„Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” (2Kor 3,17)    …    ….    …  … … … …

Pál apostol írta ezt a korintusi keresztényeknek, akiket különösen kedvelt. Csaknem két évet élt közöttük, 50 és 52 között. Isten igéjét ültette, megvetette a keresztény közösség alapjait, melynek atyaként adott életet.[1][1]

Néhány év múlva, amikor meglátogatta őket, egyesek nyilvánosan kétségbe vonták apostoli tekintélyét.[2][2] Emiatt alá kellett húznia küldetésének nagyságát, azt a tényt, hogy nem saját elhatározásából hirdeti az evangéliumot, hanem Isten ösztönzésére. Isten igéjét előtte nem fedi lepel, mert a Szentlélek felfedte neki az ige értelmét, annak fényében, ami Jézus Krisztusban történt. Ezért tudja teljes szabadsággal megélni és hirdetni azt. Az ige lehetővé teszi számára, hogy közösségre lépjen az Úrral, Jézussá alakuljon, és így az Úr Lelke, a szabadság Lelke vezesse őt.

„Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.”

A feltámadt Jézus, az Úr továbbra is – ugyanúgy, mint Pál korában – a Lélek révén működik a történelemben, különösen a keresztény közösségben. Nekünk is megadja, hogy megértsük az Evangélium teljes újdonságát, és a szívünkbe vési, hogy életünk törvényévé váljon.

Nem kívülről ránk erőltetett törvények vezetnek bennünket, nem vagyunk rabszolgák, akiket meggyőződésük ellenére és beleegyezésük nélkül kényszerítenek a parancsok. A keresztényt saját belső életének lényege mozgatja, melyet a Szentlélek ültetett a szívébe a keresztség által. A Lélek hangja vezeti, és Ő Jézus szavait ismétli, tárja fel teljes szépségükben, az élet és az öröm kifejeződéseit. Rámutat, hogy ma is időszerűek, megtanítja, hogy hogyan éljük, és egyidejűleg erőt is ad hozzá, hogy gyakorlattá váltsuk.

Maga az Úr az, aki Szentlelke által eljön, hogy bennünk éljen és cselekedjen, élő evangéliummá alakítson minket.

Ez tehát az igazi szabadság, ha az Úr vezet minket, az Ő Lelke, az Ő igéje! Egyúttal ebben áll énünk legigazibb megvalósulása is.

„Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.”

Tudjuk viszont, hogy ahhoz, hogy a Szentlélek működjön, teljes készséggel kell hallgatnunk Őt. Készen arra, hogy – ha szükséges – megváltoztassuk gondolkodásmódunkat, és teljesen azonosuljunk azzal, amit mond.

Az ember könnyen enged a nyomásnak, és hagyja, hogy a társadalmi szokások és elvárások rabszolgájává váljon, amiből hibás döntések fakadhatnak.

Ahhoz, hogy megéljük az e havi életigét, meg kell tanulnunk határozott nemet mondani a rosszra, ami a szívünkben születik, valahányszor engedünk a kísértésnek, és olyan viselkedést veszünk fel, amely nem az Evangélium szerint való; és meg kell tanulnunk biztos igent mondani Istennek mindig, amikor arra hív bennünket, hogy igazságban és szeretetben éljünk.

Így felfedezzük majd a kereszt és a Lélek közötti kapcsolatot, ok-okozati összefüggést. Minden vágás, minden metszés, minden önzésünkre kimondott nem új fény, béke, öröm és szeretet forrása lesz, belső szabadság és önmegvalósítás: kitárt kapu a Lélek előtt.

Így Ő ebben a pünkösdi időszakban még bőségesebben el tud árasztani ajándékaival, és vezetni tud bennünket: Isten igaz gyermekei leszünk.

Egyre inkább megszabadulunk a rossztól, és egyre szabadabbak leszünk a szeretetre.

„Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.”

Ezt a szabadságot találta meg az ENSZ egyik tisztségviselője is, miközben utolsó megbízatását teljesítette az egyik balkáni országban. A rábízott feladatok igen jó jövedelmet biztosítottak, ugyanakkor túlságosan sok elfoglaltsággal jártak. A legfőbb nehézség a családtól való gyakori és hosszú távollét volt. Amikor pedig hazamehetett, nehezen tudta maga mögött hagyni a munka terhét, hogy szabadon a gyermekeinek és a feleségének szentelje magát.

Váratlanul áthelyezték a körzet egy másik városába, ahová lehetetlen lett volna magával vinnie a családját; mert bár nem sokkal azelőtt tűzszüneti megállapodást írtak alá, az ellenségeskedés tovább folytatódott. Mit tegyen? Mi ér többet, a karrier, vagy a család? Hosszasan beszélgetett erről feleségével, akivel egy ideje elkötelezett keresztény életet éltek. Kérték a Szentlélek fényét, és próbálták együtt megérteni, vajon mi lehet Isten akarata családjuk számára. Végül megszületett a döntés: otthagyja ezt az annyira áhított munkát. Szokatlan választás volt ez abban a szakmai közegben. „A döntéshez szükséges erő a feleségemmel meglévő kölcsönös szeretet gyümölcse volt” – mesélte később a férj. „Ő sohasem éreztette velem, hogy milyen kellemetlenségeket okoztam neki. Én pedig az anyagi biztonságon és a karrieren túl megpróbáltam a család javát keresni, és megtaláltam a belső szabadságot.”

Chiara Lubich

április 30, szerda, 06:00:00

Életige – Az Élet Igéje – 2008. május