Mélységesen átérezzük a fájdalom kiáltását, amely ezekben a napokban a világ egyes részeiről még hangosabban érkezik hozzánk, mert újra súlyos veszélyben van a béke.

A napok óta erőszakba torkolló tüntetésekre gondolok Kolumbia több városában, a mianmari nép hónapok óta tartó szenvedésére, ahol még nyoma sincs a béke és a szabadság reményének, valamint Afrika különböző régióinak egyes országaira, ahol különböző okokból látszólag vég nélküli erőszak pusztít.

És mit is mondjak arra, ami az utóbbi napokban újra kirobbant Jeruzsálemben, Haifában, a Gázai övezetben és a Szentföld sok más városában? 

Teljesen átérzem, és nagyon közvetlenül érint ez a helyzet. Nap mint nap hallom a híreket a bombázásokról, a halottakról, és ez végtelen fájdalommal tölt el, azért is, mert ott születtem, ott nőttem fel.

Hozzátok szólok, akik benne éltek ezekben az erőszakos és gyakran életveszélyes helyzetekben, hogy veletek vagyok, jobban, mint valaha! Minden nap imádkozom és felajánlok valamit, hogy szűnjön meg a bombázás és az erőszak ezek között a csoportok között, hogy kíméljék meg az emberek életét és térjen vissza a béke, az emberek, a népek és a kormányok legfőbb kincse.

Mély sebeket hordoz a földünk, de végtelen gazdagságot is rejt, a népek sokszínűségének köszönhetően. Ezzel együtt lelkembe véste azt a bizonyosságot, hogy csak a párbeszéd, néha a hősiesen is megélt párbeszéd építi az igazi békét mindenütt, ahol nincs jelen. Most szeretnék lelkem mélyéből meghívni mindenkit, hogy fedezzük fel, testvérek vagyunk, mindannyian az Atya gyermekei, és ne hagyjuk, hogy magával sodorjon a gyűlölet vagy a kísértés, hogy csak azt nézzük, ami a miénk.

Határozzuk el együtt, hogy mind gondolkodásunkban, mind az életünkben a megbékélésre és a párbeszédre törekszünk, és ezt segítjük a közösségeink és a népeink életében is. Párbeszédet mindenkivel, kivétel nélkül, ami lehetővé teszi a különbözőségeket befogadó és tiszteletben tartó igazságos politikát. Ennek ellenére lehetnek olyan kétségbeejtően szélsőséges helyzetek, ahol lehetetlennek tűnik, hogy megoldást találjunk, de tudjuk, mert sokszor megtapasztaltuk, hogy a szeretet mindig utat talál a szívekhez.

Ezzel kapcsolatban mindig reményt adott és bátorított Chiara Lubich egyik írása, amit szeretnék idézni: „Annyi bizonyos, hogy ha több ember fogadná el szeretetből a szenvedést, azt a szenvedést, ami a szeretet velejárója, akkor ez lenne a leghatékonyabb fegyver ahhoz, hogy az emberiség visszakapja legnemesebb méltóságát, azt, hogy ne különféle, egymástól független és sokszor harcban álló népek összességének érezze magát, hanem egyetlen népnek, egyetlen családnak.”[1]

Tartsuk ébren a reményt! A kölcsönös szeretetben megújulva mindenkivel imádkozzunk kitartóan a szenvedőkért, a halottakért, és azokért, akik nem látják biztosítva a jövőt. De mindenekelőtt kérjük Istent, hogy adja meg az egész emberiség számára a legnagyobb ajándékot, az igazságos és tartós békét.

Margaret Karram

a Fokoláre Mozgalom elnöke

[1] Chiara Lubich, Az egység lelkisége, Budapest 2020, Új Város, 53. o.