Jézus arra készül, hogy visszatér az Atyához. Közelgő halálában és feltámadásában valóra válik a búzaszemről szóló példabeszéd, amely a földbe hullva elhal, és kalászba szökkenve termést hoz. Jézus végbeviszi művét: a kereszten teljes mértékben odaajándékozza önmagát (mint a búzamag, amely elhal), a feltámadással pedig egy új emberiségnek ad életet (mint a sok szemből álló, tömött kalász). Ugyanakkor azt is akarja, hogy tanítványai folytassák művét: nekik is egészen életük feláldozásáig kell szeretniük, hogy ezáltal megszülethessen a közösség. Az utolsó vacsorán ezért hasonlítja őket a szőlővesszőhöz, amely arra hivatott, hogy gyümölcsöt teremjen.

A gyakorlatban hogyan is lehetünk beoltva a szőlőtőbe? Jézus elmagyarázza: Benne maradni azt jelenti, hogy megmaradunk a Szeretetében; hogy hagyjuk, hogy az Ő szavai éljenek bennünk; és hogy megtartjuk parancsait, mindenekelőtt azt a parancsot, amelyet “sajátjának” nevez: a kölcsönös szeretetet. Az utolsó vacsorán testét és vérét is nekünk adta. Ő tehát – bennünk és közöttünk – továbbra is gyümölcsöt terem majd, és beteljesíti művét. Ha azonban visszautasítjuk ezt a szeretetteljes kapcsolatot, akkor lemetsz minket a szőlőtőről.

Lehetetlen, hogy az Atyának ez a kíméletlen viselkedése ne ébresszen istenfélelmet bennünk. Nem élhetünk ugyanis vissza az Ő szeretetével. Isten, pontosan azért, mert Szeretet, Igazság is. Azért metsz, mert látja, hogy a szőlővessző már halott, önmagát ítélte halálra: visszautasította az éltető nedveket, és ezért nem hoz több gyümölcsöt.

Abba a hibába eshetünk, hogy azt hisszük: gyümölcsöt aktivizmussal lehet teremni, vagyis haeseményeket szervezünk, ha hatékonyak vagyunk… Elfelejthetjük azt, aminek igazán értéke van: hogy egyesüljünk Jézussal, az Ő kegyelmében éljünk, vagy legalább hallgassunk a lelkiismeretünkre. Az Atya tehát lemetszi ezt a szőlővesszőt, mert a látszat ellenére nincs benne többé élet.

Nincs hát semmi remény? Az Úr szőlőskertje titokzatos. Ő képes újra beoltani a levágott szőlővesszőt: mindig megtérhetünk, mindig újrakezdhetünk.

Miből tudhatom meg, hogy termek-e gyümölcsöt?

Bárki, aki jót tesz, törvényszerűen próbatételeken megy át. Isten szeretetének kifejeződése ez, mely megtisztítja cselekedeteinket, hogy még több gyümölcsöt hozzunk: ugyanúgy, mint a szőlő a metszés után. Ezért ér bennünket fizikai és lelki szenvedés, betegség, kísértés, kétely, az érzés, hogy Isten elhagyott minket: a legkülönfélébb helyzetek, amelyek nem annyira az életről, mint inkább a halálról szólnak.

Miért? Isten talán a halált akarja? Nem, sőt, Ő az életet szereti. A teljes és termékeny életet, amelyet mi – minden jóra, pozitívumra és békére való törekvésünk ellenére – el sem tudunk képzelni. Ő pontosan ezért metsz meg bennünket.

Ez az életige biztosít bennünket arról, hogy a próbatételek és nehézségek sohasem öncélúak. Azért érkeznek, hogy “még többet” teremjünk. És nem csak az számít gyümölcsnek, ha termékeny az apostolkodásunk, ha hitre ébresztünk másokat és építjük a keresztény közösséget. Jézus másfajta gyümölcsökről is beszélt. Megígérte nekünk, hogy ha megmaradunk az Ő szeretetében és az Ő Igéi bennünk maradnak, kérhetünk bármit, amit akarunk, és megkapjuk. Így megdicsőítjük az Atyát, és az öröm teljessége lesz bennünk.

Megéri az Atya hozzáértő kezére bízni magunkat, és hagyni, hogy Ő munkáljon meg bennünket.

Chiara Lubich