A személyesen és közösségben végzett ima mindazok számára, akik csatlakoznak a Fokoláre Mozgalom által javasolt evangéliumi élethez, az éltető nedűt jelenti. Minden cselekedet alapját az Istennel való kapcsolat jelenti.

Natalia Dallapiccola elsőként követte Chiara Lubich kezdeti csoportját a kalandban: «Egyik este az egyetlen megmaradt bútordarabnál, az asztalnál ültünk egy gyertya fényénél, mert nem lehetett villanykörtét égetni a háború miatt. Chiara ekkor ezt olvasta: “Ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Arról fogják megismerni, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”

Ezek a szavak  – folytatja Natalia – olaj volt a tűzre. Tudni akartuk, mi volt Jézus legmélyebb vágya, egyetlen szót akartunk, hogy mindenkorra megtudjuk, mit akar tőlünk. És megtaláltuk, keresésünkre a válasza ez volt: «Mielőtt iskolába, munkába, irodába megyünk, mielőtt vásárolunk valamit, mielőtt a szegényeket meglátogatjuk, mielőtt imádkozunk, szükséges, hogy előtte Jézusnak a szeretete legyen közöttünk, mert ezt akarja tőlünk. Amikor ezt megértettük, éreztük, hogy az életünk megváltozott, más volt az íze, megtaláltuk mindennek a miértjét.»

A személyesen és a közösségben végzett ima mindazok számára, akik csatlakoznak a Fokoláre Mozgalom által javasolt evangéliumi élethez, az éltető nedűt jelenti. Minden cselekedet alapját az Istennel való kapcsolat jelenti. De ez az imaélet mély közösségi tapasztalat is: az ötvenes évektől kezdve a trentói hegyekben eltöltött közös nyaralások alkalmával elhangzott dalok, a Gen Verde és a Gen Rosso zenei együttesek musicaljei, a liturgián való elmélyült részvétel, a közös esti imák, mind a Fokoláre Mozgalomban megélt közösségi lelkiségről tanúskodnak. Ez nem intim imát jelent, hanem hatással van a személyes és társadalmi életre. Megszületik például az igazságosság magas mércéje, a tökéletes törvényesség szükségessége, amiről a Közösség és Jog elnevezésű kiáradás tanúságot tesz és különböző kezdeményezéseket indít útjára.

Chiara Lubich ezt írja: «Egy belső és egy külső életünk van. Az egyik a másikon virágzik ki, az egyik a másikból fakad, az egyik a másiknak a lombkoronája életünk fáján. »

«A belső életet a külső táplálja. Amennyire behatolok a testvér lelkébe, annyira hatolok be a bennem élő Istenbe; amennyire behatolok a bennem élő Istenbe, annyira hatolok be a testvérbe.

«Isten-én-a testvér: ez egy egész világ, egy egész birodalom…»

Augusztus 29, hétfő, 15:36:13

Hírek – Éljük a karizmát – 4: lelkiség és imádság