A 2021-es nagygyűlés választása alapján Fokoláre Mozgalom elnöke Margaret Karram lett. Az alapító Chiara Lubich után ő a harmadik elnök, Emmaus Maria Voce két hatéves mandátuma után.

 

Haifában (Szentföldön) született 1962. március 3-án. Arab származású katolikus keresztény.

 

A gyermekkorában kapott keresztény értékek és elvek fogékonnyá tették a felebarátok iránt, bármilyen kultúrához vagy valláshoz tartozzanak is. Haifában a karmelita nővérek iskolájába járt, ahol nemcsak arabul és héberül tanult, hanem elkezdte az angol és az olasz nyelvet is.

Ezek az ismeretek, tapasztalatok és az átélt szenvedések már kamaszkorától kezdve arra ösztönözték, hogy a körülötte lévő társadalmat és világot megváltoztassa. Tizennégy évesen találkozik a Fokoláre lelkiségével, amit Isten válaszának tart: megérti, hogy teljes erőből kell megélni az evangélium igéit, minden körülmény közepette pillanatról pillanatra, és tudatosul benne, hogy milyen ereje van a valódi, érdek- és méricskélés nélküli szeretet forradalmának.

 

Így indul elkötelezett munkája a zsidók, keresztények és muszlimok közötti párbeszéd, valamint az izraeliek és palesztinok közötti párbeszéd terén. Ez viszi őt az Egyesült Államokba is: Los Angelesben a héber egyetemen hebraisztika szakon diplomázik.

 

Hazatérve a szentföldi Fokoláre közösség társfelelőse lesz. 14 éven át a jeruzsálemi olasz konzulátuson dolgozik. Eközben különböző bizottságok és szervezetek tagja lesz, melyek a monoteista vallások közötti párbeszédet mozdítják elő, például a Vallásközi Párbeszéd Püspöki Tanácsának, a Szentföldi Katolikusok Gyűlésének és az Izraeli Vallásközi Koordináló Tanácsnak (ICCI – Interreligious Coordinating Council in Israel).

 

2013-ban megkapja a Mount Zion Award díjat Yisca Harani zsidó kutatónővel együtt a kultúrák és vallások közötti párbeszédben végzett munkájukért.

 

2014 pünkösdjén ő képviseli a Fokoláre Mozgalmat a Vatikáni Kertekben megrendezett Béke-imádságon, ahol részt vett Ferenc pápa, az akkori izraeli elnök, Simón Peresz és Mahmúd Abbász palesztin elnök.

 

Ugyanebben az évben megválasztják a Fokoláre Mozgalom Nemzetközi Központjának tanácsadójává. 2014 és 2020 között Olaszország és Albánia tanácsosa és a Fokoláre Mozgalom részéről társfelelőse a katolikus egyházi mozgalmak és közösségek közötti párbeszédnek.

 

2016-ban neki ítélik a nemzetközi Szent Rita díjat, amiért a hétköznapi életből kiindulva tevékenykedett a keresztények, zsidók és muszlimok, izraeliek és palesztinok közötti egységért.