“Amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket, és tanúim lesztek… egészen a föld végső határáig.” (ApCsel 1,8)

Ezeket a szavakat a feltámadt Jézus intézte apostolaihoz, mennybemenetele előtt. Bevégezte az Atyától rábízott küldetést: azért élt, azért halt meg és támadt fel, hogy megszabadítsa az emberiséget a rossztól, kiengesztelje Istennel, egyetlen családdá egyesítse. Most, mielőtt visszatér az Atyához, azt a feladatot bízza apostolaira, hogy folytassák művét, és tegyenek tanúságot Róla az egész világon.

Jézus jól tudja, hogy ez a feladat mérhetetlenül felülmúlja képességeiket, ezért megígéri nekik a Szentlelket. Amikor a Szentlélek pünkösdkor leszáll rájuk, az egyszerű és félénk galileai halászokat az Evangélium bátor hirdetőivé formálja át. Semmi sem állíthatja meg őket többé. Azoknak, akik akadályozni akarnák őket tanúságtevésükben, ezt válaszolják: “Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk.”

Az apostolok által Jézus az egész Egyházra bízza a tanúságtétel feladatát. Ez a jeruzsálemi első keresztény közösség tapasztalata, akik “örvendezve és tiszta szívvel” élve, napról-napra új tagokat vonzottak maguk közé. Ez a János apostol által alapított első közösség tagjainak tapasztalata is, akik hírül adták, amit hallottak, amit saját szemükkel láttak, amit szemléltek és amit kezük tapintott: az élet Igéjét…

A keresztség és a bérmálás által mi is megkaptuk a Szentlelket, aki arra ösztönöz minket, hogy hirdessük az Evangéliumot. Jézus nekünk is mondja:

“Amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket…”

A Szentlélek a feltámadt Úr ajándéka. Bennünk lakozik, az Ő temploma vagyunk. Megvilágosít és vezet bennünket. Ő az igazság Lelke, általa értjük meg Jézus szavait, amelyeket élővé és aktuálissá is tesz; eltölt bennünket a Bölcsesség iránti szerelemmel, és megsúgja nekünk, hogy mit és hogyan mondjunk. Ő a Szeretet Lelke, aki eláraszt bennünket szeretetével, képessé tesz arra, hogy szeressük Istent teljes szívünkből, lelkünkből és erőnkből, és hogy szeressünk mindenkit, akivel találkozunk. Ő az erősség Lelke, aki megadja a bátorságot és az erőt ahhoz, hogy az Evangélium szerint éljünk, és mindig az igazságról tegyünk tanúságot. Csak akkor vagyunk képesek teljesíteni azt a nagy küldetést, amelyet Jézus ránk bízott, ha annak a szeretetnek a tüze ég bennünk, amelyet Ő árasztott szívünkbe.

“… tanúságot tesztek majd rólam…”

Hogyan tegyünk tanúságot Jézusról? Úgy, hogy éljük azt az új életet, amelyet Ő hozott a földre: a szeretetet; és mutassuk meg annak gyümölcseit. Követnünk kell a Szentlelket, aki mindig készségessé tesz arra, hogy amikor találkozunk egy testvérünkkel, eggyé váljunk vele, tökéletesen szolgáljuk őt. Ő megadja az erőt ahhoz, hogy szeressük azokat is, akik valamiféleképpen ellenünk vannak. Irgalmat ad szívünkbe, hogy tudjunk megbocsátani, és meg tudjuk érteni, hogy mire van szükségük. Ő tölt el tettrekészséggel, hogy alkalmas időben megosszuk másokkal lelkünk legszebb kincseit…

Szeretetünkkel Jézus szeretetét tesszük láthatóvá és adjuk tovább. Olyan ez, mint a lencse, mely összegyűjti a Nap sugarait: ha egy szalmaszálat tartunk alá, lángra gyullad, mert az összegyűjtött napsugarak hőmérséklete megsokszorozódik. Ha viszont a szalmaszálat közvetlenül a napfényre tesszük, nem fog meggyulladni. Így van ez sokszor az emberekkel is. Közömbösnek tűnnek a vallás iránt, de előfordul, hogy lángra gyulladnak – mert Isten akarja így –, amikor egy olyan emberrel kerülnek kapcsolatba, aki Isten szeretetében él, és lencseként összegyűjti az Ő szeretetének sugarait, amely lángra lobbant és megvilágosít.

Isten szeretetével szívünkben, és Isten szeretete által messzire juthatunk, és nagyon sokakat részesíthetünk saját felfedezésünkben:

“… egészen a föld végső határáig…”

A földnek nemcsak földrajzi értelemben vannak “határai”. Ez a kifejezés pl. azokra is vonatkozik, akik ott élnek a közelünkben, de még nem részesültek abban az örömben, hogy igazán megismerték volna az Evangéliumot. Tanúságtételünknek egészen eddig kell eljutnia.

Ezenkívül meg akarjuk élni az “aranyszabályt”, amely ott van minden vallásban: tegyük másokkal azt, amit szeretnénk, hogy velünk tegyenek.

Jézus iránti szeretetünk azt kéri tőlünk, hogy “váljunk eggyé” mindenkivel, tökéletesen elfelejtkezve önmagunkról, amíg a másik, akit a bennünk lévő Isten szeretete gyengéden megsebzett, eggyé nem akar majd válni velünk: így kölcsönössé válik a segítség, az ideálok, a tervek, az érzelmek. Csak ekkor beszélhetünk majd; és mondanivalónk a kölcsönös szeretet talaján ajándékká válik.

Isten tegyen tanúságtevőivé bennünket az emberek előtt, hogy Jézus is, amint megígérte, megvalljon bennünket az Atya előtt!

Chiara Lubich

Június 02, hétfő, 05:15:00

Életige – Életige 2003. június