„Az igazság Lelke elvezet titeket a teljes igazságra.” (Jn 16,13) … … … …

Az evangélium szavai elbűvölnek, mert igazak. Az szól általuk, aki magáról azt állította: „én vagyok az igazság”[1][1]. Feltárja előttünk Isten végtelen titkát, és felfedi szeretet-tervét: az emberiséget meg akarja ajándékozni az Igazsággal.

Az Igazság azonban végtelen mély misztérium. Hogyan érthetjük meg, és hogyan élhetjük teljességében? Jézus maga is tudja, hogy nem bírjuk el ennek a „súlyát”. Ezért az utolsó vacsorán, mielőtt visszatért volna az Atyához, megígérte tanítványainak, hogy elküldi Lelkét, aki megmagyarázza igéit, és segít életre is váltani.

„Az igazság Lelke elvezet titeket a teljes igazságra.” 

A hívők közössége ismeri az igazságot, mert életét Jézustól kapta. Ugyanakkor úton van az „igazság teljessége” felé, a Szentlélek biztos vezetésével.

Az egyház történetét úgy is tekinthetjük, mint Jézus misztériumának és az általa mondott igéknek fokozatos és egyre mélyebb megértését. A Lélek többféleképpen vezeti az egyházat ezen az úton: a hívők szemlélődése és tanulása révén, a szentek karizmáin keresztül és az egyházi tanítóhivatal segítségével.[2][2]

A Lélek szól a hívők szívében is, ott lakozik, hallatja „hangját”. Újra és újra arra ösztönöz, hogy megbocsássunk, szolgáljunk, ajándékozzunk, szeressünk. Megtanítja, hogy mi a jó, és mi a rossz. Emlékeztet az élet igéire, melyeket az evangélium hónapról hónapra ültet belénk, és segít, hogy éljük őket.

„Az igazság Lelke elvezet titeket a teljes igazságra.” 

Hogyan éljük ezt az igét?

Úgy, hogy a Szentlélek iránti készségünkben, aki vezet, figyelmeztet és ösztönöz, hallgatunk arra a „hangra”, amely bennünk szól.

„A kereszténynek a Szentlélek késztetései szerint kell járnia – mondja Chiara Lubich –, hogy teremtő hatalmával a Lélek működhessen a szívében, mely az életszentségre, az átistenülésre és a feltámadásra vezeti.”

Hogy jobban megértsük, mintegy felerősítve halljuk „a hangot”, Chiara arra hív, hogy egységben éljünk. Így sajátítjuk el azt a képességet, amivel nemcsak a bennünk szóló hangot halljuk, hanem a „köztünk lévő Feltámadottét is, amikor egyek vagyunk benne”.

Amikor Jézus közöttünk van, a Lélek „tökéletesít minket, hogy meghalljuk bennünk szóló hangját, mert a köztünk jelen lévő Jézus által felerősödik a Lélek hangja.”

„Hogy a Szentlelket szeressük, imádjuk és szívünkben tartsuk, a legjobbnak tűnt mindig az Ő hangjára hallgatni, mely képes megvilágosítani minket életünk minden pillanatában. Amikor hallgattunk »arra a hangra«, nagy meglepetéssel vettük észre, hogy sokkal jobban haladunk a tökéletesség felé, hibáink lassan-lassan eltűnnek, és átadják helyüket az erényeknek.”[3][3]

„Az igazság Lelke elvezet titeket a teljes igazságra.” 

Ez az ige, melyet a Szentháromság-vasárnapi liturgiából vettünk, arra szólít, hogy segítségül hívjuk a Szentlelket:

„Ó Szentlélek, semmi mást nem kérünk Tőled, csak Istent, Istenért. (…) Add (…), hogy életünk hátralevő idejében mindig, minden pillanatban csupán Neked éljünk, és egyedül Téged akarjunk szeretni és szolgálni!

Isten! Isten, Te tiszta szellem, akinek emberségünk edénye üres kehely lehet, hogy betöltsd azt!

Isten, Téged kell sugározni a lelkünknek, szívünknek, arcunknak, szavainknak, tetteinknek, hallgatásunknak, életünknek és halálunknak. Neked kell tovább élned abban a nyomban, amelyet távozásunk után a földön hagyunk. Nem maradhat, ne is maradjon más utánunk, mint jelenléted fényes barázdája, a Te világító jeled, aki jelen vagy bennünk, az élő világ magvaiban vagy az összeomló világ romjaiban, mindenek istendicséretében vagy hívságában. Mert minden teremtmény csak arra való, hogy – akár mint lábaid zsámolya, akár mint színed előtt szertefoszló árnyék – Neked készítsen helyet, ó Minden, ó Egyetlen, ó Szeretet!”[4][4]

Fabio Ciardi és Gabriella Fallacara gondozásában

Május 31, csütörtök, 06:00:00

Életige – Életige – 2007. június