„Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.”        ……..(Jn 20,21)  ……….

Húsvét estéje volt. A feltámadt Jézus már megjelent Mária Magdolnának; Péter és János is látták az üres sírt. Ennek ellenére a tanítványok továbbra is bezárkóztak, féltek. A Feltámadott így zárt ajtókon keresztül jelent meg közöttük, mert semmilyen akadály sem választhatta el őt többé barátaitól.

Jézus, bár eltávozott, most mégis visszatért közéjük, hogy örökre velük maradjon. „Megállt közöttük”: ez azt jelenti, hogy nemcsak pillanatnyi jelenésről volt szó, hanem állandó jelenlétről! A tanítványok érezték, nem lesznek többé egyedül, ezért félelmüket igazi öröm váltotta fel: „Az Úr láttára öröm fogta el őket.”[1][1]

A Feltámadott kitárta szívüket és házuk ajtaját az egész világra, amikor ezt mondta nekik:

„Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.”

Jézust azért küldte az Atya, hogy mindenkit kiengeszteljen Istennel, és hogy helyreállítsa az emberiség egységét. Most tanítványain a sor, hogy továbbépítsék az Egyházat. Jézus azért tudta teljesíteni az Atya róla alkotott tervét, mert egy Vele. Ugyanígy a tanítványok is azért képesek folytatni ezt a magasztos küldetést, mert a Feltámadott él bennük. „Én őbennük”[2][2] – kérte Jézus az Atyától.

Ez a küldetés mindig folyamatos maradt: az Atyáról Jézusra, Jézusról az apostolokra, az apostolokról az ő utódaikra szállt.

Jézus szavainak viszont minden keresztény szívében visszhangozniuk kell, hiszen „az Egyházban különbözők a szolgálatok, de a küldetés ugyanaz”[3][3].

„Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.”

Ahhoz, hogy teljesítsük ezt az Úrtól kapott küldetést, szükséges, hogy Ő éljen bennünk. Hogyan? Úgy, hogy az Egyház élő tagjai vagyunk, azonosulunk Isten Igéjével, és mindenekelőtt önmagunkat evangelizáljuk.

Olyan kötelesség ez, ami a II. János Pál által „új evangelizációnak” nevezett magatartásból fakad. Így írt erről: „Az Igéből táplálkozni, hogy evangelizációs küldetésünk során az ’Ige szolgái’ legyünk, bizonyosan elsődleges feladat az Egyház számára az új évezred kezdetén.”[4][4] Hiszen „csak Krisztus szeretet-törvénye és a Szentlélek fénye által átalakult ember képes arra, hogy mások szívében és elméjében, saját környezetében, nemzetében vagy a világban igazi metanoiát [megtérést] váltson ki”[5][5].

Ma már nem elégségesek a szavak. „A mai ember inkább a tanúságtevőket hallgatja meg, mint a tanítókat – mondta VI. Pál –, ha pedig meghallgatja a tanítókat, az azért van, mert előtte tanúságot tettek.”[6][6] Az Evangélium hirdetése akkor lesz hatékony, ha az élet tanúságtételén alapul, mint az
első keresztények esetében, akik elmondhatták: „Azt hirdetjük nektek, amit hallottunk, amit saját szemünkkel láttunk…”[7][7] Akkor lesz hatékony, ha rólunk is elmondható lesz majd, mint róluk: „Nézd, hogy szeretik egymást, készek az életüket adni egymásért.”[8][8] Akkor lesz hatékony, ha konkrét módon éljük a szeretetet: úgy, hogy adunk; hogy válaszolunk a szükséget szenvedőknek; hogy képesek vagyunk ételt, ruhát vagy otthont adni annak, akinek nincs; barátságot annak, aki magányos vagy reményvesztett; támaszt annak, aki próbatételekkel küzd.

Ha így élünk, Jézus vonzerejéről teszünk tanúságot a világban, és másik Krisztussá válva hozzájárulunk ahhoz, hogy műve folytatódjék.

„Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.”

Ez volt a tapasztalata néhány hozzánk tartozó orvosnak és ápolónak is. 1966-ban tudomásukra jutott, hogy milyen nehéz helyzetbe került a nemes bangwa nép, melyet akkoriban a különféle betegségek miatti 90%-os gyermekhalandóság kihalással fenyegetett.

Elindultak, hogy e mellé a nép mellé álljanak; de érezték, hogy elsődleges kötelességük az, hogy továbbra is kölcsönösen szeressék egymást, hogy így tanúságot tegyenek az Evangéliumról. Mindenkit szerettek, különbségtétel nélkül. Megszervezték az egészségügyi ellátást egy ingyenes orvosi rendelő létrehozásával, mely hamarosan kórházzá bővült. A gyermekhalandóságot 2% alá szorították. Az őserdő mélyén áramfejlesztő központot hoztak létre, majd egy általános- és középiskolát létesítettek. Idővel – a helybeliek sokoldalú hozzájárulásával – 12 utat építettek a szomszédos falvak összeköttetésének biztosítására.

A konkrét szeretet sokakat magával ragadott: a nép többsége bekapcsolódott ebbe az új életbe. A korábban egymással harcoló falvak kibékültek, a határok körüli feszültségek békésen megoldódtak, a különböző népek királyai megkötötték egymással a kölcsönös szeretet szövetségét, és testvériségben élnek. Így – egymást kölcsönösen megajándékozva – csodálatos módon tanúságot tesznek mások előtt, eredeti és hiteles példát mutatva mindenkinek.

Chiara Lubich

április 30, szombat, 12:00:00

Életige – Életige – 2005. május