„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, minthogy lángra lobbanjon!” (Lk 12,49)

Az Ószövetségben a tűz Isten igéjét jelképezi, amelyet a próféták közvetítettek; de utal az isteni ítéletre is, amely megtisztítja népét, miközben áthalad rajta.
Jézus szava is ilyen: építő, ugyanakkor lerombol mindent, ami értéktelen, ami esendő, ami hiábavaló, és csak az igazságot hagyja meg.
Keresztelő Szent János mondta Jézusról: „Ő majd Szentlélekben és tűzben fog benneteket megkeresztelni.” Azt a keresztséget adta ezzel hírül, amely pünkösdkor valósult meg először a Szentlélek kiáradásával és a lángnyelvek megjelenésével.(2)
Jézus küldetése tehát: tűzbe borítani a földet, nekünk adni a megújító és megtisztító erejű Szentlelket.

„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, minthogy lángra lobbanjon!”

Jézus nekünk ajándékozza a Szentlelket. De hogyan működik Ő?
Úgy, hogy kiárasztja bennünk a szeretetet. Azt a szeretetet, amelynek – kívánsága szerint – mindig lángolnia kell a szívünkben.
És mi jellemző erre a szeretetre?
Az, hogy nem behatárolt és földi, hanem evangéliumi szeretet. Egyetemes, mint a Mennyei Atya szeretete, aki esőt és napot ad mindenkinek, jóknak és gonoszoknak egyaránt, az ellenséget is beleértve.
Ez a szeretet semmit sem vár el másoktól, hanem kezdeményez, elsőként szeret mindig.
Ez a szeretet eggyé válik mindenkivel: együtt szenved, együtt örül, együtt aggódik, együtt remél a többiekkel. És ha kell, konkrét tettekben jut kifejezésre. Nem érzelgősség, nem csak szavakban nyilvánul meg.
Olyan szeretet, ami Krisztust szereti a testvérben, szavaira emlékezve: „nekem tetted”(3).
Ez a szeretet a kölcsönösségre törekszik, a kölcsönös szeretetet akarja megvalósítani a többiekkel.
Ez a szeretet – mint evangéliumi életünk látható és fogható kifejeződése – kiemeli és hitelessé teszi mondanivalónkat, hogy evangelizálni tudjunk, hogy valóban evangelizáljunk.

„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, minthogy lángra lobbanjon!”

A szeretet olyan, mint a tűz, tehát mindig égnie kell. Hogy így legyen, valamit mindig el kell égetnie. Elsősorban önző énünket, mégpedig úgy, hogy teljes mértékben a másik felé fordulunk: vagy Isten felé, úgy, hogy megtesszük akaratát, vagy a felebarátunk felé, akinek segítünk.
A lángoló tűz, bármennyire kicsiny, ha van ami táplálja, hatalmas tűzvésszé válhat. A szeretet, a béke, az egyetemes testvériség tűzvészévé, amelyet Jézus hozott a földre.

Chiara Lubich

Az Élet igéje, 2001. augusztus. Megjelent: Új Város 2001/7-8

(1) Lk 3,16

(2) vö. ApCsel 2,3

(3) Mt 25,40

Május 01, kedd, 07:21:57

Életige – Az Élet Igéje – 2012. május