötti kölcsönös kapcsolatunkká is válik. Ha a világnak hinnie kell, ha mindenkinek részesednie kell ebből az életből, az csak úgy tud megtörténni, ha köztünk és a felebarátunk között ott van ugyanaz az élő valóság, ami Jézus és miközöttünk van (vö: Jn 17,21-23).

[…] csak amikor úgy élünk, hogy “te” vagy az én életem bennem, és “én” vagyok a te életed tebenned, csak amikor a Szentháromság megvalósul közöttünk, akkor valósul meg Jézus küldetésének célja, és Isten élete akkor válik a világ életévé. A mi egy mivoltunk a kölcsönösségben az a meghatározó pont, ahol láthatóvá válik a Szentháromság a világ számára».²

Misi ezt fűzte hozzá: “Úgy érzem, ez az evangélium szíve, láthatóvá tenni a Szentháromságot az által, hogy segítjük a közösséget a szentháromságos élet megélésében. Istennek adtam az életemet, és azért szeretném adni a hátralévő időmet, minden cselekedetemet, hogy a papok tudjanak Isten eszközei lenni az egyháznak ebben a küldetésében”.

Véget ért a nyaralás, és mivel ő már nem volt plébános, a fokolarinik meghívták Misit, hogy velük éljen a budapesti közösségükben, ahol a barátja, Pali is él, akinek megvallotta: “Ez volt az álmom: a fokolárban élni. Most Isten megengedi nekem, hogy veletek éljek és haljak meg”.

Misi beilleszkedett a fokolár életébe, és a fokolarinik alkalmazkodtak Misi életritmusához: volt aki vele imádkozta a breviáriumot, segített neki a személyes higiéniában, vagy megvette a neki szükséges dolgokat, takarított a szobájában, rendben tartotta a ruháit. Az egyházközségének tagjai felváltva kísérték az orvosi vizsgálatokra és az állapotában szükséges kezelésekre.

Misi mutatta be a szentmisét, ami mindig a nap fénypontja volt. Sokszor meglátogatták volt egyházközségeinek tagjai, papok és a püspöke is.

A derűje és öröme mindig ajándék volt, amit mindenki magával vitt.

Gyászjelentésében a Váci Egyházmegye ezt írta: „A fény, amelyet maga után hagyott, mindnyájunk tekintetét a mennyország felé irányítja”.

Egyik barátjának Misi megvallotta: „A döntés, hogy a szentháromságos kapcsolatot élem minden felebarátommal, a többi pappal, mindenkivel, megértette velem, hogy csak akkor vagyok beteg, amikor nem szeretek. Ha szeretem a többieket, kilépek magamból, megfeledkezem magamról és szeretet vagyok … és olyan vagyok, mint Jézus. Az igazi erőfeszítés abban áll, hogy megfeledkezem magamról, túllépek a félelmeimen, hogy ne akarjak megragadni minden orvosságot a gyógyulásom érdekében. Persze meg kell tennem a tőlem telhetőt, de mindaz, ami megtörténik, Isten története, Istenben megy végbe”.

Az idén a húsvéti ünnepeken egy tv műsorban beszélgetést közvetítettek Misivel arról, hogyan éli meg a „kálváriáját”. A műsornak nagy sikere lett.

Misi tudta, hogy sokan imádkoznak a gyógyulásáért. Egyik nap így fejezte ki magát: „Isten tudja, mi az a csoda, amire szükségem van, és én folytatom az utam az ő csúcsaira, ahová felfelé kapaszkodom”.

Amikor megkérdezték, hogy van, így felelt: „Ma Jézus valami többet kér tőlem, és én örömmel adom neki”.

Mindig ajándékozásban volt, annak ellenére, hogy a korlátai egyre növekedtek.

Idén júliusban volt egy lelki nap fiatal papoknak. Misi részt akart venni rajta, de nagyon megterhelő lett volna.

Valaki megkérdezte tőle, mit szeretne elmondani a papoknak. Azt válaszolta, hogy két dolgot szeretne ajánlani: „Figyeljenek rá, hogy ne engedjék, hogy magával ragadja őket az aktivizmus aggodalma. (…) és éljenek közösségben más papokkal (…) mert ez segít nekünk, hogy a Feltámadott fénye a miénk legyen”.

Amikor Misi gyóntatott, megmutatta amit Ferenc pápa hirdet: Isten irgalmát és gyöngédségét.

Este, néhány órával a halála előtt az egyik üzenetében ezt mondta: „Nehéz lett a lélegzés. Köszönök mindent”.

2015. augusztus 24-én hajnalban fejezte be a lélegzést. 56 éves volt.

Tanino Minuta