Ebben az évben is lesz nyáron fiataloknak Új ifjúság tábor!
Jegyezd fel az időpontot: 2024. július 16-21.
Helye: Esztergom
Kedves Egyetimsta és Dolgozó Fiatalok!
Az elmúlt évek legnagyobb dobására készülünk, ugyanis az idei brazíliai genfest kelet európai eseményének mi leszünk a házigazdái. Ez azt jelenti, hogy július 18-21 között a közép és kelet európai országok fiataljai, akik nem tudnak elmenni Brazíliába, Esztergomba érkeznek, hogy velünk ünnepeljenek.
Az újifi lelkes rajongói ne essenek kétségbe! Ugyanis az évente megrendezésre kerülő, nagy népszerűségnek örvendő Új ifjúság tábor idén is megrendezésre kerül. A Genfest előtáboraként, az azt megelőző napokban találkozunk ugyancsak Esztergomban, július 16-18 között.
Mi a célunk?
A tábor célja, hogy a lelkiségünkben központi Egységet éljük, azaz együtt törekedjünk közelebb kerülni egymáshoz és Istenhez. Közösséget építsünk azokkal a fiatalokkal, akiknek fontos a hitük, és szeretnének hasonló gondolkodásúakkal megismerkedni. Idén, ez kiegészül Közép-Kelet-Európa országainak együttműködésével, a különböző országok kapcsolatának múltjáról, jelenéről és jövőjéről szóló diskurzussal, intenzív kapcsolatépítéssel. Ki ne hagyd!
Mit csinálunk?
Táborunkban fix pontok a misék, a mindennapos előadások párkapcsolati, vallási, önismereti és egyéb, aktuális (pl. közösségi média hatása) témákban, az ezeket kiveséző csoportbeszélgetések, valamint a mozgós programok (túra, akadályverseny, sportnap). Esténként változatos a menetrend: különböző napokon táncház, elcsendesedő, lelki est, bátorságpróba és a csoportok előadásait tömörítő színes este. A hat nap egy mottó, téma köré épül. Az idei tábor fő profilja, a brazíliai Genfest programjához illeszkedően – reményeink szerint – a tevékeny szeretet, a közös munka és az elesettek felkarolása lesz
A táborba – melyben alapvetően keresztény, zömében római katolikus fiatalok vesznek részt – minden érdeklődő fiatalt 18 és 35 év között szeretettel várunk!
Oldalunk rendszeresen frissül újabb információkkal!