Az általános nagygyűlés naplója/4. rész – január 27.

A nagygyűlés lelkigyakorlata harmadik és egyben utolsó napjának elmélkedései, gondolatai és beszélgetései a Szentháromság ikonját állították középpontba. Bemutatták, mint a „közösségi életszentség” (Maria Voce) és a szeretet kapcsolatok (Claudio Guerrieri) példaképét, amely megmutatja „Isten tervét” minden egyes személyről .

  A kezdő ökumenikus imát, nem véletlenül, két ortodox egyház tagjai készítették elő. Ezek hagyományában ott rejlik a Szentháromságról szemlélődés és gondolkodás nagy kincse.

Maria Voce,közel a Fokoláre elnöki megbízatásának befejezéséhez, elmélkedésében ismét felhívta a figyelmet a Mozgalom általános céljára: „a szeretetben való tökéletességre”, ahogy Chiara Lubich írta. Vagyis teljes személyes kiteljesedésről van szó azáltal, hogy másoknak ajándékozzuk magunkat; amit klasszikusabb szóhasználattal életszentségnek mondhatunk. De olyan életszentség – hangsúlyozza Maria Voce -, ami a fokolárra jellemző „közösségi életszentség”.

Ennek a koncepciónak a kifejtéséhez az elnök átfutotta a mozgalom eredetének történetét, melyben Chiarát látjuk első barátnőivel, akik radikálisan élik az evangéliumot, „Istenért és másokért élünk – amint Chiara kifejti – önmagunk és mindannak teljes feledésében, ami az önmagunkba fordulást okozhatná”. Így született meg az életszentség felé vezető új út, „a radikális és könnyű, mindenki számára nyitott életszentség, amely a családban, a világban együtt élhető”, életszentség társaságban. Olyan életszentségről van szó, amely mindig személyes odafigyelést kíván arra, amit Isten akar, de ezt annak tudatában teszi, hogy másokkal együtt van úton, sőt a másikra és benne Isten jelenlétére tekint.

Az olasz filozófus, Claudio Guerrieri, az Abba iskolának, a Fokoláre tanulmányi központjának tagja folytatta ezeket a gondolatokat azzal, hogy a „közösségi életszentség” egyik hatására összpontosít: kidomborodik mindenki valódi személyisége, Isten terve minden egyes emberről. Ez a téma nagyon jelen van Chiara Lubich 1949/1950-es évekből származó misztikus írásaiban, amelyek a közösség és az egység olyan modelljét kínálják, „amely nem uniformizál, hanem magába foglalja a hangok sokféleségét, amelyen mindenki kifejezi az egészet annak részeként”. Ezt bizonyítja, hogy a Focolare Mozgalomban Chiara Lubich mellett két másik társalapító is van, Igino Giordani és Pasquale Foresi, akik Istentől kapott személyes „tervük” révén megnyitják és megtestesítik Chiara karizmáját.

Így fejeződött be ez a három napos mélyreható lelkigyakorlat, amely egyes pillanatokban talán kissé felkavaró volt, de tele ösztönzéssel is a kiérlelendő döntésekhez. „Lehetőségünk volt – magyarázza az egyik fiatal a befejező beszélgetésben -, hogy meghallgassuk egymást, és megpróbáljuk megérteni, hogy a Szentlélek milyen irányba hívja a Fokoláre Mozgalmat a következő időszakban, és kire bízzuk ennek a Műnek a vezetési feladatait a következő hat év kihívásai és lehetőségei közepette.”

a Fokoláre Sajtóirodája