Maria Voce, a Fokoláre Mozgalom elnöke is felszólalt április 22-én az ENSZ közgyűlésen, amely a tolerancia és a kiengesztelődés témájával foglalkozott, hogy megakadályozzuk az erőszakot.

Napjainkban az egész földön súlyos politikai, intézményi, gazdasági és társadalmi szétesést tapasztalunk, és ez a kérdés legalább ilyen radikális válaszra vár, amely képes átalakítani az uralkodó paradigmát – hangzott Maria Voce beszéde a New-York-i üvegpalotában az ENSZ közgyűlés második vitanapján, amelyet az alábbi címmel rendeztek meg: „Támogassuk a toleranciát és a kiengesztelődést, hogy békés és befogadó társadalmakat építsünk és ellene mondjunk az erőszakos szélsőségeknek”. A rendezvényt Sam Kutesa elnök, Ban Ki-moon főtitkár és Nassir Abdulaziz Al-Nasser, az ENSZ Civilizációk Szövetsége főképviselője indítványozta.

Az első napon a tagállamok képviselőit hallgatták meg, akik hangsúlyozták, milyen hatalmas erőforrást jelent a vallási dimenzió az emberiség számára. Második nap Ban Ki-moon nyitotta meg az ülést, majd pedig tizenöt vallási vezető beszélt különböző hagyományok és világrészek képviseletében. Közöttük szólalt fel Maria Voce is.

„A Fokoláre Mozgalomban – amelyet nekem jutott a megtiszteltetés, hogy képviselhetek –, a kultúrák és a vallások találkozása állandó és termékeny tapasztalat, és nem korlátozódik a toleranciára vagy egymás különbözőségeinek puszta elismerésére, hanem túljut a kiengesztelődésen, mely alapvető fontosságú: megteremt egy új identitást, tágabb, közös és mindenki által elfogadott identitást. Tettekben megnyilvánuló párbeszédről van itt szó, amely kiterjed a legkülönbözőbb meggyőződésű emberekre, nem vallásosakra is, és arra indít, hogy tekintsünk a konkrét szükségletekre, válaszoljunk együtt a legnehezebb kihívásokra.”

Nem a félmegoldások ideje van – hangsúlyozza Maria Voce – ha szélsőséges erőszakkal találjuk szemben magunkat, arra „legalább olyan mértékű radikalitással kell válaszolnunk, de más rend szerint. Válaszunk a „szélsőséges dialógus”, amely teljes valónkat kívánja, kockázatos, igényes, sok kihívással jár és lemetszi a meg nem értés, a félelem és a sértődés gyökereit.

Fölmerül a kérdés, hogy vajon nem lenne-e lehetséges, hogy ne csak a „civilizációk szövetségére” törekedjünk, hanem a „szövetség civilizációjára” egyetemesen, ahol a népek közös, sokszínű és lenyűgöző ügyük szereplőinek tekintik egymást az emberiség egység felé vezető útján, ahol a párbeszéd biztosít haladást, mert felismerjük, hogy szabadok vagyunk, egyenlők és testvérek.

Így fordul az üvegpalota félkörében ülő külöttekhez: Mit jelent ma az Egyesült Nemzetek szevezetének lenni, ha ez nem egy olyan intézmény, amely valóban a nemzetek egységéért dolgozik tiszteletben tartva végtelenül gazdag identitásukat? Maria Voce különbséget tesz biztonság és béke között, és az állítja hogy a belső és a nemzetközi konfliktusok, a világskálán mért mély megosztottságok, a helyi és a világméretű nagy igazságtalanságok megoldása csak akkor lehetséges, ha a globális kormányzás valóban megtér tetteiben és döntéseiben, hogy megvalósítsa a mottót, amelyet Chiara Lubich tűzött ki eléjük 1997-ben ugyanebben a teremben: „Szeresd a másik hazáját, mint a sajátodat”.

Végül Maria Voce egy felhívással fordul a jelenlevőkhöz: Ne engedjünk teret azoknak, akik sok jelenlegi konfliktust úgy próbálnak bemutatni, mintha az „vallásháború” lenne. A háború természeténél fogva „a vallás ellentéte”. Inkább azt mondhatnánk nagyon konkrétan, reálisan és prózaian, hogy ma a háború tűnik fel mint vallás, ahogy azt a a folyamatos tragédiák mutatják, sok száz ember halála, akik a háború elől menekülve a tengerbe fulladtak a Mediterrán vidéken. Chiara Lubich írását idézi, amit a szeptember 11-i merénylet és az azt követő afganisztáni és iraki katonai beavatkozás kapcsán írt: „A háború soha nem szent és soha nem is volt az. Isten nem akarja a háborút. Csak a béke szent valójában, mert Isten maga a béke”.

Délután kerekasztal beszélgetés formájában folytatódott a vita, amelyet Laura Trevelyan, a BBC újságírója moderált.

E magas szintű vita kapcsán elhangzottakat belefoglalják majd az ENSZ 2015 utáni fejlesztési programjába, amelyet a tagállamok és más nemzetközi szereplők fogalmaznak meg, és fontos szerepet kap benne a tolerancia és a kiengesztelődés kérdése.

Maria Voce beszédének teljes szövege itt olvasható.