„Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki engem küldött, és hogy elvégezzem művét.” (Jn 4,34)

      Csodálatos Jézusnak ez az igéje, amelyet bizonyos értelemben minden keresztény elmondhat magáról. Ha megéljük, jócskán előre visz bennünket életünk „szent utazásán”.

Jézus Szamariában megpihent Jákob kútjánál, és beszélgetni kezdett egy szamariai asszonnyal. Tanítványai közben elmentek a közeli városba ennivalót venni. Amikor visszatértek, csodálkozva látták, hogy a Mester egy asszonnyal beszélget, de egyikük sem kérdezte meg tőle, hogy miért. Amikor az asszony elment, étellel kínálták Jézust. Ő azonban gondolataikba látott, és elmagyarázta nekik, hogy mi mozgatja cselekedeteit. Így szólt: „Van eledelem, csak nem tudtok róla.”

A tanítványok nem értették, mert testi táplálékra gondoltak, és kérdezgetni kezdték egymást, hogy amíg ők távol voltak, vajon vitt-e valaki ételt a Mesternek. Erre Jézus nyíltan kimondta:

„Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki engem küldött, és hogy elvégezzem művét.”

Minden nap szükségünk van táplálékra ahhoz, hogy életben maradjunk. Ezt Jézus sem tagadja. Itt is eledeléről beszél, tehát egy természetes szükségletéről, de azért, hogy aláhúzza egy másik típusú táplálékra való igényét, ami még fontosabb, és amiről nem mondhat le.

Jézus azért szállt alá az Égből, hogy megtegye annak akaratát, aki Őt küldte, és beteljesítse művét. Nincsenek saját gondolatai és tervei, csak az, amit Atyja elgondolt. Szavai és cselekedetei is az Atyától származnak, nem a saját akaratát teszi, hanem azét, aki Őt küldte. Ebből áll Jézus élete, ez csillapítja éhségét, ily módon táplálkozik.

Életét az Atya akaratával való teljes azonosulás jellemzi, egészen a kereszthalálig, ahol valóban beteljesíti a művet, amit az Atya rábízott.

„Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki engem küldött, és hogy elvégezzem művét.”

Jézus eledelének tekinti, hogy az Atya akaratát tegye: gyakorlattá váltja, magába szívja, „megemészti”, azonosul vele, ebből nyer Életet.

Vajon mi az Atya akarata, mi az a mű, amelyet Jézusnak el kell végeznie?

Az, hogy üdvösséget hozzon az embernek, hogy soha el nem múló Életet adjon neki.

Jézus ennek az Életnek a magját adta át a szamariai asszonynak szavaival és szeretetével. A tanítványok pedig hamarosan megláthatták, hogy ez az Élet szárba szökken és növekszik, mert az asszony hírül adta a szamariaiaknak azt a kincset, amit felfedezett és megkapott: „Gyertek, van itt egy ember… Ő volna a Messiás?”[1][1]

Jézus, miközben a szamariai asszonnyal beszél, felfedi Isten tervét, aki Atya, és azt akarja, hogy minden ember részesüljön az Ő életének ajándékában. Ennek a műnek a beteljesítésén fáradozik Jézus, hogy aztán tanítványaira, az egyházra bízza.

„Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki engem küldött, és hogy elvégezzem művét.”

Vajon mi is meg tudjuk élni ezt a Jézusra annyira jellemző igét, ami különösen is tükrözi az Ő létét, küldetését és odaadását?

Természetesen! Krisztustól kapott életünk lehetővé teszi, hogy megéljük istengyermekségünket, és életünket az Ő akaratával tápláljuk.

Úgy tehetjük ezt meg, hogy pillanatról pillanatra teljesítjük azt, amit kér tőlünk, tökéletesen, mintha semmi más dolgunk nem lenne, mert Isten nem is akar többet.

Táplálkozzunk tehát minden pillanatban azzal, amit Isten akar tőlünk, és megtapasztaljuk majd, hogy ez teljesen betölt, békét, örömet, boldogságot ad, és – nem túlzás ezt mondani – az üdvösség elővételezése lesz számunkra.

Így Jézussal együtt napról napra mi is hozzájárulunk ahhoz, hogy elvégezzük az Atya művét.

Ez a legjobb módja annak, hogy megéljük a húsvétot.

Chiara Lubich

Március 01, szombat, 07:51:42

Életige – Az Élet Igéje – 2008. március